Ennél sokkal több is van, most azokat említem meg neked, amelyek a legtöbbször előfordulnak. 1.A fájdalom örökre megmarad – a fájdalom az folyamatosan változik. Biztosan érzed, hogy másképp fáj, más intenzitással, más erősséggel, mint a veszteséged elején. Minden hónapban, minden évben a fájdalom egy teljesen más képet fog alkotni a számodra, valójában ez akkor fog örökre megmaradni, hogyha elkezded magadban felépíteni ezt a hitrendszert, hogy a fájdalom örökre megmarad. Ez egy korlátozó hiedelem lesz és nem fogsz emiatt mögé látni, mi okozza a fájdalmadat. Sőt az is meglehet, hogy a fájdalmad emiatt a fel nem dolgozott volta miatt még erősödni is fog idővel. Ennek kapcsán láthatjuk azt, hogy nem elég a gyászév, nem elég, ha végig megyünk a gyászéven, mert nagyon sok esetben egy második vagy a harmadik év fájdalmasabb tud lenni, mint az első év. Másképp fog fájni, de bizony fájdalmas lesz. Ezért mondom, hogy dolgozni kell a veszteségeken, hogy megértsd mi okozza a fájdalmat, kezelni tudjad az érzelmeidet. Emiatt nem fogsz esetlegesen egyáltalán bele sem kezdeni a gyászfeldolgozásba vagy ha belekezdesz, akkor abbahagyod, vagy nem keresed folyamatosan a lehetőségeket, hogy hogyan lehet ezen dolgozni, mert azzal a hittel mész, hogy a fájdalom örökre megmarad. Én tényleg azt tudom mondani, hogy ez nem igaz, mivel saját magam is végig mentem ezen a folyamaton. Nem kell, hogy a fájdalom örökre megmaradjon, akkor fogod tudni, hogy dolgoztál a fájdalmon, hogyha ez a fájdalom teljes egészében szeretetté alakult. Amikor már csak szeretettel tudsz gondolni arra, akit elvesztettél és abban a fájdalomnak a legkisebb jele sincsen meg, akkor mondhatod azt, hogy felgyógyultál a gyászból. A gyerekek nem láthatják rajtad a fájdalmat. Ez egy elég nagy tévedés. Mit kellene látniuk rajtad, hogy Apa már nincs te meg minden érzelmi megrázkódtatás nélkül haladsz tovább. Így arra tanítjuk a gyerekeket, hogy nyomják el az érzéseiket. Ne lássák meg a valóságot. Sokkal jobb egy tiszta játék, hogy ez bizony fáj és nehéz, lássák nyugodtan, hogy összetörtél és azt is egy folyamatként utána, hogy ebből felállsz és megerősödsz. A fájdalmad eltakargatása helyett sokkal jobb a gyermekeid jövője szempontjából, ha azt látják, hogy elveszteni valakit nagyon fájdalmas, viszont ezen a fájdalom lehet dolgozni, ez megdolgozható, megfejlődhető és szeretetté alakítható. Lehet utána egy teljes életet élni. Te ezt mutatod-e a gyermekeidnek az utadon, vagy takargatod előlük, és nem a valóságot látják. 2. A hiány, az űr mindig érezhető lesz. Növekszünk a veszteségünk körül, de a hiány megmarad. Ha ezt így érzed, akkor sajnos az azt mutatja, hogy van a veszteségednek egy része, amin nem dolgoztál még, vagy nem elég alaposan, körültekintően. Azok a pontok, amelyek rendszeresen visszatérnek, időről-időre megállítanak, térdre kényszerítenek, azok a pontok, sebek, amelyekkel bizony még dolgod van. A hat hónapos programomban például két héten át foglalkozunk a magánnyal, a hiányérzettel, az űrrel, ami a társunk keletkezik bennünk. Időt szánunk arra, hogy megértsük, miért érzünk hiányérzetet, miért tapasztaljuk meg a magányt, mi hozza létre bennünk a magányt, mi az oka a magánynak. Mit csinálhatunk a szabad időnkkel, hogyan tudjuk azt hasznosan felhasználni és eszközökkel, technikákkal kezdünk el dolgozni a magányon és a hiányérzeten, hogy az ne egy nyomasztó érzés legyen folyamatosan, hanem a magányból és a hiányérzet erőt kovácsoljunk, megszeressük ezt az érzést. A cél az, hogy ezt az érzést arra használjuk fel, hogy növekedni tudjunk belőle. Ezért mondom, gondold végig, ha eljutottál már 1-2-3--5 évig, de folyamatosan azt mondod, hogy jó persze, körbeszövi az életem a veszteségemet, de a magány, a hiányérzet megmaradt, akkor te még nem kovácsoltál erőt ebből az időszakból, amikor a magányt és a hiányt megtapasztalod. Akkor pillanatnyilag azt az időt nem tudod mire kell felhasználni, tehát azon az érzésen nem dolgoztál még eleget, vagy egyáltalán nem és inkább elnyomtad és így egy tévhitet kezdesz felépíteni magadba, hogy a magány, a hiányérzet, az űr az bizony örökre megmarad a társad elvesztése után. 3. Az évfordulók, a karácsony, születésnapok mindig nehezek lesznek. Ez is egy tévhit, amit felépítünk magunknak. Legtöbbször a többi gyászoló sorstárs bejegyzéseiből, megjegyzéseiből, gondolataiból jön az, hogy az évforduló, a karácsony és a születésnapok kapcsán rettegnek, félnek és tudod leginkább csak azért félsz tőle, mert ott nagyon sok érzelem fog elérni és nem tudsz az érzelmeiddel mit kezdeni. Valószínűleg nem tudod hogyan kell dolgozni az érzelmeiden, hogyan kell átengedni az érzelmeket magadon és akkor persze jön a kérdés, hogy hogyan fogunk felgyógyulni a gyászból, ha a felgyógyulás a gyászból azt jelenti, hogy a veszteségem körüli gondolatok és érzelmek már nem határozzák meg a napjaimat. Tehát az évfordulók és az összes nagy ünnep szintén egy nagyon erőteljes mutatószáma lehet annak, hogy sikerült ezzel a tévhittel leszámolnod, hogy az évfordulók, a karácsony, a nagyobb ünnepek azok mindig csak nagyon nehezek és nagyon fájdalmasak lehetnek. A legtöbb esetben mivel nem tudsz mit kezdeni az érzelmeiddel, ezért be is posztolod egyes Facebook oldalakra, bejegyzések alá, hogy jaj nekem holnap jön az első vagy második, akárhányadik évfoduló és csak azért, hidd el csak azért teszed ezt, mert nem tudsz mit kezdeni az ünnep kapcsán feljövő érzelmekkel. Ezért azt várod, hogy valaki legyen körülötted, aki sajnálj, aki melletted áll és itt ugye megdől rögtön az, hogy nem egyedül kell ezen a veszteségen végigmenned, mert amikor egy ilyen problémába ütközöl, erős érzelmekbe, abban a pillanatban keresed a lehetőséget, egy csoportot, ahol körbevesznek sorstársak és beírsz és szeretnél támogatást és erősítést kapni. Itt vedd észre magadon, hogy megdőlt az, amit mondogatsz magadnak, hogy ezt majd egyedül megoldod, ezen majd idővel egymagad túl leszel. Vedd észre, hogy nem, mert a legnagyobb bajban rögtön keresed egy csoportnak a támogatását a lehetőségét és rögtön látnod kell, hogy a veszteségünk közösségben sokkal jobban gyógyul. Én azt gondolom, hiszem és tudom, hogy ez csak abban az esetben fájdalmas, ha az év többi részében nem tetted bele a munkát a veszteséged feldolgozásába, mert, ha folyamatosan dolgozol rajta, ha találtál egy folyamatot, egy rendszert, ami mentén dolgozol, akkor ez nem jelenthet igazából gondot a számodra, mert elegendő eszköz és technika lesz a kezedben, amely kapcsán fel tudsz készülni ezekre a jelentősebb napokra. A hat hónapos programomban bizony időt szánunk ezért az évfordulók feldolgozására is, külön munkafüzet van arra, hogyan dolgozzál az évfordulókon, hogyan tegyed magadnak könnyebbé őket. Az út az érzelmeinken keresztül vezet. Aki benne van a programomban az már tudja, hogy ez mennyire fontos, folyamatosan mondják is, hogy már nem félnek az érzelmeiktől, tudják hogyan kell azokat átengedni magukon. És minden egyed beszélgetést ezzel kezdünk, hogy megtapasztjuk az adott téma milyen érzést hoz fel bennünk, teret adunk neki, átengedjük őket magunkon. Nem elnyomjuk, nem eltereljük, nem kibeszéljük magunkat belőlük. Ez a legfontosabb a veszteségfeldolgozásban, hogy legyen a kezedben egy technika, amivel az érzéseidet át tudod engedni magadon. Utána már nem fogsz félni semmitől sem. 4. Ha haladsz a veszteségeddel, akkor az azt jelenti, hogy a társadat hátra hagyod, hogy akkor nem is szeretted őt igazán. Emiatt sokan nem kezdenek bele a gyászfeldolgozásba. Sem az elvesztett társad ruháinak az elpakolásába, mert az azt jelenti, hogy őt kiteszed az életedből. Nem tudsz belekezdeni, minden úgy van és úgy marad, amíg te élsz. Biztosan ismerősek neked is ezek a kijelentések. Szintén egy tévhit, a ruhák, a tárgyak nem tehetnek semmiről, ami fontos az, hogy te mit gondolsz róluk, mit gondolsz az elpakolásról, ha az előbb említett pár mondatot mondogatod magadnak akkor biztos, hogy nehéz lesz, vagy talán soha nem is fogsz belekezdeni. Ehhez szükséged lesz egy gondolati modell váltásra, hogy ezt meg tudd lépni. A hat hónapos programomban az egyik bónusz alkalommal, egy vasárnap délután merültünk el ebben a témában a részt vevőkkel, megnéztük mik az akadályok, mi miatt nehéz, milyen érzések jönnek fel, azokat hogyan kell kezelni, milyen technikák, tanácsok lehetnek hasznosak ehhez. Sőt, még egy kis füzetet is kaptak, amiben dolgozni tudnak ennek kapcsán. Ezt hívom én támogatásnak, amely az életed minden területére kiterjed itt ebben az új világban. Ez a félelem, hogy akkor őt hátra hagyjuk sokunkat visszatart attól, hogy belekezdjünk a veszteségünk feldolgozásába érdemben. Én tényleg nem értem, hogy szerinted hogyan lehet valakit hátra hagyni, akivel együtt éltél évtizedeket és úgymond a DNS-edbe bele van ő íródva. Hogyan tudnád kitenni a fejedből az emlékét, az együtt töltött éveket? Ez teljes képtelenség. Egy jól megválasztott gyászfeldolgozó programpont abban fog segíteni neked, hogy beintegráld őt az életedbe, megtaláld a helyét az életedben, és vidd magaddal tovább minden pillanatban. 5. Nem tudom feldolgozni, és ezt mondod például 10-11 hónap elteltével vagy mondod két év elteltével is. Tehát ez a nem tudom feldolgozni egy teljesen rossz idősávban fut, nem a megfelelő idősávban fut, nem azon az idősávban, ami alatt egy veszteséget, egy ekkora, egy életet felborító veszteséget fel lehet dolgozni. Itt ne arra készülj, hogy majd egy év alatt, majd két év alatt feldolgozod, hanem készülj egy ennél sokkal hosszabb folyamatra, akár négy-öt évre is. Annak a tükrében nézzük, hogy hogyan dolgozod föl, milyen segítséget veszel igénybe, mert mondom neked ez maradt akar négy-ötéven, vagy örökre is teljesen feldolgozatlanul. Az idő nem fog ebben segíteni, csak az, hogy mire használod fel az időt. Tehát ez egy teljes tévhit, hogy esetlegesen ezt rövid idő alatt kellene feldolgozni és tévhit az is, hogy semennyi idő nem elég a feldolgozásához. A szűkkeresztmetszet az, hogy milyen segítséget veszel igénybe ehhez. És most ne rettentsen meg a négy-ötéves időtartam, mert az nem azt jelenti, hogy négy-ötéven keresztül ezt a fájdalmat görgeted magad előtt, hanem azt jelenti, hogy az alatt az idő alatt szépen felneveled magad ebből a folyamatból. Én ahhoz szoktam hasonlítani, hogy amikor belekerülünk a folyamatba szinte kisgyermeként állunk, mert leomlik egy világ és kisgyermekként tapogatózunk ebbe az új világba, majd elkezdünk ebben szépen növekedni. Én a 10 évem alatt ismételten egy 50 éves nő fejével tudok gondolkozni, de ez egy hosszú és nehéz folyamat volt, és nem segítette az, hogy az elején nem kértem hozzá segítséget, az elején mentem a legkülönfélébb tévhitekkel én is, hogy majd egy év lesz, vagy két év lesz, majd egyedü megcsinálom, nem kell hozzá segítséget kérni, ne mondja meg nekem senki, hogy mit kell csinálni. A vége természetesen a teljes elszigetelődés és hit lett, hogy ezt nem lehet feldolgozni. Mikor ebből kinyitottam, akkor változott meg a világom teljes mértékben és kezdtem felnevelni magam erre a szintre/korra, ahol most tartok a veszteségemben. 6. Nem vagyok képes elmenni azokra a helyekre, ahova együtt jártunk. Ezzel a tévhittel is sokat találkozom. Foglalkoztad téged is ez a gondolat, hogy miért nem megy? Miért okoz ez nehézséget? Mikor jön majd el az idő, amikor ez már nem lesz nehéz? Amikor képes leszel elmenni azokra a helyekre? Sokat foglalkozunk ezzel a témával is, szinte minden csoportomban feljön kérdésként, hogyan leszek képes ezekre a helyekre elmenni. Teljesen rendben is van a kérdés, amíg azt hisszük, hogy a helyek a hibásak, azok okozzák ezt nekünk, hogy nem megyünk oda. Rengeteg érzést felhoz ez benned, olyanokat, amiket nem akarsz megélni, nem akarod ismételten ezeket az érzéseket megérezni. De tudod, a legtöbb esteben csak azért, mert nem dolgoztad fel őket. Az érzések várnak rád, mindaddig elő fognak jönni, amig nem dolgozod, kezeled őket teljes egészében. A gyógyulás a gyászból az érzéseinken keresztül vezet. Amit nem engedünk át magunkon, azok üldözni fognak. Nem lehet őket letakarni egy pokróccal, vagy dobozba, kisfiókba bevágni őket, hogy már nem bírod, inkább elnyomod és eltereled ezeket. Tudd, hogy azért nem mész el ezekre a helyekre, mert ott bizony az elnyomott, fel nem dolgozott érzéseid várnának. Azoktól félsz és rettegsz, hogy azokkal kell találkoznod ott. Ezeket az érzésekeket pedig a gondolataid hozzák létre. Nincs semmi köze ehhez a helyeknek, ahol együtt voltatok, csak annak van köze, hogy te mit gondolsz a helyekről. Emiatt van szükséged a gondolkodási modellváltásra, valószínűleg régen sem volt meg a megfelelő gondolkodási modelled, ahogy a legtöbbünknek nincsen, itt a gyászban még inkább megborul az összes gondolatunk és az összes érzésünk fenekestül felfordul. Ezt kell kitisztítani, ezt kell rendbe tenni, ha ezt rendbe teszed, ha ezt a munkát nem spórold meg magadnak, akkor bizony bátran az érzéseidet felvállalva képes lesz rá elmenni ezekre a helyekre. A probléma ezzel az, hogy ezt ki fogod terjeszteni előbb-utóbb az életed más területeire is, mert nem engeded meg magadnak az érzéseidet. Például a magányos estékre, a hétvégékre, figyeld meg hogyan töltöd őket, mondod el ugyanazt, hogy mennyire nehezek, nem fogsz találkozni régi ismerősökkel, barátokkal, mert ők jól érzik magukat. Kezdesz izolálódni, esetlegesen kezdesz nem felvenni ruhákat, amiket régen felvettél, nem nézel meg filmeket, amiket régen megnéztetek együtt, nem hallgatsz zenéket, amit régen hallgattatok, nem főzöl olyan kajákat, amit régen, nem tartasz meg ünnepeket, amit régen csináltatok és szépen lassan kezdett kiterjeszteni az életed többi területére is. Valójában ez egy hitrendszer, korlátozó hiedelmek és egy teljes történetet építesz köré, amivel ezt megmagyarázod magadnak. Ez mind hidd el így fog maradni, amíg ezen a gondolkodáson, módszeren, ezen a gondolkodási modellen nem kezdesz el dolgozni. Amíg ezt érzed, hogy nem tudsz elmenni ezekre a helyekre, az nem jelent mást, minthogy ő nincs beintegrálva még az életedbe, nem találtad meg még a társad helyét a jelenlegi életedben. Tehát ezen dolgozni kell, nem rettegni a helyektől, meg nemcsak leírni ezt facebook csoportokba, hanem tenni kell azért, hogy ez menjen. Ez magától nem fog menni. Mindenkinek más okoz nehézséget, ha neked ez, akkor kezdj el dolgozni ezen. 7. Senki sem lesz olyan, mint ő volt - nagyon sok esetben lebeszéljük magunkat a társkeresésről, elvetjük ennek a legkisebb lehetőségét is, mert azt hisszük, hogy csak az az egy variáció létezhet, hogy találjunk valakit, aki 100%-ban megegyezik a társunkkal. És mivel ilyen nem lesz, így akkor nem keresünk. Remélem érzed, hogy mennyire nonszensz ez több szempontból is. 1. Mennyire reális, hogy két ember 100%-ban megegyezzen. 2. Mennyire csorbítaná az ő emlékét, ha található lenne valaki, aki a 100%-ban megegyezne vele és akkor, mint egy kis kockát, amit kivett a sors az életedből azt visszahelyettesíted valakivel. 3. A veszteséged pillanatában te is megváltoztál, hidd el más lettél és ezen az úton haladva folyamatosan változni fogsz. Ha jól dolgozol a veszteségeden, akkor fejlődni fogsz, és ehhez az új verziódhoz fogsz keresni majd valakit. Nem a régihez, aki a férje vagy a felesége volt az elvesztett társadnak. 4. Nem is kell, hogy bárki is ugyanolyan legyen, mint ő volt, mert az emlékét pontosan így őrzöd meg. 5. De az, hogy emiatt tartod magad fogva, bezárva, és elzárva egy ismét szerethető élettől, hogy nem keresel társat magadnak, mert olyan, mint ő volt nem lesz – ennek így semmi értelme nincsen. Ketten ti egymást formáltátok a sok év alatt, egymáshoz alakultatok az együtt eltöltött évtizedek alatt, mennyire nem reális elvárás lenne az, hogy valaki akkor pont olyan legyen, mint ő, aki nem élt veled együtt éveken át. Természetesen nem lesz az, hacsak egy 3D-s nyomtatón nem nyomtatod ki a társadat. Amit most megígérhetek neked, hogy olyan, mint ő, nem lesz, és te sem leszel már sohasem olyan, mint vele voltál. Tehát akkor az egyenlet nem jön ki, hogy van a régi én, aki a társam mellett voltam és ahhoz, hogy legyen egy ismét szerethető életem, ahhoz pont egy ugyanolyan társra lenne szükségem, mert két dolog hiányzik ebből ő és te, aki abban a házasságban, abban az előző életedben voltál. Nagyon egy korlátozó hiedelem, hogy te mást, másféle társat nem képzelhetsz el magadnak. Tehát, ha ezzel a tévhittel mész tovább, hogy senki sem lesz olyan, mint ő volt, emiatt nem lesz egy ismét szerethető életem, és nem keresek új társat magamnak, akkor remélem látod, hogy ennek nincs semmi értelme. Egy, mert belőle csak egy volt, együtt fejlődtétek meg, akivé a házasságotokban váltatok. Nagyon az élettel szembemenő elvárás lenne, hogy valaki a férjed tulajdonságait hordozza 100%-ban, amikor sohasem élt veled, és sohasem látott téged korábban. Egy házasság, egy kapcsolat mindig egy közös megfejlődés eredménye. Egy közös munka eredménye. Kettő, te is megváltoztál, nem a régi verziódhoz kell keresned valakit. És itt buknak el sorstársak nagyon sokat ezen téveszme mögé, hogy nekik, akkor nem kell ezen dolgozniuk, nem kell semmit sem megfejlődniük, mert olyan senki sem lesz, mint ő volt. Jó ismetetője a veszteséged feldolgozásának, hogy amíg ezt mondogatod, addig bizony ezen a részen nem dolgoztál. Ha már nem fogod ezt így látni, akkor foglalkoztál ezzel bizony, akkor megfejlődtél egy szintet, akkor összetetted az önmagad 2.0-ás verzióját. Akkor már tudod, hogy te ki vagy a veszteséged után, milyen értékeid vannak, milyen céljaid vannak, és ez az új verziód fog majd társat keresni, és ez az új már nem a régi társat akarja majd látni az új társjelöltekben. 8. Csak a gyerekek miatt csinálom, ők tartják bennem a lelket, különben abbahagynám. Tudod ugye, hogy egy stewardess is önmagára teszi először a lélegeztetőt és ezt tanítja az utasoknak is, hogy a szülő először magára tegye és utána a gyerekekre. Ha ez nem így van, nem ezt csinálod, akkor előbb-utóbb elfogy az erőd, nem leszel motivált és csak keserűek, sótlanok, robotszerűek lesznek a napok. Ha ezt nem akarod, akkor nagyon fontos magadra koncentrálnod, egyébként a nap végén kifulladsz, kifáradsz és mindig háttérbe szorulsz, nem leszel fent egy prioritás listán sem. Így nem lesz fontos neked ez az élet egy idő után, nem lesznek benne saját célok és saját álmok. Hidd el, hogy ez hosszú távon nem lesz jó, egy akut gyászban rendben van, lehet hajtóerő, de, amikor az véget ér, akkor elő kell bújnod a háttérből, oda kell figyelned magadra. El kell kezdened gondoskodni önmagadról, testi és mentális egészséged szempontjából. Biztos, hogy adnak erőt a gyerekek egy időre. Onnan közelítsd meg, hogy ők honnan kapnak erőt? Ők kit fognak majd másolni? Ki lesz a példakép? Egy erőtlen, motiválatlan, céltalan anya, vagy egy olyan Anya, aki azt mutatja meg nekik, hogy egy nagyon nehéz helyzetből fel lehet állni és lehet egy ismét szerethető életet építeni, és motiválóan tud hatni a gyerekekre. Tele van energiával, célokkal, tervekkel, nevet és mosoly úgy igazán belülről megint és nemcsak megjátssza magát. Ez volt a mai előadás, kérlek gondolkozz ezeken a pontokon, tévhiteken. Vedd sorra őket, jegyzeteld ki őket. Remélem ezt teszed. Azt tudom, hogy akikkel együtt dolgozom folyamatosan jegyzetelnek, akcióterveket készítenek maguknak, komolyan veszik a haladásukat. Mondom is, hogy miért a gyógyító gondolat keretében. Ha haladni szeretnél, akkor az idődet nagyon komolyan kell venned, nemcsak mulatni a napokat és lapozgatni a naptárt, hogy megint eltelt egy na és még egy. Úgy kell az időre gondolnod, mint a legfontosabb eszközödre, mint egy erőforrásra. Nagyon meg kell becsülnöd. Úgy gondolj rá, mintha mind a 24 óra egy-egy értékes gyémánt lenne. Úgy vigyázz rájuk, úgy becsülj meg minden órádat és percedet. Ha értékes az időd a számodra, akkor azt mire fordítod. Mert minden percet másképp lehet eltölteni, lehet a fejlődésemre fordítani, vagy csak úgy eltékozolni a rendelkezésre álló időmet. Ha minden órád egy gyémánt lenne, akkor hogyan kezelnéd? Amit létrehozol ebben az új életben az azzal lesz párhuzamban hogy hogyan kezeled az idődet.