| Mindenhol a férjedet látod, bármerre mész az ő arca köszön vissza, bármihez fogsz hozzá ő rá emlékeztet, bárkivel találkozol a közös múlt köszön vissza, az otthonod, a családod, a barátok, az élet minden perce rá emlékeztet. |
Ha nem találod ebből a helyzetből a kiutat, akkor segítek neked, megmutatom azt a három lépéses technikát, amely mentén fel fogod tudni dolgozni az elengedés nehézségét, bármilyen keservesnek is érzed most a veszteségedet.
Miért nehezek a napok ebben az állapotban? Mindenhol őt látod, úgy érzed minden pillanatban veled van, emiatt összezavarodhatsz, nem tudod elengedni a társadat. Ilyen a gyász, ilyen egy veszteség, hogy, aki elment, az nem is ment el igazán? Itt maradt veled egy másik síkon? Baj ez, hogy itt maradt? Baj ez, hogy így érzem magam? Baj az, hogy nem tudod őt elengedni a gyászban? És miért nyomaszt az, hogy úgy érzem mindenhol velem van. Miért van az, hogy az egyik részem örül ennek, hogy mindenhol velem van, a másik részem meg egy problémának látja, ami úgy érzem gátol a haladásban.
Már reggel elkezdődik, hogy látod otthon, úgy érzed veled van, amikor felébredsz. Veled van és te mégis üresnek érzed magad, szinte semminek sincs értelme nélküle. Kiüresedett a világod nélküle. Nem is érted azt, hogy mindenhol őt látod, mégis egy megmagyarázhatatlan hiányérzet kínoz, görcsbe rándul a gyomrod tőle, ha hazaérsz, hasogat a szíved, annyira fáj, hogy már nincs veled. Megállapítod, hogy nem tudod elengedni őt.
Ha meg megkérdezik miért nem tudsz haladni a veszteségeddel, akkor mégis az a válasz, hogy azért mert mindenhol őt látom, olyan, mintha velem lenne. Azért, mert nem tudom elengedni a társamat a gyászban. Az is megfordul a fejedben, hogy el kellene költöznöd otthonról, hátha akkor jobb lesz, vagy minél kevesebb időt kellene otthon töltened.
Ha ismerős ez a helyzet neked, akkor hidd el, nem az elmenekülés lesz a megoldás máshová, vagy az, hogy várjuk szinte tétlenül, hogy ez a helyzet majd megszűnik, és amíg nem szűnik meg addig csak várakozunk.
Összekeverjük a gyászfolyamatban az elengedés állapotot, azt hisszük, hogy ez egy szakasza a veszteségnek, hogy azt érezzük ő mindig velünk van és mégis hiányzik. Azt hisszük, hogy ez a szakasz majd magától vagy valami csoda folytán elmúlik és akkor tovább tudunk lépni. Azt hisszük valamilyen csoda folytán majd képesek leszünk elengedni a társunkat.
Nagyon sokan tétlenségben ragadnak emiatt, szinte gúzsba köt, mintha lekötné a kezeidet, lábaidat, lebénítana a gyásznak ez az állapota. Nevezhetjük akár szakasznak is, csak a gond ezzel a szakasszal az, hogy örökre így maradhat. Örökre így érezheted magad, hogy veled van és még sincs, és a két állapot között lebeg az életed. Elengedés én nem elengedés között a gyászban.
Ha ez a helyzet megszűnne végre, akkor elindulnál, akkor végre megint ‘járóképes’ lennél, és alkotni tudnál, akkor megint látnád a jövőt, akkor nem lennének lekötve a ‘szárnyaid’. Akkor lennének céljaid és álmaid, lenne egy önálló életképed, amit magad alkotsz magadnak és nem az elengedés árnyékában kellene élned.
Biztosan próbálkoztál már megérteni a gondolataidat, hogy mi közük lehet ahhoz, hogy mindenhol a férjedet látod? Észrevetted mennyi gondolat van a fejedben a hiányérzetről, hányféleképpen jön elő nap, mint, nap, szinte minden percben? Néha-néha észrevesszük őket és azt is, hogy nagyon sok kárt tudnak okozni nekünk, lehúzzuk magunkat a gondolataink által, megőrjítenek, szeretnénk szabadulni tőlük, valahogyan kitenni őket a fejünkből. A legtöbb esetben erőszakkal próbáljuk mindezt. Hogyan erőszakoljuk ki a nem kívánt gondolatokat a fejünkből, ha ehhez nincs útmutatásunk? Ha nem tudjuk, hogyan kell ‘elbánni’ velük? Hogyan válogassuk meg őket?
Megmutatom a használati útmutatót a gondolataid és az érzéseid kezeléséhez, megválogatásához és ezen keresztül arra, hogy megértsd mit jelent az elengedés a gyászban.
Elsőre azt kell megérteni, hogy mi a kapcsolat a gondolataid és az érzéseid között. Az érzéseid nemcsak úgy maguktól jönnek létre benned. Oka van annak, hogy érzed őket, a gondolataid váltják ki az érzéseidet. A gondolataidból teremtődnek meg benned. Valószínűleg nem tudod megkülönböztetni a gondolataidat és az érzéseidet egymástól. Egyformának tűnnek, így ugyanúgy próbálod kezelni őket. Legtöbbször csak annyit tudsz mondani, hogy jól vagy rosszul érzed magad vagy nem tudom elengedni a társamat.
Szinte nem is tudod megkülönböztetni még az érzéseidet sem egymástól, pedig legalább 200 különféle érzésünk van. Ez nem csoda, mert sajnos már gyerekkorban megtanuljunk elrejteni, nem kimutatni hogyan érezzük magunkat.
Ugyanazzal a technikával kezeljük a gondolatainkat, mint az érzéseinket, mert nem tudjuk őket megkülönböztetni egymástól. Így teljesen normális, hogy a gyászban sem tudunk igazán mit kezdeni velük, illetve ugyanazt csináljuk, mint a normál életben, elnyomjuk őket.
Nézzük akkor mik is az érzések.
Az érzések valójában egyszavas kifejezések, amelyek a testünk rezgéseit írják le. Pl boldogság, szomorúság, düh, ijedtség, szorongás. Minden érzést észlelünk valahol a testünkben. Gondold végig a benned lévő szorongás mennyi testi reakciót tud kiváltani, gyomorgörcsöt, fuldoklás, nehézlégzést stb. Persze, hogy ezeket nem kívánjuk magunknak, félük tőlük, így inkább elnyomjuk az érzéseinket. Remélve, hogy időre megszabadulunk tőlük.
Ha az elnyomás jól működne, akkor rengeteg boldog özvegy lenne, aki el tudta engedni a férjét. Akkor nem üldözne téged sem az a kép, hogy mindenhol a férjedet látod, mert csak le kellene nyomni ezt a képet magadban. Mégsem ez történik, hiszen napról-napra visszatér az elengedés érzése.
Nézzük meg közelebbről mit is csinálunk, hogyan kezeljük az érzéseinket.
Az egyik legtöbbet alkalmazott módszer erre az elnyomás. Ilyenkor elűzünk egy érzelmet úgy, hogy megpróbáljuk meggyőzni magunkat arról, hogy valami mást kellene éreznünk, ahelyett, amit éppen érzünk. Elkezded mondani magadnak, hogy erős vagy, miközben épp összeomlasz, mondogatod, hogy nem szabad dühösnek lenned, miközben majd szétvet a düh, vagy azt, hogy nem szabad őt látnom mindenhol, mikor minden percben őt látod. El kellene őt végre engednem.
Mit csinálsz ilyenkor az első érzelmeddel, az összeomlással, a haraggal? Elnyomod, ellenállsz neki. És mivel elnyomjuk őket, megpróbáljuk rávenni magunkat, hogy mást érezzünk, mint amit valójában az adott pillanatban érzünk.
Ennek kapcsán nagyon rövid időre jobban leszünk, de belül ott marad elnyomva az az első érzés.
Tehát nem csinálsz mást, mint meghamisítod az érzéseidet, megpróbálod jobbá tenni őket az elnyomás technikájával. Ha nem megy elsőre, akkor addig próbálkozol vele, amíg egy kicsit jobban nem leszel. Ez rengeteg energiát igényel tőled. Ki is fáradsz a nap végére, hiszen egy nap kb 16.000 gondolat van bennünk, amely mind más és más érzést vált ki belőled.
De az igazság az, hogy a hamisítással nem leszünk jobban. Átverjük magunkat. Az elengedés ettől nem fog jobban menni a gyászban.
Ha ellenállunk a számunkra valós érzelmeknek, és megpróbáljuk erővel eltávolítani őket, egy másik érzésbe áttolni őket, akkor hosszú távon nem teszünk jót magunkkal. Mert aminek ellenállunk, az megmarad. Az érzés, amit nem tanultál meg érezni és kezelni az üldözni fog, az mindig vissza fog térni hozzád és várni fogja, hogy foglalkozz vele.
A feladatod így nem az, hogy hogyan változtasd meg az érzéseidet, hanem az, hogy hogyan legyél képes arra, hogy ne elmenekülj, lenyomd amikor érzed őket, hanem megengedd magadnak őket, képes legyél átérezni őket, amikor keletkeznek benned.
Mit jelenthet az, hogy megengeded magadnak az érzéseidet?
A gyászban az érzelmeink kezelésére a leggyorsabb út az, ha átmész rajtuk és nem kerülgeted őket. Az ellenállás sosem működik. Kerülgetéssel, elnyomással csak állandósulnak a negatív érzelmek, és megakadályozzák, hogy feldolgozzuk őket, ami nélkül viszont benne maradunk ebben a mindenhol őt látom állapotban. Emiatt a kerülgetés miatt hallod mindig ugyanazt a különböző gyászcsoportokban, hogy a fájdalom örök, örökre hiányozni fog, mindenhol őt látom, nem tudom elengedni a társamat. A kérdés az, hogy te is közéjük szeretnél-e tartozni?
Tehát az elnyomás, amit a legtöbbet használunk soha nem működik.
Ez az elnyomás olyan, mintha strandolnánk és a strandlabdát megpróbálnánk a víz alatt tartani, ami nagyon nehéz és nagyon sok energiát és akaraterőt igényel, így csak rövid ideig megy. És egyszer csak felbukkan a labda, óriási energiával feltör, elfogy a képességünk, hogy lent tartsuk, sőt jól arcon is csap minket. Minden alkalommal, amikor feljön benned egy érzés abban reménykedsz, hogy most majd más fog történni, lenyomod és nem fog visszajönni. Ha ez így lehetséges lenne, akkor a strandlabda örökre lent maradna a víz alatt.
Ennek kapcsán már érted miért vannak visszatérő érzelmek benned, mert nem feldolgozod őket, hanem hatalmas erővel elnyomod inkább őket. A lefelé nyomásra rengeteg energiát használsz fel..
Azért nyomjuk el őket, mert nincs eszközünk a kezelésükhöz, nincs más a kezünkben, mint az ellenállás.
De itt van az őszinte igazság; az érzelmek nem tudnak fájni nekünk, ha tudjuk, mit tegyünk velük. És hát ami nekünk fáj, azok nem a tényleges érzelmek, hanem sokkal inkább az, hogy nem tudjuk kezelni őket, átélni őket és az, hogy arra törekszünk, hogy megváltoztassuk őket vagy megváltoztassuk a velük kapcsolatos tapasztalatainkat.
Az ügyfeleimnek nem azt tanítom hogyan változtassák meg az érzéseiket, hanem arra figyelünk hogyan engedjük meg magunknak őket, hogyan dolgozzuk fel őket.
Mert így megtanulják és tapasztalják, azt a képességet, hogy az érzelmekkel az elnyomás helyett inkább szembe kell nézni, ha nem akarjuk, hogy üldözzenek minket.
Ha nem foglalkozunk az érzéseinkkel, akkor majd eltűnnek. Bizony sok gyászoló így gondolkodik. Az elengedés azt hiszik majd megtörténik magától. Az idő nem képes ezt megoldani, mert a gondolataink váltják ki az érzéseinket. Csak a gondolkozásunk lesz képes megváltoztatni az érzelem világunkat. Mindig a kiváltó okot kell keresni.
Így nem csoda az a megtapasztalás, hogy amelyik érzéssel nem foglalkozol a gyászban az megvár, és mint egy strandlabda arcba csap, amikor váratlanul feltűnik.
Valójában az elnyomott érzések úgy viselkednek, mint egy rumlis szekrény, amire rázárod az ajtót. Majd, ha szükséged van onnan valamire, akkor alig mered kinyitni nehogy minden rád dőljön belőle. És pont ez lenne a lényeg, hogy nyitva hagyd az ajtót és kidőljön a rumli. Elfogadd, hogy rumli van a szekrényben és képes legyél rendet tenni benne. Megengedd magadnak a rumli látványát.
Nézzük hogyan lehet rendet tenni ebben a rumlis gondolatokkal és érzésekkel teli szekrényben.
Az érzelmek kezelését egy 3 lépcsős technikával tanítom az ügyfeleimnek, amelyet MOST folyamatnak neveztem el, mert az érzelmet akkor és ott engeded meg magadnak, amikor az keletkezik benned.
Amikor együtt dolgozom az ügyfeleimmel megtanítom nekik hogyan tapasztalják meg azt az érzelmet, ami keletkezik bennük, érezzék át MOST és engedjék át magukon őket, mintha átmennél a rumlis szoba másik oldalára. Nem takargatva, nem elnyomva a rumlit, hanem keresztül át rajta. Mintha felemelnék az egyik ruhát, megölelnék és átvinnék azt a szoba másik felébe, ahol rendben felakasztják őket egymás mellé. Amelyik érzelmet így megengedték maguknak, az már nem lesz többet a rumli része.
Amire megtanítom őket, az az, hogyan engedjék meg maguknak őket, hogyan emeljék fel és egyenként öleljék meg őket. Időt töltsenek velük. Megengedjék, hogy az érzelmek ott legyenek velük anélkül, hogy a jelenlétük azt jelentené, hogy valami elromlott bennük.
Amikor átengedik magunkon őket, szembenéznek velük akkor dolgoznak rajtuk, akkor emésztik meg őket. Így kezdődik el az érzelmek feldolgozása. Így jön létre a társad elengedése a gyászban. Pontosan 90 másodpercbe telik mire egy érzelmet átengedünk magunkon, mégis ettől a 90 másodperctől félünk a legjobban.
Mind úgy érezzük, hogy egy rumlis szekrényben egyedül is rendet tudunk teremteni. Nagy erőkkel belevágunk, majd a figyelmünket eltereli valami, becsukjuk az ajtót megint, néha kinyitjuk, pakolgatunk, majd megint becsukjuk és egy idő után azt vesszük észre, hogy már egy másik szekrénybe is elkezdtük létrehozni a rumlit, mert az első betelt. Itt feladjuk, hogy az elsővel foglalkozzunk, a másodikkal néha még megpróbálkozunk kampányszerűen, de a vége mindig az, hogy visszajön a rumli és növekszik.
Ha egyedül próbálkoznak ezzel a folyamattal az ügyfeleim, akkor könnyen rácsukját az ajtót a rumlira, majd holnap megcsinálom, belekezdek vagy folytatom mondják maguknak. Megtapasztalják mennyivel másabb az, ha valaki nem engedi, hogy becsukják az ajtót és minden nap szembesülnek a rumlival, ha valaki támogatja őket a rendrakásban. Együtt rendet teremtünk és az ajtó örökre nyitva maradhatna.
Mit kezel még ez a módszer, aminek nagyon örülnek az ügyfeleim? Energiát szabadít fel, hiszen mind azt az energiát, amit az elnyomásba tettek, most magukra fordíthatják, én időre. Mivel az energiájuk nem a strandlabda elnyomására, a rumlis szekrényben való pakolgatásra megy el, így kevésbé lesznek fáradtak.
Így a megoldás nem az lesz, hogy majd a férjed közelségének az érzése egyszer csak elillan, az elfogadás a gyászban magától megszületik, a hiányérzet elolvad, hanem az lesz, hogy felismered, hogy a gondolataid okozzák ezt az érzést és elkezdesz foglalkozni az érzéseiddel. Nem a férjed, nem a gyász a ‘hibás’, hanem, az, aki elnyomja az érzéseit.. És ez akár tetszik, akár nem mi vagyunk, akik itt maradtunk.
Ha neked is vannak olyan érzéseid, amelyeket elnyomsz, vagy elgondolkodtatott, hogy melyik érzéshez hogyan lehet hozzáférni, vagy félelmeid vannak, ha szembe kell nézni velük, vagy nyomaszt az elengedés érzése a gyászban vagy bármi egyéb kérdésed van, akkor nyugodtan írj rám, tudunk erről beszélgetni kötetlenül, vagy küldöm még neked anyagokat, amelyek a segítségedre lehetnek. Meglátjuk, hogy tudsz előre lépni. egy biztos segítek neked, ha megteszed az első lépést.
a
