Én jelenleg a munkába menekülök. A munka a terápia a számomra.” Olvass tovább és megmutatom neked, hogy a munkaterápiával milyen eredményeket fogsz elérni a gyászfolyamatodban és azt is, hogy milyen további terápiát válassz magadnak.
Sokszor hallom ezeket a mondatokat. Mindannyian megpróbálkozunk ezzel a megoldással. Azt gondoljuk elég erősek leszünk ehhez, holott életünk legnagyobb tragédiáját éljük át és fogalmunk sincs arról az időnk közel 80%-ban, hogy mi történik velünk. Kóválygunk csak a mindennapokban, a súlytalanságban vagyunk, zombiként létezünk hónapokon, sőt éveken át is.
Soha nem éltél át még ekkora fájdalmat, soha nem hullott még ennyi darabra az életed, soha nem hasadt még meg ennyire a szíved, mégis azt mondod magadnak, hogy megoldom egyedül. Majd minden erőmet bevetem, meg segítenek a gyerekek, a barátok,a család és megleszek valahogyan.
Valójában nincsen szinte semmi erőd, kimerült vagy és fáradt munka közben is. Kimutatni nem mered a munkahelyeden, hogy mentálisan nem vagy jól, nem akarod, hogy lássák rajtad, így egy álarcot hordasz. Ennek kapcsán már el is kezdték mondani neked, hogy mennyire erős vagy. Tehát innen már nincs visszaút. A veszteséged elején a munkát elkezdted terápiaként használni. Azt hitted az a gyászfeldolgozás útja, ha legalább a munkaidődben nem kell a veszteségedre gondolnod.
Igaz, amikor a munkában van egy kis szüneted, vagy felállsz az asztal mellől egy nagy sóhaj szakad fel belőled, és belédhasít a fájdalom. Igaz, amikor pár percre magadra maradsz a munkában rögtön megrohannak a gondolataid, de ott el tudod őket terelni könnyebben, hatékonyabban, mint otthon. Mivel ez ott sikerül, beletemetkezel a munkába, nem kell az érzelmeiddel foglalkozni így az lehet a megtapasztalásod, hogy ez egy hatásos terápia.
Meg is értem miért érzed így. Hiszen ahogy kilépsz a munkahelyed ajtaján átléped a magad kis valóságküszöbét. Mert a lelked, a szíved valósága nem az, ami a munkahelyeden eltöltött 8 órában történik, hanem az, ami utána jön a következő 2×8 órában. Mivel nagy a kontraszt a kettő között természetes, hogy az a megtapasztalásod, hogy a munka jót tesz, terápiaként működik.
Hiszen, amikor véget ér a munkaterápia megrohannak a veszteséged körüli gondolataid és érzelmeid. Amint felszállsz munka után a buszra, vagy beülsz az autóba szinte rádrontanak, te meg menekülsz előlük. Kinyitod a facebook-ot, vagy játszol a telefonodon, zenét hallgatsz az
autóban, amíg haza nem érsz. Próbálod elterelni a figyelmedet róluk, visszafelé nyomkodni őket. Ehhez képest a munkában töltött időd nagyságrendileg jobb, persze, hogy várod, hogy reggel legyen. Ugyanis ott van még előtted a magányosan eltöltendő estéd és az éjszaka, amikor nehezen megy az alvás, vagy felébresztenek a fel nem dolgozott gondolataid és érzéseid.
A kontraszton ezt értem, hogy a munkaterápiában nem kell foglalkoznod a gondolataiddal és az érzéseiddel, viszont ez a terápia nem hat ki az utána jövő 2X8 órára. Valószínűleg felmerül benned is az, hogy amit a munka alatt csinálsz, az miért nem hatásos a nap hátralévő részében.
Ahhoz, hogy egy ezt a kontrasztot fel tudd oldani, ne határolódjanak el a napjaid két teljesen külön szakaszra olyan terápiára van szükség, amely a gyászfolyamatod teljes egészét támogatja. Ezen azt értem, hogy reggeltől estig, a nap 24 órájában. A nem munkanapokon is, hétvégén, ünnepekkor, eseményekkor.
Itt akkor álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk át együtt mit jelent a terápia fogalma a gyászfeldolgozás során.
Ehhez először tisztázzuk azt, hogy mi a gyász.
Ha ezt megkérdezném tőled, akkor valószínűleg a válaszod az lenne, hogy sok sírás, kesergés, fájdalom, egyedüllét, hiányérzet, őrületbe kergető gondolatok sokasága.
Vagy, az hogy nem tudom, fogalmam sincs.
Vagy az, hogy egy állapot, amiben nem érzem jól magam, amiben úgy érzem belehalok.
Vagy az, hogy kínkeserves érzések, amelyektől menekülök.
Vagy az, hogy kilátástalan, boldogtalan élet és még sorolhatnám.
És mindben van igazság, van bizony. Miért? Mert a gyász nem más, mint a gondolataid és az érzelmeid összessége a veszteséged kapcsán.
Akkor itt gondoljuk végig, hogy a terápiának miről kellene szólnia a gyászfolyamatban?
Arról, hogy beletemetkezzél a munkába, ahol nem kell foglalkoznod a gyász két alapvető összetevőjével a gondolataiddal és az érzéseiddel? Biztosan ez egy terápia? Biztos, hogy hosszú távon hatásos lesz? Mert, ha az lenne, akkor ennek működnie kellene akkor is, amikor kilépsz a munkahelyedről.
Terápiát azért veszünk igénybe, hogy az hatással legyen a teljes életünkre, hogy békét és nyugalmat találjunk.
Ha valóban elmennél egy terápiára és a terepauta azt mondaná neked, hogy rendben, elvállalom a kezelését, de csak azt tudom garantálni, hogy a nap egyharmadában lesz ettől jól, a fennmaradó időben szenvedni fog, mint a kutya, akkor járnál-e hozzá? Fizetnél-e ezért a megoldásért a veszteségedben.
Fogadom, hogy nem, mert a nap teljes egészében jól szeretnéd érezni magad. Rettegnél attól, ha tudnád, hogy a terápia majd csak 8 órán át lesz hatásos, a többi idődben meg vár rád a borzalom.
Nem baj, én akkor is a munkába temetkezem. Mondhatod most ezt is. Rendben van, tedd ezt. Viszont arra nagyon figyelj, hogy a veszteséged körüli gondolataid és érzéseid nem lesznek feldolgozva. Tehát a veszteségfeldolgozás alapjait nem fogod elvégezni.
Így milyenek is lesznek a napjaid?
A munkaidőd 8 órájában nem figyelsz rájuk, eltereled őket, majd a másik 2×8 órában menekülni fogsz előlük. Miért? Mert a fel nem dolgozott gondolatok és érzelmek nem úgy viselkednek, mint egy ruhadarab, amit félredobhatsz, a gardób mélyére süllyeszhetsz. Nem, azok mindig figyelmet akarnak, mindig előtörnek, azt akarják, hogy figyelj oda rájuk, hogy megtapasztald őket, hogy dolgozz rajtuk. Fogva tartanak, a rabjuk leszel az elnyomás és a menekülés miatt. Állandóan kopogtatnak a fejedben és a lelkedben, mindaddig, amíg a kellő figyelmet és törődést nem kapják meg tőled.
Emiatt üldözi éveken át a legtöbb özvegyet a egyedüllét, a hiányérzet, a nem múló fájdalom.
Te is ezt szeretnéd magadnak? Vagy eljött az ideje, hogy másik terápiát válassz a munka helyett? Olyat, ami egész napra kitart? Ami kapcsán harmóniát találsz és a békét kötsz az élettel.
Egy olyan terápiát, ami nem arra alapoz, hogy elkerüld, elfojtsd, ellökd a gondolataidat és az érzelmeidet, ahelyett, hogy szembenézz velük. Hogy ezek ne egy félretehető ruhadarabok legyenek az életedben, hanem azok, amiket minden nap magadra veszel, megnézed magad bennük, megtapasztalod hogy állnak rajtad. És miután eleget hordtad őket, elégszer érintkeztek a testeddel és a lelkeddel, elégszer láttad magad a tükörben bennük, akkor eljöhet az az idő, hogy már nem sodor el érzelmileg, ha rájuk nézel, ha fel kell őket venned.
Ehhez olyan terápiára van szükséged, amely a gyászfeldolgozás alapjainál kezd el segíteni neked. Az alapokat pedig a veszteséged körüli gondolataid menedzselése és az azokból fakadó érzelmeid orvoslása fogja megteremteni. Ennek kapcsán nem lesz olyan gondolatod, amelyre az elterelés terápiáját fogod alkalmazni. Ezt a módszert a gondolataid megtapasztalása fogja felváltani, amely kapcsán kiváncsiság fog feléledni benned, hogy miről milyen gondondolat jut az eszedbe és azok milyen érzelmeket gerjesztenek benned. A gondolataid iránti kiváncsiság lesz a szembenézés eszköze.
Ez a szembenézés szelídíti meg a veszteségedet és az akörüli gondolataidat és érzelmeidet. Ha nem szembesülsz velük, akkor örökké lappangani fognak a szívedben és a lelkedben. Így fogod elérni azt, hogy nem kell a munkába menekülnöd, mert mind a 3X8 órában teljes életet fogsz élni. Nemcsak annak az illúziója lesz meg, hogy 1X8 az, ami valamennyire élhető ebből. Nem kell többet ebben az illúzióban élned, nem kell többet napi 8 órában terápiára
járnod, ami nem abban segít, hogy feldolgozásra kerüljenek a gondolataid és az érzelmeid.
Ha szeretnél te is szembenézni végre a gondolataiddal, megtapasztalni, hogy az elnyomásuk helyett hogyan lehet kiváncsian tekinteni rájuk, akkor kérlek írj rám messengeren és segítek neked.