Szerintem az egyik legfontosabb szokás a veszteségfeldolgozásban, amin változtatnunk kell az a halogatás. Sok sorstársamnál figyeltem meg azt, hogy az özvegységben halogatjuk az álmainkat, a feladatainkat. Saját magam példájából is tudom, hogy nagyon könnyű volt a halogatást választani, mindenféle kibúvók mögé bújni és a halogatás ezek közül az egyik. Nem véletlen, hogy voltak a korábbi életünkben és vannak most is álmaink az özvegységben, a gyászban. Nagyon sok esetben úgy érezzük, ha követjük az álmunkat, ha merünk egy nagyot álmodni, akkor önzők vagyunk, önzőnek tartjuk magunkat. Holott épp ez lenne a veszteségfeldolgozás egyik célja, hogy megfejlődd azt az állapotot, hogy merjél álmodni, merjél dolgozni az álmaidért, merd megengedni magadnak az álmaidat, merd elhinni, hogy az álmaid okkal vannak jelen az életedben. Neked vannak álmaid, amit elszeretnél érni? Halogatod-e őket és ha igen, akkor miért? Mit halogatsz? Ahhoz hasonlítotom a helyzetünket, amikor egy kisgyereknek leomlik a lego vára, kidobja kockákat, dühösen szétszórja az előző vár darabjait. Vagy lehet nem is ő teszi ezt, egy barátja belerúg és hirtelen leomlik mindaz, amit építgetett hosszú heteken át. Szerette és csodálta az eredményt, gyönyörködött a felépített várában. Megtöltötte élettel, kis lego figurákkal, történetekkel, fantáziával, kreativitással. Minden nap hozzá tett valamit, amitől épült, szépült a vár. Ilyen volt a mi életünk is. Az enyém legalábbis biztosan. A leomlott vár helyén most vagy nincs semmi, mert a kockákat eldobálta, vagy 1-1 megmaradt, de azok is szétgurulva mindenfelé. Az is lehet, hogy helyettük kap új kockákat, de már nincs kedve felépíteni a várat. Se a régit, se az újat. Fél attól, hogy egymásra tegye a kockákat. Néha-néha belekap és egymásra tesz párat, de igazán nem épül. Ha nem tetszik neki, akkor lerombolja megint, ha valaki átjön hozzá, akkor úgy előtte ímmel-ámmal felépíti, összetákolja, de senki sem nézi már meg úgy, mint a régi várat. Nem építi, mert a régi várban maradt a szíve és lelke, az hiányzik neki, fáj, hogy az leomlott. Nem látja hogyan lehet egy újat építeni megint lelkesen és szeretettel. Inkább szomorkodva, sírva nézi a régi helyét és tologatja csak a vár kockáit. Halogatja az építkezést, a veszteségfeldolgozást. Nem tudja hogyan kezdje el, hogyan vágjon bele. Amivel próbálkozik nem tetszik neki. Nem meri senkinek sem elmondani, hogy miért érez így, és azt sem miért halogatja csak az építkezést, a veszteségfeldolgozást. Képzeld el, ha segítséget kérne a veszteségfeldolgozáshoz. Egy baráttól, egy szülőtől, vagy valakitől, aki már sok leomlott várat segített újjáépíteni. Haladna-e szerinted akkor az a vár, a veszteségfeldolgozás? Ha nem egyedül kellene azt építenie? Hanem a halogatás lenne a megoldás, hanem a halogatásba tett energiát az építésbe tenné. Milyen lenne akkor az új vár? Megcsodálná-e bárki, hogy sikerült, hogy megfejlődte ezt a nagyon nehéz helyzetet? Nem lesz ugyanolyan, nem is az a cél, egy másik vár lesz. Mire felépül, addigra rájön, hogy lehet ismét boldog az élet. Nem a hiányérzet lesz a meghatározó érzés, nem a fájdalom fogja magát mutatni minden sarokban. Meg fogja szeretni a várat. Azért, mert abbahagyta a halogatást. Kérlek írd le, hogy ismerős-e neked ez az érzés, ott hagytad-e a szívedet, a lelkedet az előző várban? Van-e kedved építeni az újat? Vagy inkább halogatod azt? Nézzük meg közelebbről mit is halogatunk itt a veszteségünkben szinte napi szinten, miért nem épül ez a várunk, vagy legalábbis nem a megfelelő ütemben? 1. A teendő listánkat halogatod a veszteségfeldolgozásban – biztos vannak neked is rajta pontok, amiket nem szeretsz, nem kedvelsz, egyre hátrább sorolódnak, húzod-vonod magaddal azokat a heteken és hónapokon át. Nehezen veszed rá magad, hogy megcsináld rajta a feladatokat, az az érzésed is meg lehet, hogy nem elég a nap 24 órája arra, hogy elvégezd a feladataidat. Lehet a korábbi életedben is volt listád és haladtál vele, most inkább erőtlennek érzed magad Pedig tudod, a feladatok nem tehetnek semmiről. A túlterheltségedet az okozza, hogy mit gondolsz a feladataidról. Amit látsz magad körül azok a szétszórt lego kockák, ezek a kockák olyanok, mint a teendő listád, rengeteg szálon futnak, rengeteg feladatot jelképeznek és valahogyan nem állnak össze egy egészbe, olyan mintha mindegyik kocka megemelése rengeteg erőt igényelne, mázsás súlyúak lennének. Ennek kapcsán tényleg a legtöbb esetben húzzuk vonjuk őket, kínlódunk, szenvedünk Da teendő listánk mennyisége, hosszúsága és a súlya miatt, így nagyon sok esetben erőtlenné válunk és könnyen meglehet, hogy csak feladatot halogatni kezdtünk róla. 2. Halogatjuk azt, hogy szembenézzünk az érzelmeinkkel, megtanuljuk hogyan kell kezelni őket. A legtöbb esetben nem tudjuk, hogyan kell kezelni az érzéseinket, hogyan kell feldolgozni őket, hogyan kell átengedni magunkon őket. Így inkább választjuk azt, hogy eltereljük őket, kibeszéljük magunkat belőlük, elnyomjuk őket vagy reagálunk rájuk. Tehát az érzelmeink kezelését mindenképpen halogatjuk és ez a halogatás vezet oda, amit már korábban is mondtam nektek, hogy egy érzelemmentes robotpilóta állapotban fogunk élni vagy, hogy mindig csak és kizárólag ugyanazokat az érzelmeket éljük meg, amiket már úgy mond ismerünk és megtanultunk elterelni, elnyomni pl a fájdalmat, a keserűséget, a szomorúságot, a hiányt az űrt satöbbi. Így hozzuk létre ezt a sótlan és üres életet, mert halogatjuk azt, hogy megtanuljuk kezelni az érzéseinket. Ezt próbálod megspórolni magadnak. Amikor ezt tesszük, akkor látjuk azt, hogy a hiányérzet üldöz minket akár éveken keresztül is. A lego kockás példa kapcsán ezt az új várat pontosan azért nincsen kedvünk felépíteni, mert az érzelmeinkkel nem néztünk szembe. Inkább elnyomjuk őket, a kisfiú, aki ott áll a kockái között azt érezheti, hogy minden kocka felépítése fájdalmas, minden kocka egy újabb érzést hozhat fel benne és mivel ezekkel nem mer szembenézni, inkább nem építi fel a várat vagy nem építi fel olyan széppé, amilyen széppé igazából lehetne, hanem kiüresedve, robotként pakolgatja egymásra a kockákat, anélkül, hogy igazán érdekelné, igazán örömét lelné ebben. Gondold végig te is ilyen vagy-e, ilyen kiüresedve, robotként pakolgatod-e egymásra a kockákat az életedben, a veszteségfeldolgozásban? Milyen vár fog ebből felépülni, csak azért, mert nem tanultad meg, hogyan engedd át az érzelmeket magadon. Ha minden kocka egy érzelem lenne, amit át kellene engedned és ha ezt megtanulod, képzeld el akkor egy színekkel, érzelmekkel boldogsággal teli új várat építhetnek magadnak 3. Halogatjuk a gondolataink megértését a veszteségfeldolgozásban - rengeteg új, váratlan, soha nem ismert gondolat költözik be az agyunkba, amelyeket naponta 100szor és 1000szer lepergetünk, mint egy filmet. Lejátszunk magunknak és bekerülünk egy ördögi állapotba, ahol folyamatosan ugyanaz a lemez megy, ugyanaz a hanglemez és nem tudunk belőle kiszabadulni. A legtöbb esetben halogatjuk azt, hogy megértsük a gondolatainkat. Elkezdjük például leírni a gondolatainkat egy papírra, vagy egy naplóba, hogy rendet teremtsünk közöttük. Megértsük azt hogyan működik az agyunk, hogyan keletkeznek benne a gondolatok. Halogatjuk ezt is sajnos. A lego vár kapcsán minden kockáról, minden régi és minden új kockáról eszedbe jut egy gondolat. Mivel az agyunk általában negatív gondolatot hoz fel így ezeket a negatív gondolatokat kezded el folyamatosan lejátszani az életednek akár a régi kocka darabjairól, akár az újakról. Ha itt nem teszel rendet, ha ezt hallgatod, akkor ez a sok negatív gondolat fog téged elsodorni és a sok negatív gondolattal gondold el milyen várat fogsz felépíteni? Mennyire lesz ez az ismét szerethető élet vára vagy mennyire lesz inkább az egy szomorú élet vára? 4. Halogatjuk azt, hogy felismerjük milyen hitrendszerek vezetnek minket itt a veszteségfeldolgozásban, korlátozó hiedelmek, amelyeket szinte tényként közlünk magunkkal. Például, már sohasem lehetek boldog, a legjobb napjai mögöttem vannak, nekem csak ő volt a boldogságom, rajta kívül más nem kell, a fájdalom az örökké megmarad, hiánya örök. Úgy mondjuk ki ezeket a korlátozó hiedelmeket, mint azt, hogy süt a nap, jó idő van ma. Halogatjuk azt, hogy ezeket a korlátozó hiedelmeinket áttörjük, amikor ez megtörténik és ezt a halogatást abbahagyod, akkor egy új világ nyílik ki. A haladás tudod nem abban van, hogy mikor kezdesz bele valami újba, hanem abba, hogy mikor hagyod végre abba azt, amivel nem jutsz el sehova. A legó várat építő kisfiú kapcsán mindaddig amíg ezzel hit rendszerrel megy, hogy ezt a várat többé nem lehet széppé felépíteni, vagy egyáltalán felépíteni, vagy, hogy a legjobb napjai csak a régi várban voltak, a boldogsága a régi várhoz tartozott, a régi vár és az ott megélt szép napok és emlékek örökké hiányozni fognak neki. Gondold el amíg ez a kisfiú ezzel a hittel próbálja felépíteni az új várat, addig mennyire lesz képes felépíteni ezt? Hiszen mindig valamilyen hitrendszer mellett építjük az életünket, tehát, ha ezt a kisfiút egyszer megkérdeznénk, hogy mondd csak, miért nem sikerült felépíteni neked az új várat? Akkor valójában azt fogja mondani, hogy azért, mert nem hittem el, hogy lehetek boldog egy új várban. Tehát a hitrendszere nem volt jó, ez egy korlátozó hitrendszer volt és ez alapján nem sikerült ezt felépíteni. Tehát nem szabad halogatni, hogy felmérjed, hogy milyen hitrendszerek vezetnek téged. A haladás tudod nem abban van, hogy mikor kezdesz bele valami újba, hanem abba, hogy mikor hagyod végre abba azt, amivel nem jutsz el sehova. 5. Halogatod azt, hogy elkezdj dolgozni az értékrendszereden, milyen értékeid vannak ebben az új világban. Ezen az új értékek mentén milyen új világot tudsz felépíteni, sokkal inkább lefelé értékeled magad és ezt a lefelé értékelést fogadod el normálisnak, ezt az önmagad lefelé értékelését fogadod el az új normál állapotnak. Halogatod azt, hogy megnézd igazából, hogy ki vagy és ez alapján elkezdj felépíteni egy új életet. A lego építés kapcsán könnyen meglehet, hogy kisfiú erősnek a régi várban érezte magát, biztonságban a régi várban érezte magát, odaadóak ott érezte magát, segítőkésznek ott érezte magát, figyelmesnek ott érezte magát, jó társnak ott érezte magát, kapcsolódni az emberekhez ott volt képes és sorolhatnám így föl egymás után, hogy milyen értékrendszerek mellett épült fel az élete. Ezek mind-mind ott működtek nála és úgy érzi, hogy mivel az leomlott, az a vár leomlott, ez az új vár meg sehogyan sem néz ki, darabokra van hullva, a lego kockák 100 felé gurultak, így nem érzi magát már erősnek, nem érzi magát biztonságban, nem érzi azt, hogy kapcsolódni tud majd a várban lévő és a vár körüli emberekhez, hidd el csak azért, mert nem dolgozott azon, hogy a régi életéből milyen értékeket tud átkozni ebbe az új életbe és ezeket hogyan tudja beépíteni. Halogatja, így a vár természetesen nem fog épülni, mert az életünket a saját értékrendszerünk mellett építjük. Ha csak azt mondanám az értékek szempontjából, hogy lásd hogyan lehet dolgozni rajtuk, nézd meg ezt a 3 gondolatot, hogy erős voltam a régi várban, mert és írd le, erős voltam, amikor, erős voltam a voltam annak a hitelnek köszönhetően és írd le.És tedd meg ezt az új életeddel is. Most csak egy értéket néztünk meg az erősséget, ezenkívül még nagyon sok van, amit érdemes lenne megnézni, de valószínűleg hallgatod, hogy végig nézzed a saját értékeidet 6. Halogatod azt, hogy kilépj a komfortzónádból és meglépd azt az állapotot, hogy kicsit kitekints oda, mi van a komfort zónádon kívül. Erre egy nagyon jó példa az egyik sorstárs, aki társat keres elég régóta és nem találja. Mindenkiben a párját keresi, ha megkérdezem, hogy vett-e igénybe segítséget a veszteségfeldolgozáshoz, a válasz az, hogy nem, ha megkérdezem, hogy végig nézte-e már, hogy milyen társat szeretne és ő mit tud adni egy új társnak, a válasz az, hogy nem. Sok kérdést tehetek még itt fel és amikor azt mondom, hogy kezdje leírni, írjon le száz jellemzőt, hogy mit szeretne, milyen legyen az új társa és minimum 20-30-at, hogy ő mit tud adni neki. Egy idő után azzal jön vissza, hogy nem, ez egy nehéz feladat, inkább várom, hogy majd valaki rám rámosolyog, egy gesztus, egy mosoly majd megfog engem. Tehát itt a különbség a komfortzónán kívüli állapotba el kell menni ahhoz, hogy társat keressünk, fel kell derítenem ki az, akit keresek és én mit tudok adni neki. Ezt lehet halogatni és így halogatni egy szebb és egy jobb jövőt akár egy életen át. Valószínűleg a lego vár építésnél is komfortzónán kívül kell kerülni, tehát a kisfiúnak egy komfortzónán kívüli állapot lesz az, hogy meg fogja ezeket a kis kockákat, megölelgesse őket, átérezze mindegyiket és szeretve kezdje őket egymásra pakolni. Komfortzónán kívüli állapot, mert nem szeretettel nézett rájuk eddig, most hogyha megöleli őket, átöleli őket, megnézi mindegyikhez kapcsolódó érzést és gondolatot és amikor ez megvan, azután kezdi őket egymásra rakosgatni. Természetesen egy komfortzónán kívüli állapot, de nézd meg, ha ebből a szempontból nézed, hogy meg lehet szeretgetni a gondolatokat, amelyek hozzájuk kapcsolódnak egyenként, akkor egy idő után szeretni fogod ezt a komfortzónán kívüli állapotot és elfogod kezdeni építeni a várat. 7. Halogatod azt, hogy megtudd, hogy ki vagy nélküle, miben változtál meg, miben változott meg a családod, miben változott meg a környezeted. Halogatod, hogy ennek a mélyére ássál, halogatod, hogy elkezdd felépíteni ismételten az önbizalmadat és arra a kérdésre, hogy ki vagy te most konkrétan választ tudjál adni és ennek kapcsán halogatod azt is, hogy ismét legyen önbizalmad. Önbizalmad magad felé és egyúttal bizalmad a világban, az életben és az emberekben. A lego várépítő kisfiú, mivel nem építi tudatosan és alaposan ezt a várat, így a szíve, a lelke a másik várban van, az, hogy ki ő, azt csak az előző várban tudja elképzelni a társához kapcsolódóan. Mivel nem lépte ezt meg, hogy elkezdje építeni az új várat, így nehezen tudja beazonosítani, hogy ki is ő a társa nélkül. Szerinted, ha nem kezdi el építeni a várat, ha nem kezdi el tényleg szisztematikusan egymásra pakolgatni ezeket a kockákat, úgy ahogy az előző pontokon bemutattam, hogyan fogja megtudni ,hogy ki ő a társa nélkül, az előző vára nélkül és mit tud létrehozni ebben az új világban, ebben az új várban? 8. Halogatod azt, hogy megértsd mi hozza létre benned a magányt a veszteségfeldolgozásban, az ürességet, a hiányérzetet, halogatod azt, hogy tényleg megtudd mit kezdhetsz az estéiddel, mit kezdhetsz a hétvégéiddel azon kívül, hogy a magányt és a hiányt játszod le magadnak minden nap. Ez az egyik legfontosabb rész, amit hallgatunk itt a veszteségfeldolgozásban. A válasz gyakorlatilag nézd meg mennyire egyértelmű lehet a legtöbb esetben, azért, mert a régi várban éled még az életedet, a régi várban, ahol minden együtt volt és minden szép volt és amikor átlépsz az új várba, ahol minden darabjaira hullott, ahol csak a hiányt és az ürességet látod, teljesen egyértelmű, hogy nem akarsz azon a helyen lenni. Ezért szoktam mondani, hogy mind addig, amíg nem érted meg, hogy ebből a hiányból és a magányból kell erőt kovácsolni, ez lesz a legnagyobb energia tartalékod és erőforrásod, addig ez nem fog épülni. Így hiába írod le, hogy a hiány és az üresség az örökre megmarad, valójában az marad meg, hogy halogattad azt, hogy ezzel szembenéz és ebből, ami a legfontosabb, hogy ebből kovácsolj erőt önmagadnak 9. Halogatod, hogy elkezdj dolgozni azon, hogy célokat találj magadnak, hogy megértsd, hogy a célok ebben az új életben hogyan épülnek fel. Mik is a célok, hogyan épül fel egy új és boldog élet, ahhoz milyen célokra van szükség, ahhoz milyen belső motivációra van szükség és ezt a belső motivációt hol találod meg. Halogatod, mert valószínűleg nem is érted mit jelenthet ez ebben az új életben. Céltalanul ül ennek kapcsán a kisfiú a lego kockák felett, nem látja a célt, amiért elkezdje felépíteni a várat, és azért nem látja ezt a célt, mert nem dolgozta fel azt alaposan, szisztematikusan egy rendszer mentén, hogy a régi vár leomlott. Ezt nem dolgozta fel, ezt nem integrálta be a kicsi lelkébe és mivel ez nem történt meg, így természetes, hogy nem tud célokat kitalálni ahhoz, hogy ezt az új várat elkezdje építeni. 10. Halogatod azt, hogy megértsd és megtudd a környezeted miért viselkedik úgy veled ahogyan viselkedik a veszteségedben. Miért tűnnek el mellőled emberek és miért tűnnek fel újak, miért azok vesznek körül, akiket nem gondoltad, hogy már melléd fognak állni és azok, akiknek melléd kellett volna állni azokkal mi történt, azok hova lettek a veszteségfeldolgozásban. Halogattad, hogy feltérképezzed tényleg a környezetedet a környezeted válaszát a veszteségekre. 11. Halogattad azt, hogy elkezdd építeni ezt az új életet, sokkal inkább bújsz a kifogások mögé, a fájdalom mögé, a keserűség mögé, a mögé, hogy nincsen már jövőd. Viszont azt nem halogatod, hogy ezeket állandóan elmondod magadnak, hogy az élet mennyire kilátástalan. 12. Halogatod azt, hogy megint boldog legyél, örömöket élj meg, gondoskodni kezd önmagadról, előrébb tedd magad a prioritási listádon. Ha ismerős ez a lista ez a pár gondolat, amit felsoroltam neked és hidd el ezt a listát tudnám folytatni, akár 30 40 50 dolgot is fel tudnék neked sorolni, amit halogatsz a veszteségfeldolgozásban. Ha ismerős ez a lista és rájöttél, hogy nem jól teszed, hogy ezeket hallgatod, akkor írd le most a hozzászólásokba, hogy nem hallgatok tovább. Most látod már valószínűleg függetlenül attól, hogy mennyi ideje vagy benne a veszteségben, hogy az álmaidat nem fogja senki más megvalósítani helyetted, innentől kezdve egyedül neked kell lépni értük. Az álmok nagysága és mélysége változni fog, a veszteséged eleje nem a nagy álmodás időszaka, akkor a kicsi álmokat kell létrehozni és azokért menni kell, nem halogatni és a sírba vinni az álmaidat. Hidd el, ha elkezdesz a kicsi álmokért menni, azokat létrehozni, idővel képes leszel nagyobbakat álmodni és sőt talán a múltadban lévő, korábban ott megkreált álmaidat is ebben az új világban létrehozni. Mindezt, ha nem teszed meg a veszteségfeldolgozásban általában a halogatás miatt nem tesszük meg. A halogatás egy nagyon komoly képességünkké fejlődik a veszteségben. Nagyon sok mindent kezdünk el a halogatni. Írj magadnak egy listát, hogy mit halogatsz. Arra a helyre, állapotra kell fejlődnöd a veszteséged feldolgozásában, ahol létrehozhatod az álmaidat. A lelkednek, a szívednek, a testednek az érzelmeidnek szüksége van erre a fejlődésre. Fejlődnöd kell és egy következő verziódat kell létrehoznod, hogy egy következő szintre tudjál lépni és nem úgy, hogy kiégünk közben, nem úgy, hogy büntetjük magunkat, nem úgy, hogy ítélkezünk magunk felett, nem úgy, hogy lelkiismeretfurdalást keltünk önmagunkban, nem úgy, hogy halogatunk. Arra a fajta fejlődésre, arra a verzióra, amit ezek hozhatnak létre arra nincs szükséged, mert nem lesz egy jobb verziód, nem fognak segíteni abban, hogy az álmaidat megvalósítsd. Mind ehhez mindig mondom, hogy a veszteségfeldolgozás az, ami nem megspórolható, hogy kapj egy belső hajtóerőt, egy belső tudást, eszközöket és technikákat arra, hogy megfejlődd ezt az állapotodat, hogy létre tud hozni az álmaidat. Mert akár hiszed, akár nem a veszteségfeldolgozás fogja meghozni neked, hogy egy olyan verziódat hozd létre, amelynek belülről lesz egy belső vágya és ez a belső vágy kapcsán szeretni fogod azokat az okokat, amik el fognak juttatni téged oda, hogy létrehozzál valamit. Ez az én véleményem szerint a te felelősséged. Ehhez a halogatást feltétlen abba kell hagynod még ma. Nézzünk meg pár okot miért halogatunk a veszteségfeldolgozásban. 1.Az egyik ok erre abból fakad, hogy nem ismered az agyad működését. Pedig ennek megismerése lesz a kulcs az új verziód megtalálásához. Itt fogod meglátni azt egy hasonlattal élve, hogy egy hat tonnás elefánton ülsz 60 kilós emberként és próbálod az elefántot irányítani. Ehhez nézd vissza a videót erről, két előadás is volt már. 1. Miért halogatunk, miért halasztunk el feladatokat, álmokat? Nagyon sok esetben a félelem miatt vagy azért, mert nincsen erőnk vagy azért, mert túlterheltnek érezzük magunkat, vagy azért, mert nem akarunk magunknak extra feladatokat, stresszhelyzeteket létrehozni. Ezek mind megakadályozzák azt, hogy létrehozzunk valamit. A halogatás pont az ellentéte annak, hogy odafigyelj arra, hogy mire van szükséged, hogy tudatában legyél a saját vágyaidnak és a saját álmaidnak. A halogatás pontosan ezek ellen dolgozik. Nagyon sokszor mondjuk azt magunknak, hogy ’nem érzem úgy magam, hogy ezt vagy azt csináljam’ és hidd el ez egy nagyon normális állapot a normál életben is. Hát még itt a veszteségben. Nagyon sokszor érezzük azt, hogy nem érezzük úgy, hogy ezt vagy azt meg kellene lépnünk, ezt vagy azt kellene csinálnunk és ezzel tényleg úgy érezzük, mintha egy törvényes okot hoztunk volna létre, hogy ne csináljunk meg valamit. Figyeld meg hányszor mondod azt magadnak, hogy nem érzem úgy. Valószínűleg a lego kockái felett ülő kisfiú sem érzi úgy, hogy el kellene kezdenie építenie a kisvárát és mivel halogat ezzel pontosan a saját álmai és vágyai ellen dolgozik, mert a vágya és az álma valószínűleg az lenne, hogy legyen egy új vára. Mivel fél, mivel erőtlennek érzi magát, mivel nem akar a komfort zónáján kívül helyezkedni, így inkább a halogatást választja annak ellenére, hogy az új várra lenne a legnagyobb szüksége. Ez gyakorlatilag tényleg egyfajta kibúvóvá növekszik és a halogatásnak egy nagyon jó alapja lesz. Jó alap lesz arra is, hogy ne fejlődjél meg egy újabb verziódat. A fejlődés ugyanis nem kényelmes dolog, azt is mondhatnám, hogy ez egy nem komfortos érzés, ez a komfortzónán kívüli állapot lesz a valutája az álmaidnak, a valutája annak, hogy az özvegységben, a veszteségben mit fogsz elérni, mivel miért fogsz fizetni. Amikor tényleg azt érzed, hogy nem tudsz továbblépni, amikor azt érzed, hogy elakadsz, akkor kellene pontosan felkapni a fejedet, hogy itt az idő, hogy tegyél valamit. Hidd el, hogyha folyamatosan csak azt csinálod, amihez kedved van, az akkor azt fogja jelenteni, hogy egy idő után visszafelé fogsz haladni. És mennyire furcsa, hogy a legtöbb esetben ahhoz van kedved, hogy fájjon, hogy keseregj és szomorúnak érezd magad. Ehhez sokkal nagyobb kedved van, mint elindulni egy ismét szerethető élet irányába és a boldogságot keresni és pusztán csak azért, mert ahhoz, hogy ezt megtaláld ezzel a fizetőeszközzel kell fizetned, ami a komfortzónán kívüli állapotod Nincs kedvünk ebben a veszteségben önmagunk következő verziójává fejlődni. Sok esetben nem érdeklődünk iránta, főként nem az akut szakaszban és ha nem fordulunk segítségért, ha nem próbálsz magadnak iránymutatást keresni, ha nem próbálsz magadnak egy példát vagy egy tanítómester keresni, akkor nagyon sok esetben az van, hogy se a korai, se az érett szakaszában nem fogunk érdeklődni önmagunknak ezen új verziója felől. Nem akarjuk majd létrehozni és egy dolog miatt nem akarunk létrehozni, mert ugye ez a pénznem, amivel fizetni kellett volna érte, az a nem komfortos, a komfortzónán kívüli állapot, azt nem fizetted ki érte. Nem mentél oda, hogy valamennyire a komfort zónádon kívül érezd magad. Hidd el nem kecsegtettek senkit sem azzal, aki bekapcsolódik hozzám a hat hónapos programomba, hogy majd ez egy komfortzónán belüli állapot lesz, hogy majd a munkafüzetek, amiket kapnak abban nem az egész életet fogjuk át gyúrni és nem a gyász és a veszteségük minden sarkába benézünk, minden rejtett világába benézünk. Nem tudom ezt mondani nekik, mert egy komfortzónán kívüli állapotban vannak és azon keresztül fejlődnek. Majd hozzászoknak ehhez az állapothoz és igényelni fogják, így fogják létrehozni önmaguk új verzióját és nem halogatni fogják, hogy ezt az új verziót létrehozzák, hogy ezzel az új verziókkal megismerkedjenek. Reggelente belenézzenek a tükörbe és érezzék azt, hogy napról napra valaki mást néz velük szembe és ez a más, aki szembenéz velük ez az új verzió, az új verzió csillan meg a szemükben, az új verziónak kapják el a mosolyát, az új verziónak kapják el a szellemiségét, a lendületét, a kicsi pici örömteli pillanatait. Csodálatos érzés ez nekik, én már helyedben is irigy vagyok rájuk. A fejlődés kényelmetlen. A kényelmetlenség az álmaid pénzneme. A kényelem, a belesüppedés a veszteséged okozta fájdalomban pedig a szomorúságod pénzneme. Ha nem indultál eddig még el azon az úton, hogy létrehozd önmagadnak ezt az új verzióját, akkor valószínűleg nagyon furcsa, amit mondok, de egy motivációs háromszögben vagy benne, ami eljuttatott a veszteségedben eddig a pontig. Ez a motivációs háromszög pedig az agyunk működésére vonatkozik, nézd meg hol tartasz most a fejlődésed kapcsán. Ha úgymond nem keresed a kényelmetlenséget azt, hogy hogyan hozd létre önmagadnak ezt az új verzióját, ha elfogadod az új normálnak a szomorúságot, a keserűséget, tehát halogatsz, ha a fájdalmat akarod elkerülni azáltal, hogy nem nézel szembe a veszteségeddel egy adott veszteségfeldolgozó rendszer mentén, ha az a cél, hogy a legkevesebb erőfeszítéssel, a lehetséges legkevesebb energia mennyiséggel élj túl, próbálj dolgozni azon, hogy romba dőlt az életed, akkor benne vagy ebben a motivációs háromszögben, ami azt mondanám hogy az alapja a halogatásnak. Erre szoktam azt mondani neked, hogy ami idáig elhozott az nem biztos, hogy tovább is tud vinni, az nem biztos, hogy a víz tetején tud esetleg tartani és nem fogsz elmerülni a fájdalomban. Tehát, ami eddig kiszolgált téged ez a motivációs háromszög, hogy ne keresd a komfortzónán kívüli helyzeteket, ne nézz úgy igazán szembe a veszteségeddel szisztematikus módon és ennek kapcsán a legkevesebb energiamennyiséget fektesd a veszteséged feldolgozásába, elképzelhető, hogy most már ez a gondolkodási mód, ez a fajta motivációs háromszög nem fog téged kiszolgálni. Nem fog téged eljuttatni egy következő szintre és valójában sokkal inkább akadályozni fogja a fejlődésedet. Mennyire ellentétes azzal, hogy egy leomlott életet a legkevesebb energiabefektetéssel szeretnél rendbe hozni, mennyire ellentétes azzal, hogy mindig bármikor bármi más bajod van, rögtön keresel megoldást, segítséget rá, itt pedig nem keresel. Ami ide juttatott minket, az nem vihet a következő szintre. Valójában meg kell fordítani ezt a motivációs háromszöget a túlélésen túli fejlődéshez és keresni kell, törekedni kell a kényelmetlenségre, amit az agyad nem fog szeretni, mert sokkal inkább a kényelmet keresi és téged le fog erről beszélni. Hajlandónak kell lennünk az érzelmi fájdalmak átélésére a veszteségfeldolgozásban. A legtöbb esetben itt a veszteségben a fájdalom elkerülése miatt kezdünk el halogatni, mert nem akarunk átérezni bizonyos érzelmeket, míg közben pont ez lenne a feladat, hogy minél jobban megtanuljuk kezelni az érzelmeinket, legyen egy érzelmi menedzsmentünk, minél több érzelmi felelősséged lesz önmagad felett, annál kevesebbet fogsz halogatni, mert meg fogod tanulni és rá fogsz jönni, hogy saját magad létre tudod hozni az érzelmeidet. Attól kezdve nem kell elmenekülni, nem fogod ezeket kifogásnak használni, hogy emiatt halogatsz. Ezt tanuljuk nagyon sokat a hat hónapos programomba. Mondok még két fő okot, ami miatt halogatsz, mert nem akarsz megérezni egy érzést miközben megcsinálod a feladatokat, például azt, hogy egyedül vagy, például azt, hogy neki is itt kellene lennie, például azt, hogy miért kell neked egyedül csinálnod, miért kell a túlterheltséggel szembenézni. Egyrészt emiatt halogatsz, másrészt azért, mert nem akarsz szembenézni azzal, hogy mit fogsz érezni azután, hogy befejezted a feladatot, mert utána megint jöhetnek fel ezek a dolgok. Ez egy ördögi kör, meddig akarod ezt érezni, meddig akarsz ebben az ördögi körben lenni, mikor fogsz végre belekezdeni abba, hogy befejezd a halogatást. Az is lehet okként, hogy itt a gyászban és az özvegységben azért halogatsz, mert a korábbi életedben tökéletességre törekvő voltál, csak azt fogadtad el, amit tökéletesen meg tudtál csinálni, meg tudtál tervezni, végre tudtál hajtani. Most szembesülsz azzal, hogy ez a tökéletességre való törekvés nem hasznos neked a legtöbb esetben, semmit sem ér a veszteség feldolgozás területén, de mivel ragaszkodsz ehhez, ragaszkodsz valamihez, ami jól működött az előző életedben. Hogy jól működött-e azt nem tudom, azt megpróbálod ide áthozni és mivel mindenhol akadályokba ütközöl és azt látod, hogy tökéletesen nem tudsz semmit sem végrehajtani. Így nagyon sok esetben emiatt akadályozod önmagadat. Ennek kapcsán belekerülsz ebbe a motivációs háromszögbe, mert nem vállalod fel a kényelmetlenségét annak, hogy a jelenlegi életedben nem az a megoldás, ha tökéletességre törekedsz minden feladatban. A halogatás úgy függ össze ám ezzel a tökéletességre való törekvéssel, hogy azt a látszatot keltem magamban, hogy a halogatással és azzal, hogy késleltetem a feladataim végrehajtását abban bízom, hogy ez a halogatás majd el fog vinni engem oda, hogy tökéletesen megtudjam őket csinálni. Ez a fajta tökéletességre törekvés és halogatás kombinációja vezet el oda a gyászban, hogy például nem tudsz döntéseket hozni, nem tudsz meglépni bizonyos szituációkat, mert nem tudod, hogy kezdj bele, mert nem tudod hogyan tervezd meg, mert félsz, hogy a végén nem sikerül. Merengsz azon, hogy jó döntést hoztam vagy nem jó döntést hoztam. Viszont, ha elkezdesz halogatni, akkor az átmenetileg úgymond megoldja a szituációkat és olyan minthogyha időt kapnál. Így válunk szinte döntésképtelenné a veszteségben, halogatjuk a döntéseket, halogatjuk a nehéz szituációkat és nagyon sokszor csak akkor tesszük meg, amikor már tényleg ott van egy dátum, amire meg kell cselekednünk és akkor tudunk váratlanul döntéseket hozni, amivel tényleg majd bele kényszerítjük magunkat nagyon kényelmetlen szituációkba. Amikor halogatsz, biztos észreveszed, hogy van egy időpont, amire valamit be kell fejezned, akkor először inkább belekezdesz ebbe a halogatásba és elkezdesz gondolkozni rajta vagy elkezdesz vészterveket legyártani, azon gondolkozni, hogy mi nem lehet jó, mi fog rosszul kisülni és ezzel egyfajta stresszt okozol magadnak. Olyan lesz, mint egyfajta másnaposság vagy az elméd lebénul, mert már nem is tud normálisan és hatékonyan működni, mert a túlgondolkodás teljesen lefárasztotta. A halogatásban leszünk nagyon jók, ehhez szokunk hozzá és azért szoktunk hozzá, mert korábban a társunkkal együtt döntöttünk, együtt megbeszéltünk szituációkat, a magabiztosságuk tőle jött, most ez nincsen meg. Így sok esetben döntésképtelenek vagyunk, ezt nagyon hamar megtapasztaljuk a veszteségünk elején és rászokunk a hallgatásra. Emiatt ez nagyon veszélyessé válik és mivel rászoktam arra, hogy ne hozzam létre az új verziómat, rászoktam arra, hogy tudom, hogy cselekednem kellene, hogy tudom, hogy segítséget kellene kérnem, hogy tudom, hogy haladni kellene, de megszoktam a halogatást és a halogatás egy nagyon nagy úr lesz a veszteségfeldolgozásban. Gondold végig valószínűleg ezért sem kérsz segítséget, mert nem tudod eldönteni, hogy mit csináljál. Míg azt látom azokon például, akik hozzám fordultak és gyakorlatilag azt kell, hogy mondjam neked, hogyha nézzünk egy ilyen arányt, hogy a veszteségfeldolgozó munkájuk 80 százaléka azon múlott, hogy igénybe vesznek-e segítséget, hogy felmérték, hogy mire van szükségük és belekezdtek abba a programba, amire szükségük van. Ezért vagyok büszke azokra, akik hozzám fordulnak, mert azt kell mondanom, hogy a gyászfeldolgozó munkájuk 80 százalékát megtették, amikor megkerestek engem, amikor eljöttek a negyvenöt perces beszélgetésre és amikor beléptek a programba. Meghozták a sorsfordító döntésüket, hogy változtatni akarnak és le akarják tenni a halogatást. Azért fontos ez mert amikor az élet egyik területén lezárod a halogatást, annak hatása van a többi életterületre is. Akkor rájössz és megérzed az ízét milyen nem halogatni dolgokat, milyen nem halogatni feladatokat, mennyivel jobb az belekezdeni valamibe. Rengeteg időt égetünk el, és rengeteg értékes energiánkat pazaroljuk el a halogatással. Minél több fájdalmad van, annál többet gondolsz arra, hogy nincs rosszabb annál, mint amiben jelenleg vagy. Előrébb lépni a veszteségedben nem akkor fogsz, amikor belekezdesz valami újba, hanem akkor, amikor abbahagyod a halogatást, azt, hogy kitedd az életedből azokat a gondolatokat és hiedelmeket, amelyek akadályoznak téged a fejlődésben. Amikor abbahagyod a halogatását annak, hogy segítséget kérj. Olyan, mint a fogyásban a yo-yo effektus. Nagyon sokszor nem az a kulcs, hogy belekezdesz-e, kipróbálsz-e egy új diétát, hanem hogy a meglévő rossz szokásaid abbahagyását meddig halogatod. Meddig eszel édességet, cukros üdítőt, nasizol este, iszol alkoholt, többet a kelleténél, hagyod abba a dohányzást, eszel kevesebb tésztát, étel házhozrendelést abbahagyod és főzöl helyette, tejszínhabos ávét iszol a sima eszpresszó helyett stb, stb. Meddig tartod meg azt a rossz szokásodat, hogy halogatsz, hogy eltűröd a magányt és a hiányérzetet, eltűröd a fájdalmat és ezt a színtelen és megfakult világot, amiben vagy. Ez az élet a halogatás miatt egy szempontból kiszámítható és ez az, hogy fájdalom van benne és magány és hiányérzet. Félelem és rettegés, hogy mikor lesz megint szép, lesz-e? Az a sok vágyam, ami megsérült a veszteségem kapcsán fog-e még teljesülni valamikor? Lesz-e megint, hogy tényleg vezetni fogom tudni ezt az életet és nem csak túlélni. Nem fogok félni a fájdalomtól, lesz-e megint, aki megölel, mikor lesz megint békés és harmonikus az életem, mikor fogok megint normális kapcsolatba kerülni a körülöttem lévőkkel, mikor lesz az, hogy nem egyedül kell állnom a sarat minden területén az életnek. Ha ezek felmerülnek benned normális a veszteséged elején, ha kijöttél az akut gyászból és még mindig ezeken gondolkozol és megmondom neked, hogy ezeken fogsz gondolkozni, teljesen biztos vagyok benne, akkor ez egy jel, hogy el kell kezdened dolgozni azon hogyan építsed fel az új váradat, mert különben ezek a gondolatok megmaradnak majd örökre és üldözni fognak. Gyógyító gondolat – az otthonod, a házad, a várad- minden nap, amikor belépsz kérlek gondold végig építed-e? Megvannak-e az alapok, szép-e szereted-e? benne van-e még a hiányérzet, erőt kovácsoltál-e már belőle vagy még nem? vagy még darabjaira van-e hullva, halogatsz-e bármit, ami miatt nem épül a megfelelő ütemben. Hidd el nem kell ülnöd felette egyedül. Gondold végig, ha a lego kockás kisfiú mellé leülne valaki, akkor hogyan haladnának együtt? mennyi energiát kapna az építéshez? .