Sziasztok a mai előadásban azt fogjuk megnézni, hogy milyen tévhitek keringenek a világban a gyászról és arról, hogy ezek hogyan kapcsolódnak hozzád, mennyiben segítenek, mennyiben hátráltatnak téged a gyászfeldolgozásban. Megnézünk hat általános, ismert tévhitet a gyászról és pár olyat is, amiket mi magunk teszünk hozzá ehhez, amikor belépünk a gyászfolyójába, illetve, amit az itt eltöltött idő kapcsán kialakítunk magunkban, a saját megtapasztalásaink révén, és többieket látva, annak kapcsán.   A legtöbb, amit a gyászról tudunk nagyon- nagyon kevés és az a kevésre is inkább azt mondhatnám, hogy egyáltalában nem pontos, ahogy említettem a címben is rengeteg tévhit kerül a gyászról, a gyászban a lehetőségekről, magáról a gyász feldolgozásáról, arról, hogy igazából mit is jelent a gyász.     Ez rengeteg problémát okoz mind a körülöttünk állókban, mind saját magunkban is, akik benne vagyunk egy gyászfolyamatban.  Valójában azt gondolom, hogy a gyászfolyamatban teljesen felkészületlenül kerülünk bele, a gyász egy olyan téma, egy olyan mumus jellegű téma, amiről inkább nem beszélünk, amit inkább elkerülünk.  Ha valakit valami veszteség ér akkor a társadalom inkább úgy gondolom kifordul azok mögül, akit a veszteség ért, mert nem igazán tudják, hogy kezeljék, hogyan álljanak hozzá, hogyan forduljanak hozzá, hogyan segítsék azt az embert gyászfeldolgozásban, aki a gyászban van.  Nincs benne a kultúránkban, sehol sem tanulunk róla, egyszerűen csak, ha megtörténik egy veszteség akkor belezuhanunk ebbe a folyamatba és mivel nincsen tudásunk róla, sőt inkább a tévhitek az elérhetőek a gyászról a köztudatban, így úgymond meg vagyunk vezetve mi is és azok is, akik körülöttünk vannak is, hogy mi történik egy veszteség kapcsán a gyászfeldolgozásban.   Ennek kapcsán mindannyian, hogy úgy fogalmazzam teljesen felkészületlenül kerülünk bele a gyászfolyamatba. Ez már egy nagyon kilátástalan szituációt teremt, hiszen gondold el, hogy egy ismert világból átlépsz egy ismeretlen világba, amiről semmi tudásod nincsen.  Körbenézel, magadat elveszve látod és a körülötted állók, akik már ott vannak, ők is nagyon össze vannak törve, sötétben tapogatóznak, hogy merre menjenek tovább. Ez mindenképpen fokozza a frusztrációt, szorongást, a fájdalmat, a tehetetlenség, a szomorúságot és még sorolhatnám. Rengeteg érzést felerősít gyászfeldolgozásban, mert egy olyan világba csöppensz, amelyről se te nem tudsz jószerivel semmit, sem mások nem tudnak jószerivel semmit. Ilyen vak vezet világtalan szituációba kerülsz. Egyrészt egy új világ, másrészt rengeteg új érzés és gondolat és ezek így összekapcsolódva mázsás súlyokkal nehezednek rád, amiből nagyon sok esetben nem látunk ki. Olyan, mint hogyha nem lenne egy normális kilátás a világra, ez a fajta ismeretlen világ nagyon sok esetben meg is bénít minket és nem tudjuk merre forduljunk. Mivel sokkal nagyobbnak érezzük önmaguknál, ezért sok esetben azt gondoljuk, hogy egyrészt senki sem érti meg, másrészt csak azok érthetik meg akik benne vannak, másrészt azt, hogy ebben az egészbe senki sem tud segíteni, ezen majd egyedül kell végig mennem.   Szerencsére a közösségi média kapcsán látod, hogy nem egyedül csak te vagy ebben, nem csak veled történhet meg, nem kell egyedül végig menned ezen az úton, a gyászfeldolgozáson.     Amit az ismeretlen világ kapcsán szeretnék benned lebontani az az, hogy az ismeretlen világ mindaddig ismeretlen marad, amíg nem kezdjük el feltérképezni, amíg nem nézzük meg, hogy mi történik ebben a világban. Gondold el, ha egy teljesen új helyre kerülsz a világban, elutazol valahova, akkor is jobb esetben van nálad egy térkép és a térkép alapján megpróbálsz tájékozódni. Megpróbálsz bizonyos pontokat beazonosítani, amik segíthetnek neked.  Gondold el, ha csak azért, mert nem jártál még ott, és mert minden új nem néznél-e körbe? Vagy gondolj arra, ha egy filmben egy szereplő egy teljesen ismeretlen helyre, környezetbe kerül. Szintén azt látjuk, hogy megijed, tele van félelemmel, de elkezd körbenézni, tapogatódzik, hogy ki mit csinál ott, hogyan érzik magukat az emberek ott, mivel töltik az idejüket.   Nagyon fontos itt a gyászfeldolgozásban is azt megtalálni elsőként, hogy mi az, ami a segítségedre lehet.  Például egy közösség, akár egy Facebook csoport, akár egy gyászfeldolgozó csoport, hogy azt érezd, hogy nem vagy egyedül, van kivel beszélni, van kihez kapcsolódni. Keressük sokszor azt, aki ugyanazon megy keresztül, mint mi a gyászfeldolgozásban.   Itt nagyon fontos az, hogy nem kell mindent elfogadnod, amit itt másoktól látsz, nem biztos, hogy neked is ugyanaz lesz az utad. Valószínűleg lesz, amit elfogadsz, lesz, amit átveszel tőlük és lesz, amit nem és teljesen másképp fogsz csinálni. Kérlek vedd észre, hogy mindenkinek saját gyásza van, mindenki másképp éli meg a gyászfeldolgozást. Nincs két egyforma gyász. Ami neked nem jó, azt ne csináld, azt ne vedd át másoktól.   Másrészt ezen az új helyen, ebben az ismeretlen világban ne hidd azt el, hogy senki sem ismeri.  Hiszen mindenképpen ismerik, van, aki már régebb óta jár itt, van, aki már egy nagyobb szakaszt bejárt ebből előtted. Hidd el, hogy vannak itt túravezetők, akik tudnak segíteni neked a gyászfeldolgozásban, végig menni veled a gyász rejtelmes ösvényein. Nem kell ezt az utat egyedül csinálnod. Figyelned kell arra, hogy kit választasz ki, sokszor egy másik gyászolót kezdünk el követni. Ha valaki ezen az úton csak 1 vagy 2 héttel előttünk jár, az már egy nagyon nagy szakasznak tűnik, főleg a veszteségünk elején. Majd ez az idő nő, és azokat érezzük előrébb, akik pár hónappal, majd, aki pár évvel van előttünk a gyászfeldolgozásban.   Nagyon fontos a jó túravezető kiválasztása a gyászfeldolgozásban, azért, mert különben a sötétben bekötött szemmel tapogatódzunk. Eleve sötét hely a gyász, hát még, hogyha a túravezetőnk sem jó, akkor tényleg olyan, mintha bekötött szemmel tapogatódznánk.  Kell, hogy lásd a túravezetőn, hogy nincs elveszve, ismeri ezt az utat nagyon jól. Ismer minden fát és bokrot, szól, ha gödörbe lépsz, ha árok jön, vagy, ha egy hegyet kell megmásznod. És fontos, hogy ne hagyjon egyedül, tudj támaszkodni rá a gyászfeldolgozásod során.   Kérlek tudd, hogy van, amikor a túravezetőd egy másik gyászoló, és van, amikor egy profi túravezető. Mindig másra van és lesz szükséged. Minden szakasz más a gyászban, olyan nincs, hogy mindig ugyanarra van szükséged. Sokszor hisszük azt, hogy csak egyfajta támogatásra van szükségünk gyászfeldolgozás folyamatában. Pl ha találunk egy facebook csoportot, akkor az elég lesz majd végig, ha találunk egy pszichológust, akkor az, ha elkezdünk gyógyszert szedni, akkor a nyugtatók majd elegek lesznek. Ez nincs így. Azért nincs, mert haladni fogsz ezen az úton, jószerivel fejlődni fogsz benne, és meg fogsz fejlődni különféle segítségeket.   Azt is mondanám, hogy akkor fogod észrevenni, hogy nem haladsz és nem fejlődsz ezen az úton a gyászfeldolgozásban, ha nem keresel mindig újabb és újabb segítséget magadnak. Van, amikor egy barátnő, van, amikor egy sorstárs, van, amikor egy pszichológus, egy gyászcsoport, egy életvezetési tanácsadó, egy gyásztanácsadó a segítséged. Ők mind itt vannak ebben a számodra ismeretlen világban, azért, hogy segítsenek neked, hogy ne egyedül kelljen menned itt.     Nézzük akkor meg részletesen milyen mítoszok és tévhitek terjednek a gyászról. Ezeket saját magam is megtapasztaltam és azt gondolom nagyon fontos a számodra is, hogy megbeszéled ezeket önmagaddal a gyászfeldolgozásod során. Tisztázd ezeket a mítoszokat, tévhiteket magadban, hogy jobban lásd merre haladsz a veszteséged feldolgozásával. Mielőtt megnéznénk ezeket a tévhiteket azelőtt azt kell megbeszélnünk, hogy mi is maga a gyász.  Valójában gondolatok és érzések összessége, amelyek a veszteségekre való válaszként jönnek fel bennünk. Az egyik legfontosabb dolog, amit tudnod kell, hogy neked is van egy saját gyászod, és a körülötted lévőknek is saját gyászuk, saját gyászfeldolgozásuk van. Minden gyász különbözik, senki sem gyászol egyformán, meg lehet könnyen, hogy egy családban ugyanaz a veszteség és mindenkit másként érint meg.  Nézd meg a férjed elvesztése mennyire másképp érint meg téged, a gyerekeidet, a szüleidet, a párod szüleit, a barátaitokat, a családot.  Mindenkit másképp érint egy veszteség és ennek kapcsán nagyon sok félreértés van bennünk, mert sokszor azt várjuk el mi, akik elvesztettük a férjünket, hogy mindenkit legalább ugyanannyira a földre taroljon ez az egész esemény és amikor nem ezt látjuk, akkor elég értetlenek vagyunk.   1.Az első tévhit, amit szeretnék elmondani neked az, amit sok helyen olvasol, hogy a gyásznak öt szakasza van.  Erről Elizabeth Kübler rossz írt a könyvében, amelyben nem a halál utáni szakaszokat mondta el, hanem azokat a szakaszokat, amikor valakinek valamilyen végzetes betegsége van, a halál előtt mennek végig ezeken a szakaszokon.  Ők mennek végig ezeken a szakaszokon, valószínűleg hallottál már ezekről a szakaszokról, mint a tagadás, a harag, az alkudozás, a depresszió és az elfogadás. Mivel ezeket a szakaszokat sajnos rosszul, a halál utáni szakaszra húzták rá a gyászfeldolgozásban, így nagyon sok esetben félreértéseket okoz, meglepetéseket okoz és elkezdjük önmagunkat analizálni ezen szakaszok kapcsán.  Próbáljuk beazonosítani, hogy akkor most én tényleg melyik szakaszában lehetek a gyászfeldolgozásomnak és mikor nem tudjuk beazonosítani ezeket a szakaszokat a magunk esetén, akkor sokszor érezhetjük úgy magunkat, hogy egy útvesztőben vagyunk. Nem tudom melyik szakaszban vagyok, melyik szakaszban kell lennem és nagyon-nagyon szeretném azt, hogyha ezek a szakaszok valamifajta iránymutatást adnának nekünk, de mivel nem találjuk meg ezeket tisztán és egymást követően vagy persze, ha le van írva, hogy mit kellene érezni az egyes szakaszokban, de nem feltétlen érezzük azt, akkor elveszünk a kétségeink között.   Sohasem lesz ez egy lineáris esemény, hogy ezek a szakaszok majd úgy egymás után jönnek, sőt az is lehet, hogy valamelyik szakasz kimarad, lehet, hogy éppen nem leszel dühös és akkor elkezded kérdezgetni, hogy valami rossz van velem, hogy nem vagyok dühös, vagy valamit kihagytam, hanem kezdtem bele az alkudozás szakaszába, mit jelent az, hogy nem tudom elfogadni a veszteséget.  Maga az elfogadás itt egy nagyon érdekes dolog, az egyik szakasza az elfogadás, tehát hogyha én nem tudom elfogadni a veszteséget, akkor valószínűleg valami rossz van velem vagy a gyászfeldolgozásommal.   Valójában ezt szeretném lebontani nálad, hogy ezeknek a szakaszoknak semmi köze nincsen a gyászolás szakaszaihoz.  Ezért nagyon szépen kérlek, hog ne kezdjed el ezekhez a szakaszokhoz mérni azt, hogy hol tartasz veszteségedben.  Sok esetben ehhez mérjük, hogy mit értünk el eddig, hogy hol tartunk gyászfeldolgozás folyamatában, hogy hol is tartok ezekkel a szakaszokkal.  Teljesen természetes, hiszen ezek a szakaszok szinte be vannak égve a társadalomba, szinte nem sokat tudunk a gyászról, de ezt igen. És mennyre rosszul, mennyire megtévesztő ez. Én magam gyásztanácsadóként ismerek minimum négy-öt másik álláspontot a gyász szakaszai kapcsán, amelyek őszintén sokkal közelebb állnak a valósághoz, mint ez az öt. És ezeket David Kesslertől tanultam meg, aki saját maga éveken keresztül együtt dolgozott Elisabeth Kübler Ross-al a könyv írójával.   Amikor elvesztetted a párodat nagyon hamar valaki átküldi neked, hogy figyelj ezek a szakaszok, ezen fogsz keresztül menni, vagy te találod meg ezeket valahol. És mivel le van írva, elkezdesz hinni ezekben és várod a bekövetkeztüket a gyászfeldolgozásban. A kecsegtető dolog, hogy ott van az ötödik szakasznak az elfogadás, tehát azzal kecsegtet ez az egész, ha keresztülmész ezen az öt szakaszon, akkor majd teljesen egyértelmű, hogy az elfogadás fogott várni.  Az elfogadás, az elengedés egy nagyon fontos része a veszteségünknek, hányszor, meg hányszor mondjuk azt, hogy nem tudom elfogadni, hogy nem lesz ő többet része az életemnek, hogy majd ezt az életet egyedül kell tovább csinálni, annyi mindent nem tudunk elfogadni, de ha ránézünk ezekre a szakaszokra, akkor ott ez a kecsegtető élmény, hogy na, majd, ha így lineárisan végig megyek ezeken, akkor majd annak a végén ott lesz az elfogadás.   Akkor csak valami formában ezt az egészet ki kell várnom és akkor nézegetem, hogy most akkor dühös vagyok, vagy alkudozom vagy depressziós vagyok és ha már depressziós vagyok, akkor talán nagyon hamar el fog jönni az, hogy elfogadom a veszteségemet. Mennyire nem így történik ez az egész, emiatt mondom, hogy ez egy nagyon félrevezető folyamat, emiatt is kezdjük például a hat hónapos gyászfeldolgozó programomat azzal, hogy megnézzük egy munkafüzet keretén belül, hogy mi a gyász, mik a gyásznak a szakaszai, a valóságos szakaszai, milyen feladataink vannak a gyászban és annak az egyes szakaszaiban, hogy megértsük azt, hogy ne várjuk, hogy majd ezek a szakaszok fognak így következni egymás után a gyászfeldolgozásban.  Pontosan egymás után lineárisan és akkor csak úgy ülök és ki kell ezt várnom és minden majd meg fog történni.  Ezt kérlek mindenképpen beszéld meg magaddal, hogy ezek a szakaszok ezek nem fognak így lineárisan egymás után megtörténni.   2. A következő tévhit, amit szeretnék neked elmondani az az idő, hogy nagyon sokan halljuk és mondják neked is, hogy majd az idő mindent megold.  Te is elhiszed ezt egy időre, sőt talán nagyon hosszú időre és mondogatod is magadnak, hogy idővel majd jobb lesz, majd az idő megoldja, várod, hogy teljenek a napok és a hónapok, majd egyszer csak az évek. Csak vársz, hogy az idő majd megoldja, mindenki ezt mondja neked és körülötted, hogy idővel majd jobb lesz. Tudod miért hallod ezt? Miért mondják ezt? Azért, és kizárólag azért, mert nem tudnak mit mondani, mert nincsen tudásuk a gyászról, a gyászfeldolgozásró,  nem ismerik a folyamatot, nem tudják, hogy mi az idő szerepe a veszteségben, nem tudják, hogy az idő miben segít a veszteségben és miben nem és mi a félrevezető értéke az időnek.    Ha az időben bízol, mint az egyetlen faktorban, hogy az majd neked segíteni fog és bízol benne, hogy az idő majd mindent megold és hiszel annak, amit a körülötted levők is nagyon sokszor mondanak, hogy idővel jobb lesz, sőt talán vannak gyászolók is körülötted, akik azt mondják, hogy idővel jobb lett, akkor egyetlen egy dolgod van, meg kell kérdezned, hogy mi lett jobb a gyászfeldolgozásukban?  Mi lett jobb, az, hogy megtanulták elnyomni az érzéseiket, megtanulták minimalizálni a veszteséget, megtanulták eltűrni és elviselni a fájdalmat, megtanulták azt, hogy idővel hogyan működjenek robotként, megtanulták azt, hogy hogyan éljenek egy szomorú és keserű életet vagy az idő abban segített nekik, hogy megtanulják, hogy mire kell fordítani ezt az időt, mire kell fordítani az időt, hogyan kell ezt az időt felhasználni, ahhoz, hogy tényleg dolgozzanak a veszteségükön.  Az egy borzasztó nagy különbség, hogy csak tompítja az idő a fájdalmat és csak az történik, hogy időben távolabb kerülök attól, hogy elvesztettem a társamat vagy ezt az időt tényleg arra használom fel a gyászfeldolgozásom során, hogy építsek magamnak egy új életet és nem csak egy adott időt sávon távolodok a veszteségem időpontjától, hanem hasznosan felhasználom, hasznosan fektetem be az időt önmagamba, annak érdekében, hogy ismét életképes legyek.   Milyen sokszor várjuk azt, hogy eltelik a gyászév és akkor majd valami beindul, valami átfordul a másik oldalra és biztos akkor hirtelen jobbak leszek.  Amikor túl mész az első éven, átéled az első évet, ezt a mérföldkövét, akkor azt hiszed, hogy majd a második évben minden más lesz akkor egy nagy csalódás fog érni, hogy igazából nem ez történik.   Van, akinek így van, hogy a második év könnyebb, mint az első, de nagyon sokunknak nem és azért, mert az idő önmagában nem tud meggyógyítani, nem felelős a gyógyulásért a gyászból.  Az idő egyáltalán nem felelős, ez egy kicsit tudja tompítani a fájdalmat, de a gyógyulás a gyászból nem az idő függvényében fog történni, hanem annak a függvényében, hogy milyen eszközöket veszel igénybe a gyászfeldolgozásod érdekében. Ha ezt az időt arra használod csak fel, hogy eltereld az érzelmeidet, elnyomjad őket, és ne feldolgozd őket, vagy minimalizáld a veszteségedet, mintha meg se történt volna, vagy elnyomjad a munkába vagy bármilyen tevékenységbe, akkor nagyon- nagyon csalódott leszel, hogy akkor valahogy mégsem igaz, hogy az idő gyógyítja a veszteséget.  Tehát nem az idő mennyisége fogja gyógyítani a veszteséget, hanem az, hogy mit csinálsz az idővel, amit a veszteséged óta történt, mire használod fel azt, hogyan gyógyítod önmagad, milyen segítséggel gyógyítod meg magad.   3. A következő tévhit az, hogy egyedül kellene gyászolnunk. Ez nagyon sokszor el is jön, mert előbb-utóbb el szeretnék bújni, nem szeretnénk mutatni a veszteségünket a többieknek, nem szeretnénk a veszteségüket a többiekre terhelni és behúzódunk magunkba, a kis kanapéra az otthonunkban.  Kialakítunk egy érzelmi otthont, hogy egyedül gyászolunk, egyedül sírunk, egyedül élünk át mindent. A kanapéról nézve tényleg olyan, mintha ezt a társadalom nem is értené meg gyászfeldolgozást és így izolálódunk a többiektől a gyászunkban.  Később sajnos nagyon nehezen találjuk utána meg a kapcsolódási pontot a többiekkel, mert elszoktunk az emberi kapcsolatoktól, magunkban vagyunk, már nem tudjuk miről beszéljünk másokkal.  Miközben leginkább támogatásra, szeretetre, egy pár szép szóra lenne szükségünk, semmi másra a többiekről és ha izolálódunk, akkor az egyre távolabb tesz minket attól, hogy gyógyuljunk a gyászból.  A gyászból felgyógyulni valójában mindig egy közösségben lehet, egy közösség tudja megadni a felgyógyulás lehetőségét. Nagyon sok esetben ettől fosztjuk meg magunkat, ha azt gondoljuk, hogy ezt egyedül kell végigcsinálnunk. Rémesen egyedül maradunk, elszigetelődve, meg nem értve, teljesen begubózva, egyefdül dolgozunk a gyászon.   Természetesen nem hangos csivitelő, nevetgélő, boldog baráti társaságokra van ilyenkor szükségünk a legtöbb esetben, mert mi magunk belül nagyon-nagyon elcsendesedtünk.  A mi világunk nagyon elcsendesedik ehhez képest a csivitelő baráti társasághoz képest.  Borzasztó ellentétet jelent, de lehet sorstársaknak kapcsolódni.  Például én ezért hagytam abba a személyes konzultációkat és csak és kizárólag csoportos gyászfeldolgozásó konzultációval foglalkozom, hogy legyenek körülötted, legyen körülötted egy közösség, egy közösség, akikkel együtt vagy, akikkel együtt beszélgethetsz, akik ugyanazon a folyamaton mennek keresztül.  Ugyanúgy benne vannak a gyászfeldolgozó programomban és fejlődnek egy program mentén, egy program mentén támogatják egymást eszközökkel, technikákkal. Teret adnak neked egy olyan közösséget, amihez bármikor fordulhatsz, a vállukon ki is sírhatod magad és nem leszel egyedül.  Emiatt nagyon fontos ezt is mindig mondom a közösség, amit megtalálsz, hogy ez egy fejlődő közösség legyen, ne egy stagnáló közösségben legyél, vagy egy visszahúzó közösségben, mert akkor nem fogsz haladni a veszteségeddel, a gyászfeldolgozásoddal.   Emiatt tényleg azt mondom, hogy az egyáltalán nem igaz, hogy ezen egyedül kellene végig menned, közösség nélkül, segítség nélkül, professzionális segítség nélkül.   4. Következő tévhit, hogy erősnek kell lenned, legyél erős a gyerekeid miatt, legyél erős magadnak, legyél erős a férjed emlékének, nem hagyhatod el magad, rengeteg dolgod van, csak úgy szimplán legyél erős.  Olyan sokszor halljuk ezt és olyan sokszor mondjuk önmagunknak is amikor ezt mondod az egyébként egy nagyon erőteljes frusztrációt is kelthet benned.  Nagyon sok esetben az van, hogy így aztán nem engedjük meg magunknak, hogy sírjunk, nem engedjük meg magunknak az érzéseinket, elbújtatjuk a gyászunkat, a szomorúságunkat, a gondolatainkat és ezzel azt az üzenetet küldjük a többieknek, akár a gyerekeinknek is, hogy nekik is ugyanezt kell csinálni, el kell bújtatniuk a gyászukat, a gyászfeldolgozás egy magányos munka.   Valójában a fájdalom az teljesen természetes válasz a veszteségünkre, a gyász egy természetes válasz a veszteségünkre és amikor elindul az érzelmek hullámvasútja, amit ugye nem szeretünk, akkor nagyon nehéz azt mondani, hogy majd akkor erős leszek.  Úgyhogy azt gondolom, hogy hagyd abba, hogy ezt mondod magadnak és inkább támogassuk egymást a gyászfeldolgozásban.   5. A következő tévhit, hogy foglald le magad és ha lefoglalod magad, akkor majd nem kell foglalkoznod a veszteségeddel, majd az idő úgyis megoldja, foglald le magad munkával, gyerekekkel, menj ide oda és ez az elfoglaltság majd meg fogja akadályozni azt, hogy érezd a veszteségedet.  Megmondom őszintén, ez az elfoglaltság csak sokkal több fájdalmat hoz létre benned, igazából csak elnyomja azt, amit érzünk és amit elnyomunk az egy idő után üldözni fog téged.  Amit elnyomunk, abból egyre több lesz, elnyomás miatt valójában egyre több és több fájdalmat fogok magamnak kreálni a gyászfeldolgozásban.  Ez a lefoglalom magam azt jelenti, hogy nem engedem meg magamnak a gyászomban lévő érzéseket.  Lehet, hogy sokat eszem, iszom, dolgozom, Facebookozom, de a gyászhoz kapcsolódó érzéseket elnyomom magamban.   Valójában a gyászból való felépülés egyetlen módja az érzelmeink feldolgozásán keresztül vezet. Tehát, ha te ennek az ellenkezőjét csinálod és elnyomod az érzelmeidet, ha nincsenek eszközök, technikák a kezedben ahhoz, hogy feldolgozd az érzelmeidet, akkor pontosan az ellentétes dolgot csinálod, túlságosan is lefoglalod önmagad a gyászban, akkor a fájdalomban tartod magadat.   Az, hogy lefoglalod magad, nem fog neked ebben segíteni, várni fognak rád ezek az az érzések, gyász érzései várni fognak rád valahol egy sarkon.   6. A következő tévhit, hogy nem szabad rosszul érezni magunkat, ne aggódjál, majd fogsz találni valaki mást, sokan vannak még körülötted, ő már jó helyen van, ő már nem szenved, ne érezd magad rosszul. Ha azt mondogatod magadnak, hogy nem szabad rosszul érezned magad, az nem jó, mert az, hogy rosszul érezd magad az egy teljesen normális válasz a veszteségedre.  Ne beszéld ki magad ebből, az, hogy rosszul érzed magad az egy része a veszteségednek.  El tudod képzelni, hogy nem érzed rosszul magad, amikor elvesztetted a férjedet, nem volna furcsa, ha nem éreznéd rosszul magad?            Ezek voltak az általános tévhitek a gyászban, a gyászfeldolgozásban úgy mondanám azok, amelyek mindenkinek elérhetőek. Jövő héten megnézünk meg jó párat azokból, amelyeket mi alakítunk már ki a gyásznak folyójában, amibe az élet sajnos akaratunkon kívül beledobott bennünket.   Nézd meg magad, hogy melyik tévhitnek hiszel az előző felsorolásból és figyeld meg hogyan hatnak a gyászfeldolgozó folyamatodra.