Ismerős neked is a hullámvasút érzés, hogy egyszer fent vagy, majd utána lent. Néha már úgy érzed, hogy minden jól megy és utána hirtelen bezuhansz egy űrbe, egy sötétségbe, magával ránt a hullámvasút és csak úgy száguld lefelé? 

Te meg csak tehetetlenül ülsz rajta, kiszállni nincs lehetőséget, nem te határozod meg a sebességet, az irányt, a mélységet, sem azt, hogy ez az egész mennyi ideig fog tartani? Kezdesz nem hinni abban, hogy van kiút a gyászból? 

Mész a hullámvasúttal, olyan, mintha ti ketten összetartoznátok. Ha felefelé megy, akkor boldog vagy, úgy érzed végre te irányítod és örülsz a napfénynek és annak a pár jó napnak, amit kapsz. Majd egy hirtelen kanyar és bevadul a hullámvasút, megrántja magát, vagy elkapod ezt a pillanatot, amikor ez megtörténik, vagy nem, de a hirtelen irányváltás elsodor és már zuhantok is lefelé együtt. 

A hangsúly itt ezen van, hogy együtt. Mert nem tudsz kiszállni belőle. Mindenhova együtt mentek, kéz a kézben, a hullámvasútad és te. 

Valójában annak is örülnél, ha csak egyenes szakaszokon menne, akkor már elhinnéd, hogy van kiút a gyászból. Bármit odaadnál azért, hogy ne legyenek kilengések se fent, se lent. A fentnek sem igazán örülsz, mert azt gondolod, hogy meglesz ennek az ára, mert utána majd jön a zuhanós szakasz. Így inkább nem kérsz a fentből sem, a lefelé menettől meg rettegsz. 

Szóval ez így nem, nagyon nem jó. A legtöbben tehetetlennek érezzük magunkat. Nincs a kezünkben az irányítás vergődünk a hullámvasút élmény alatt.  Nagyon várjuk, hogy mikor jön el az az állomás, ahol ki tudunk szállni belőle, ahol kicsit hátra hagyhatnánk, ahol megpihenhetnénk, ahol reménykedhetnénk abban, hogy megtaláljuk a kiutat a gyászból.  Valójában ennek a hullámvasút élménynek az árnyékában élünk és a gyász elején, az akut gyászban ez egy nagyon gyakori élmény, majd, ahogy távolodsz ettől elérkezel a korai gyász szakaszába és vissza-visszatér a legváratlanabb pillanatokban, különböző sűrűséggel és időtartammal és lehúz alulra. Úgy érzed, hogy ennek sohasem lesz vége, sose leszel te a mozdonyvezető. Ez a hullámvasút bármikor meggördülhet a te kis állomásodra, kötelező felszállnod rá, kötelező jegyet váltanod és elindulni vele.

A mai előadásban megnézzük, hogy miért történik ez, miért éled meg a hullámvasút élményét, miért kell megélned a hullámvasút élményét, miért van az, hogy te és a hullámvasút együtt mozogtok és igazából sose fogsz tudni kiszállni belőle. Azt is megmutatom, hogy hogyan lehetsz te jó vezetője a hullámvasútadnak.  Ehhez egyetlen egy dolgot fogunk megnézni a mai előadásban, azt fogom neked elmondani, megmutatni részletesen, hogy hogyan épül fel az agyad.  Amíg nem érted meg, addig nem leszel te a vezető, addig ez a hullámvasút élmény folyamatosan el fog sodorni, addig nem fogod megtalálni a kiutat a gyászból.  Ha ezt megérted, akkor kinyílik egy másik világ és látni fogod, hogy mit tehetsz annak érdekében, hogy észre vedd, amikor bekanyarodik a lefele menő útra, ész révedd amikor megrántja magát ez a hullámvasút és elkezd téged sodorni lefelé. 

Fejlődni nehéz, a fejlődés első lépése a felismerés. Ez a legnehezebb lépés, ha ki szeretnél jutni a gyászból. Annak a belátása, hogy valamit nem jól csináltam, nem jól gondoltam, tévedtem. Amit itt tévedésnek fel kell ismerned az az, hogy együtt fogtok mozogni, együtt maradtok kéz a kézben és valójában nem amiatt maradtak együtt kéz a kézben, mert veszteségélményed van.  Megnézzük, hogy ez hogyan járul hozzá ehhez a kéz a kézben maradáshoz.  Azért maradtok együtt, mert ez a hullámvasút mindig is megvolt, csak nem vett ennyire erős kanyarokat, ezért igazából nem érdekelt.  Azt a felismerés kell itt megtenni, hogy ez mindig is megvolt és eddig nem jól gondoltad azt, hogy csak a gyászban van meg a hullámvasút élmény. 

Az előadásaim mind valahol ezt szolgálják egy kicsit megzavarnak abban, hogy elhidd, hogy ebből a helyzetből fel lehet felállni, meg lehet találni a kiutat a gyászból.

Bízom benne, hogy elgondolkodtatnak. Itt vagyunk ebben az új élethelyzetünkben, leomlott az egész világunk, ahol a korábbi gondolkodásmódunk nem működik. Valószínűleg az idő múlásával már látod, hogy a felszínes és gyors megoldások, a kapkodás itt nem tud tartós eredményt hozni neked, azok nem fognak neked segíteni megtalálni a kiutat a gyászból. 

A tartós és alapos változáshoz szükséges az, hogy megismerd önmagad működését. Az egyik ok erre abból fakad, hogy nem ismered az agyad működését. Pedig ennek megismerése lesz a kulcs az új verziód megtalálásához. 

Mi emberek használati útmutató nélkül jövünk létre a világban és életünk egyik szakaszához sem kapunk ismertetőt, megfontolandó gondolatokat, használati útmutatót. Így a jelen élethelyzetünkhöz sem rendelkezünk ilyennel. 

Így, ha nem fedezzük fel, hogyan működünk, akkor nagyon kicsi az esélye annak, hogy a veszteségünkben haladni tudjunk. Az életed minőségén látszani fog a gondolkodásod minősége.  Aki nem tanul, aki nem látja át, hogyan működik az agya az átlagos döntéseket hoz és valószínűleg egy átlagos élete is lesz.  Aki pedig képes arra, hogy megértse, hogy működik az agya, annak látni látszódni fog ez a gondolkodási minőségén is és szárnyalni is fog. Ezt nagyon látom már azokon a sorstársakon, akik velem együtt dolgoznak a veszteségükön, már két hónap után látható a változás a gondolkodásuk minőségén, már látják, hogy van kiút a gyászból.

Itt a veszteségben a sikertelenséget okozó gondolatok nagyon könnyen terjednek és át is hajtják a mindennapjainkat.  Amin változtatni lehet az az, hogy megnézzük, hogyan működik az agyunk és ennek kapcsán milyen gondolkodási modellünk van. 

Mindannyian azt feltételezzük magunkról, hogy jól tudunk gondolkozni.  Itt akkor teszem fel a kérdést neked nézz körbe a jelenlegi életeden, ott tartasz, ahol tartani szeretnél, ha igen akkor minden oké, de, ha nem, akkor megvan rá az esély, hogy nem tudod még hogyan működik az agyad, nem tudod még hogyan kezeled az érzelmeidet, nem tettél még rendet a gondolataid között, a hullámvasútad árnyékában élsz. 
Nézzük meg ma, hogy mire használhatod az agyad, hogyan használd az agyad, hogyan használd az agyad fel annak érdekében, hogy a gyászfeldolgozásod szolgálatába tud állítani. 
Itt fogod meglátni azt egy hasonlattal élve, hogy egy hat tonnás elefánton ülsz hatvan kilós emberként és próbálod az elefántot irányítani. 
Szóval most elmondom neked hogyan működik az agyad és ennek kapcsán hidd el nagyon sok mindent fel fogsz ismerni, még a kiutat a gyászból is. 
Az agyad több kéregből épül fel. A legbelső, ami középen van az a hüllőagy, az agyadnak ez a kérge mindent veszélynek fog fel, ez az otthona a túlélési ösztöneinknek. Az agyadnak ez a kérge három féle módon tud reagálni. Biztosan ismerősek ezek neked is, vagy elmenekül, kimenekül egy helyzetből, vagy támad, visszatámad vagy lefagy. A zebrán jön egy autó, mit teszel, elugrasz, nehogy elüssön, vagy Supermanként megpróbálod megállítani, vagy lefagysz hirtelen ott a zebrán. Ez a működésünk alap irányító központja, ami az ősembernek nagyon hasznos volt. Az agyunk ugyanaz, mint, ami az ősember fején is volt. Nem változott, ugyanazzal az operációs rendszerrel működik, nem töltődik le rá az újabb IOS és Android változat.  Ma nincs már ennyi veszély, az élet sokkal kiszámíthatóbb, de az agyadnak ezt a részét nem lehet kikapcsolni.  Emiatt van bennünk a sok negatív gondolat, ami inkább lebeszél a haladásról, mert mindenben a veszélyt látja. Az agyunknak ezen része nemcsak életveszélyben aktiválódik, hanem akkor is, ha valamilyen stressz ér minket. 
Nézd meg magad itt a veszteségedben, mennyi mindenben a veszélyt, a kiszámíthatatlanságot látod meg, félelmet és bizonytalanságot kelt benned rengeteg minden.  
Mi lesz ennek a belső agykéregnek a három válaszából, amit az autó példáján megnéztünk a veszteségünk során? A menekülésből szorongás lesz, amit a bennünk lévő idegesség fog kiváltani. A támadásból agresszivitás lesz, düh és harag bennünk a világ ellen. A lefagyásból meg tehetetlenség. Ismerős ugye, hogy szinte döntésképtelennek érzed magad. 

Erre a központi agykéregre jön rá a limbikus agykéreg, amely a társas kapcsolatokért felelős és azért, hogy magabiztosak legyünk és bízzunk a világban.  Ez a kéreg akkor fejődött ki, amikor az első emlősök úgy döntöttek, hogy csapatokban, hordákban fognak együtt élni.  Ez a kéreg felelős az érzelmi rendszerünkért, emiatt nagyon fontos a számunkra. Mert a gyógyulás a gyászból azt jelenti, hogy a veszteségem körüli gondolataim és érzelmeim már nem határozzák meg a mindennapjainkat. Ennek a kéregnek az a feladata, hogy szabályozza a kapcsolatunkat a többi emberrel.  Itt két fontos dolog kerül szabályozásra, az önbizalmunk és az, hogy mennyire bízunk meg a másikban.  Ha ez a kettő egyensúlyban van, akkor megtaláltuk a magabiztosságunkat, ami segítségünkre lesz ahhoz, hogy kiútra leljünk a gyászból.  Ezt nem nagyon kell bemutatnom, hogy a veszteségünk során mennyire borult meg a magabiztosságuk, az önbizalmunk és az, hogy mennyire tudunk megbízni a körülöttünk lévő emberekben.

Ez az agykéreg szerencsére képes a tanulásra és a fejlődésre, de mindezt nagyon lassan teszi meg, képtelen a gyors fejlődésre. Ami ennek a kéregnek a fejlődését megakadályozza az az, ha az emberrel egy traumatikus dolog történik, mert ezek a traumatikus dolgok teljes egészében haza tudják vágni az önbizalmunkat. 
Talán így már jobban látod mi is történik veled, miért is nem látod a kiutat a gyászból.  

 A legkülső réteg a neocotex-nek nevezik, itt raktározódik, amit megtapasztalunk az életben, itt van a memóriánk, ezt az agyterületet használjuk akkor, amikor értelmezzük a velünk történteket. Itt működik a robotpilótánk, felismeri az adott helyzeteket, és hozza a már megtanult válaszokat rá. Van ennek a rétegnek hat különböző rétege, aminek a legkülső rétege, ami csak az emberre jellemző az a cerebrális cortex. Emiatt beszélünk nyelveket, tudunk írni, olvasni, matekozni, számítógépen dolgozni stb. Ez a réteg teszi lehetővé, hogy legyen fantáziánk olyasmit is elképzelni, ami nincs is, emiatt vagyunk képesek az absztrakt gondolkodásra, fogalmak megértésére és ez adja meg nekünk a képességet a zenélésre, festésre és arra, hogy élvezzük például a verseket. 
Ez az 1-2 milliméteres réteg tesz minket emberré, itt található minden, amit valaha megtanultunk.  Ez az agyterület nagyon hatékony abban, hogy minél kevesebb energiát keljen bizonyos dolgokra fordítani és ezzel egyidejűleg más dolgokkal is tudjunk foglalkozni párhuzamosan.  Például amikor autót vezetsz, tudjál a melletted lévő emberrel is beszélgetni. Ezt a réteget már valószínűleg betréningeztük a fájdalomra itt a vesztségünkben, és robotpilótaként be is kapcsol a különféle helyzetekben. Ez a robotpilóta miatt oly nehéz megtalálni a kiutat a gyászból. 
Az agyadnak ez a rétege öntudatlanul is következtetéseket fogalmaz meg, miután minden érzékelhető adatot feldolgozott. Ami történik itt a veszteségben az az, hogy folyamatosan táplálod bele az agyadnak ebbe a rétegébe azt, hogy ez nem túlélhető, a legjobb napjaidnak vége van, boldog már nem leszel, öröm már nincs, csak ő kell és senki más nem kell neked.  Az idő spórolás miatt, mert az agyad nagyon hatékonyan akar működni. Az agyadnak ez a rétege nem tudja eldönteni, hogy ez egy új helyzet és amikor valamin változtatni szeretnél az agyad szokásosan hozza csak azt, amit robotpilótaként üzemeltetsz már.  Ezért hiába próbálsz változtatni ő sokkal inkább bekapcsolja neked a robotpilótát, hogy ez fájdalmas és nehéz lesz, nem fogja felismerni, hogy mikor kell kihagynia belőle. 

Itt bukik el, hogy így mondjam nagyon sok gyászoló, emiatt nem találják meg a kiutat a gyászból, így ragadunk bele nagyon sokan a gyászba, mert nem ismerjük fel, hogy az agyunk hogyan működik, nem ismerjük fel, hogy miért nem tudunk megszabadulni a fájdalomtól, miért mindig folyamatosan ugyanazt működtetjük csak. 

Amikor az első két réteget használjuk, akkor a már korábban megélt tapasztalatainkkal megyünk tovább. Ezt a két réteget használjuk a döntéseinkhez, így nem tudunk előrébb látni, ami azt eredményezi, hogy lemaradunk a nagyszerű lehetőségekről a megszokottért és az ismerősét cserébe.  Ezt a réteget kell úgy elképzelned, mint egy hat tonnás elefántot, ami a meghatározza az agyadnak a működését, a cselekedeteidet és az érzelmeidet.  Ezt a hat tonnás elefántot kellene megpróbálnod működésbe hozni a gyászban.  Ez a másik ok a gyászba való beleragadásba, hogy ezt a hat tonnás elefántot borzasztóan nehéz megmozgatni. Be van gyepesedve, bele van fáradva a gyászba, az érzelmi otthona a fájdalomra lett belőle beállítva az elmúlt hónapokban és években és nem képes a változtatásra, nem találja a kiutat a gyászból. A hat tonnás teste nem mozdul, nem rugalmas, nehéz, tényleg tonnás súlyok vannak rajta. Érzed-e te is ezeket a tonnás súlyokat magadon? 

Ha haladni akarunk, ha meg akarjuk találni a kiutat a gyászból,  akkor azt a legkülső vékony réteget kell használnunk. Ezt a réteget kell felhasználnunk arra, hogy elképzeljük egy lehetséges jövőt és azután ennek az elképzelésnek a tükrében döntéseket hozzunk.  Ez ellentétes a másik két agyagréteg működésével, ami csak azért utasít vissza ötleteket, mert azokat még korábban sosem próbáltuk ki.  Tehát ha megnézed a veszteségedet, a fájdalmat, a keserűséget a szomorúságot azt már kipróbáltad, az már működik, az ismerős az agyadnak.  Azt a lehetőséget, hogy ezt túlélhető, ebből fel lehet állni, ebből el lehet indulni ez ismeretlen és itt nagyon nehéz ugye, hogy ez a hatvan kilós ember le tudja győzni a hat tonnás elefántot. 

Ha az első két réteget úgy képzeljük el, mint egy hat tonnás elefántot, a legkülső rétegét pedig úgy, mint egy hatvan kilós embert a nyakában. A hatvan kilós ember a nyakában azt hiszi, hogy ő irányít, de nem, vagy csak addig, amíg az elefánt nem érzi veszélyben magát vagy valamilyen érzelem fel nem támad benne. Attól kezdve csak azzal fog foglalkozni. Ahogy növekszik benne az érzelmi cunami, annál frusztráltabb lesz az elefánt, és az ember nem tud semmit sem tenni. Hosszú távon egyet tehet, hogy figyeli az elefánt érzelmeit. 
Abban a legkülső rétegben lakik a kreativitásunk és az a képességünk, hogy alkalmazkodni tudjunk a változáshoz.  Ez az, aminek mindig be kellene kapcsolnia, ha valamilyen új, ismeretlen helyzettel találkozunk vagy valami újszerű dologhoz alkalmazkodnunk.  Sajnos azonban ezt nem csináljuk, pontosan azért, mert ez energiát igényel és az agyunk pedig hatékonyan akar működni, spórolni akar az energiával.  Emiatt nem tudunk mást csinálni, csak azt, hogy ellenállunk a változásoknak és rossz döntéseket hozunk.  Tehát ilyen az agyunk így van ez felépítve. 

Hogy még jobban megértsd az elefántod képvisel mindent, ami gyakorlatilag racionális, ő képviseli az ösztöneinket, az érzelmeinket, ő képviseli az életünk túlnyomó részét.  Míg a nyakában ülő ember, az, akivel általában mi beazonosítjuk magunkat, ez az ember sokszor tudomást sem vesz arról, hogy egy elefánt van alatta.  A nyakában ülő ember képviseli az értelmet, az intellektust, a tervezést és mindazt, ami a mindennapi életnek egy elenyésző részét teszi ki.  Ami nagyon nehéz, hogy ők ketten mindig együtt járnak, az elefánt nem tud menni sehova se az ember nélkül és az ember se tud sehova se menni az elefánt nélkül. Emiatt nagyon nehéz ezt így létrehoznunk, emiatt nagyon fontos az érzelmeink megismerése és kezelése, mert a gyászban ez az elefánt a hat tonnás lábaival képviseli a súlyát és húz téged vissza minden változtatástól, újszerű gondolattól, a lehetőségeidtől és attól, hogy kiutat találj a gyászból.   

Biztosan érzed, ha bármit változtatni szeretnél, ez az elefánt azt nem akarja, mert ott lapulnak az érzelmeid benne feldolgozatlanul.  Így azok az emberek tudják nagyon jól irányítani az elefántokat, azt mondanám neked azok az emberek tudják felépíteni az új életüket, egy ismét szerethető életet a veszteségük után és irányítani az elefántukat,  együtt vele kiutat találni a gyászból,  akiknek tényleg egy nagyon közeli és így mondjam intim kapcsolatuk van az elefánttal.  Megérzik ennek az elefántnak a legapróbb rezdülését is, érzik azt amikor egy icipicit nyugtalan és képesek oda figyelni rá. Megállapítják az okát, mérlegelik a helyzetet, a nyugtalanságot és ennek kapcsán az elefántnál nagyon ritkán szakad el a célja cérna és egy nagyon-nagyon harmonikus érzelmi állapotban tudja az ember ezt tartani.  
Ismerős biztos, hogy amikor le akarsz fogyni, mennyire szeretnél kitartani a diétád mellett, te vagy az ember az elefánt a nyakában, az elefántod meg éhes és megkíván valamit és ő oda fog menni és ki fogja nyitni a szekrényeket. 
Hasonlóképpen nem tudunk leszokni a dohányzásról, mert az elenfántunk kívánja a cigarettát.  
Látod, hogy az életedben mind az a dolog, ami ismétlődik és amin képtelen vagy változtatni, az azért van, mert ez az elefántod elindul valamilyen irányba.  Ha az elefánt szomjas, akkor elindul a folyóhoz és elkezd inni és ott már nem fogod tudni megállítani, hiába ülsz a nyakában hatvan kilós emberként, mert nem fog rád hallgatni rád.  Emiatt van az, hogy annyira szeretnél változtatni a veszteségeden, annyira szeretnél haladni vele, de nem tudsz, mert az elefántod minden alkalommal elindul a folyóhoz és inni fog a fájdalom vizéből. 

Emiatt van az, hogyha az elindul a fájdalom irányába, belezuhan a hiányérzetbe, a magányba, az űrbe, amit a társad hiánya okoz benned, a kibírhatatlanságába és a nyakában ülő ember pedig tehetetlen.  Ilyenkor hiszed azt, hogy nincs kiút a gyászból. Nem tud mást csinálni, minthogy megy együtt az elefánttal.  Amikor elveszítjük a kapcsolatot ezzel az elefánttal, akkor történnek ijesztő és veszélyes dolgok, akkor történnek a gyászcunamik, mert az elefántot elkezdték az érzelmei irányítani. Emiatt van az, hogy nem érted, hogy miért zuhansz bele sokszor a hullámvasútba, miért vannak a hullámhegyek és a hullámvölgyek, amikor már azt hitted, hogy minden rendben van és akkor valójában semmi más nem történik, csak az az elefánt elindul a folyóhoz és iszik egyet a fájdalom vizéből.  

Emiatt kell ezt a kapcsolatot felépíteni és ezért szoktam nektek mondani, hogy nem megspórolható a gyászfeldolgozás, nem megspórolható, hogy elmondja valaki neked, hogy az elefántnak az érzéseit hogyan kell megtanulni kezelni, hogyan kell megtanulni kapcsolatba kerülni az elefántoddal, mert a gyász feldolgozása során minden a legnagyobb problémák abból fakadnak, hogy nincsen kapcsolat az elefánt és a nyakában ülő ember között.  Így adod fel annak a lehetőségét, hogy kiutat találj a gyászból. Így szembe kerülsz önmagaddal, egymásnak feszülő szándékaitok lesznek, amelyek egymást kioltják és nagyon sok energiát emésztenek fel.  
Sok esetben betegségekhez is vezetnek és azt észre kell venned, hogy csak azért, mert ugye a racionális éned ül az elefánt nyakában és az elefánt van alul, attól még az elefánt itt az úr.  Ha ezt nem veszed figyelembe, akkor tényleg egyetlen egy lehetőséged marad, hogy beleragadsz a gyászba, így borítékolható a kudarc, a fájdalom, a csalódás és a folyamatos fejjel a falnak való ütközés. Így nem lesz kiút a gyászból.  
A veszteségedben így mondogatod azt folyamatosan, hogy én nem tudok ebből kilépni, hogy próbálok minden technikát és eszközt használni, de nem sikerül.  Így jön az a sokféle gyász feldolgozó technika, amivel próbálkozol, hogy elolvasok egy idézetet egy verset, hátha jobb lesz, de az elefántot ez nem fogja meghatni, mert egy hat tonnás elefánt ül alattad és így jutunk oda, hogy nyilván veled van a baj és nem tudsz megszabadulni ettől az érzéstől, nem tudod felépíteni az önbizalmadat, a saját világodat és inkább fordulsz afelé, hogy halogasd azt, hogy szebb életet felépíted.  
Csak azért, mert nem veszed észre, hogy egy hat tonnás elefánton ülsz.  Ha kiváló viszonyban vagy az elefántoddal, akkor változik meg a világ, akkor tudod letenni a halogatást, akkor tudsz elindulni a vágyaid és az álmaid megvalósítása irányába.  A cél az, hogy ne tehetetlenül ücsörögj az elefánt nyakában, hanem legyenek eszközeid arra, hogy megismerd az elefánt érzéseid és kezelni, irányítani tudjad és jó kapcsolat legyenek köztetek.  Ha ez a kettő megvan, akkor fogsz tudni elindulni az úton, a gyászfeldolgozás útján.  Ezért mondom azt nektek, hogy gondold végig, hogy vagy te ez a hatvan kilós ember a hat tonnás elefántod nyakában, képes vagy-e irányítani őt, van-e elég eszközöd arra, hogy irányítsad ezt az óriási nagy elefántot.  Azt gondolom, hogy a legtöbbünknek nincs, így akkor tényleg nem megspórolható, hogy segítséget kérj, ahhoz, hogy kiutat találj a gyászból. 

Ha ennek a tudásnak a kapcsán, amit most erre megmutattam neked még mindig nem cselekedsz és még mindig mész azzal, hogy ez a fájdalom örök marad, akkor mész ezzel az elefánttal, akkor a rajta lévő ember elfogadta, hogy nem tudja irányítani az elefántot. Ha most felkapod a fejed és rájössz arra, hogy valójában semmi mást nem kell tenned, csak meg kell tanulnod irányítani az elefántot, ehhez rendet kell teremteni a gondolataid között és képesnek kell lenned arra, hogy az elefántnak az érzéseit kezelni tudjad, akkor nyert ügyed van. 

Ha nem tudod, hogy indulj el ebben, akkor keress meg ehhez, én ebben segítek mindazoknak, akik hozzám fordulnak.  Várlak nagyon téged is. Az elefántnak a legkisebb rezdüléseit is észrevesszük, megérezzük, hogy rendbe tegyük és kialakítjuk a harmóniát egymás között. Amikor ez megtörténik, akkor kezd megszűnni a hullámvasút érzés, akkor veszed vissza a hullámvasúton az irányítást. Ezért vedd észre, hogy a hullámvasútból sohasem fogsz tudni kimászni, mert a hullámvasutat ez a hat tonnás elefánt irányítja, vele együtt kell megtalálnod a kiutat a gyászból. 

Az eheti gyógyító gondolat a szék. Gondolj, arra, bármikor, amikor leülsz, hogy nem te vagy az úr, hanem az elefánt, akinek a nyakában ülsz. Figyelj az elefánt rezgéseire minden leülésnél