Felmerül-e benned is az a gondolat, hogy talán az lesz a megoldás, ha találok magamnak egy másik társat, talán, ha őt megtalálom, akkor hagyhatom ezt az egész szenvedést, nem kell ezzel foglalkozni, akkor gyakorlatilag szintet lépek a veszteségem feldolgozásában, a gyászfolyamatomban? 

Akár gondolkozol randizásról akár nem, vagy akár már randizgatsz is, belevágtál ebbe a folyamatba vagy pillanatnyilag még azt mondod, hogy ez nem neked való, te sohasem akarsz senki mást, akármelyik állapotban vagy stádiumban is vagy, azt gondolom, hogy jó ránézni erre a témára. Megnézni milyen irányba érdemes elindulni, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni. Nem fogunk tudni mindent érinteni, ez egy része ennek az óriási nagy témának, gyászfolyamatnak, mert van ennek egy társadalmi vonulata, hogy mit vár el tőlünk a társadalom, mit engedek meg én magamnak, mit várhat el tőlem egy társ, mit adhatok neki, hol tartok a veszteségem feldolgozásában, ami kapcsán eljutok majd oda, hogy az új társ lehetőségét megengedem magamnak.  Szóval a téma végtelenül nagy és sokrétű, egy kis szegletét megnézzük ma és aztán ígérem vissza-vissza fogunk térni még erre a témára. 

Abból a szempontból kezdünk el gondolkozni rajta, hogy hozzá tartozhat-e egy ismét szerethető élethez, a gyászfolyamathoz, amit ugye építek én is az ügyfeleimmel, akikkel dolgozunk ezen az új életen. Egy ismét szerethető életnek a része az, hogy társas kapcsolatban éljek, mikor fogok odáig eljutni, minek kell ahhoz teljesülnie, hogy odáig eljussak, mikor nem szabad beleugranom, mikor kell még várnom arra, hogy készen legyek erre, milyen jelei lesznek annak, ha készen leszek már erre. Ezeket a szempontokat fogjuk megnézni a mai alkalommal. 
 

Érdemes erre időt szánni, mert saját magam példájából kiindulva és a hozzám forduló ügyfeleim példájából kiindulva is nagyon sokszor szembesülünk azzal, hogy a randevúzás élményünk, az, amit arról gondolok, amit ott meg szeretnék tapasztalni, amit arról elképzelek, az koránt sincsen semmilyen viszonyban azzal, ami végül a ténylegesen az életben várni fog rám.

Ha már kipróbáltad a randevúzást, akkor biztosan belegondoltál már abba, hogy jó-e ez neked, folytassam-e tovább, jól csinálom-e, nekem való-e, ott tartok-e már, hogy tényleg randevúznom kell, készen állok már rá, miért nem sikerülnek a randevúk úgy ahogyan elképzelem.  Miért válaszolnak így az emberek a különféle társkereső oldalakon nekem, miért érintenek ezek meg engem, miért sértenek egy kicsit, miért húznak lefelé, miközben azt hittem, hogy itt majd emelkedni fogok és csodás dolog lesz a társkeresés és a társtalálás. Azt hittem egy csodálatos világ fog válni rám, egy rózsaszínű buborék, amiben korábban éltem.

Izgalmas kérdés az idő, mikor lehet elkezdeni?  Elkezdhetem már hamar a gyászfolyamatomban? Pár hét, pár hónappal azután, hogy a társamat elvesztettem vagy várnom kell minimum egy évet, a gyászévet ki kell várnom, vagy annál is tovább kell várnom.
Azt gondolom, hogy nincs ilyen az idővonalak tekintetében, hogy jó vagy rossz, nincs olyan, hogy randevúznod kell vagy nem kell, nincs olyan, hogy a társadalom, a körülötted lévő emberek majd eldöntik, hogy mikor jött el az idő és hogy egyáltalán neked erre lehetőséged van-e, engedélyt adnak-e rá vagy sem.  Nem kell mások véleményét a magunk véleménye elé helyeznünk és mások véleményének a tükrében döntenünk arról, hogy belekezdjünk a randevúzásba vagy sem. 
Mindenkinek saját gyásza, saját gyászfolyamata van és a randevúzás is egy saját folyamat, egy saját színteret, egy saját szálat követ és követel meg a veszteséged feldolgozásában

Végsősoron csak mi tudjuk, hogy készen állunk-e a randevúzásra. Hajlandónak kell lennünk arra, hogy hagyjuk, hogy mások véleményt nyilvánítsanak.
Ha elmondják nekünk mit gondolnak a randevúzásról, arról, hogy új társat szeretnénk találni magunknak, megvan a joguk, megvan a lehetőségük erre és mi teret adhatunk ennek, hogy ezt megosszák velünk. Ami fontos, hogy nem jelenti azt, neked feltétlen be kell emelned a saját világodba az ő véleményüket, gondolataikat a társkeresésről, hogy befolyásolnia kell a döntéseidet.  Amit látunk, hogy nagyon sérülékenyek vagyunk és a körülöttünk lévő emberek véleménye gondolatai nagyon nagy erőt képviselnek a mi jelenlegi életünkben, gyászfolyamatunk során. Nagyon nagy befolyással bírnak és nagyon sok esetben az ő akaratukat a saját akaratunk, a saját jólétünk elé helyezzük.  Figyeld meg, te is ezt csinálod-e,  amennyiben már foglalkoztat ez a téma, de akár bármi más téma kapcsán is felteheted magadnak a kérdést, hol vagy te a saját magad prioritás listáján? 

Miért van ez így, miért adunk ennyire a körülöttünk lévő emberek szavára, miért engedjük meg, hogy a már meghozott döntéseinket az ő véleményük és gondolataik átírják. Megváltoztassuk és a saját magunk szükségletei és döntései ellen menjünk. Őszintén azért, mert arra neveltek bennünket, hogy elhiggyük, hogy boldogságunk rajtunk kívülről fakad. Boldogságunk a körülöttünk lévő emberekből, a minket körülvevő dolgokból, életünk körülményeiből fakad. És nagyon könnyű, ha boldog voltál a házasságodban, feltételezheted, hogy jelenlegi boldogtalanságodat az okozza, hogy már nem vagy kapcsolatban, és a férjed nincs veled.

Megnézzük ma azt, hogy a randevúzás mit old meg a számodra, miért nem igaz az, hogy ha boldogtalan vagy most és valaki mást keresel, akkor az majd boldoggá fog tenni, hogy addig nem lehetsz boldog, amíg nem vagy kapcsolatban, hogy a boldogságot csak kapcsolatban lehet megtapasztalni.

Megnézzük milyen okok vezetnek oda, hogy a gyászfolyamatodban az új társban találjuk meg a megoldást a helyzetünkre és azt is, hogy jól döntünk-e ilyenkor. 
1. Azt gondolom, hogy semmi baj nincs azzal, ha ezt gondolod, hogy ez a megoldás, mert nagyon sokan vagyunk így vele, hogy inkább keresek egy társat, belevágok abba, hogy társat találjak magamnak.  Vajon miért tesszük ezt?  Azért, mert eddig egy kapcsolatban éltünk, a korábbi videókban már ránéztük erre a helyzetre, hogy nagyon sok esetben van az, hogy fiatalon megismerkedtetek, akár 20-30-40 évet is együtt éltetek.  Ennek kapcsán fogalmad sincs milyen külön élni, természetes, hogy nem tudod, hogy ki vagy, nem tudod hogyan kell döntéseket hozni, nem tudod hogyan kell magabiztosságot teremtened, önmagadnak tartani a saját magad hátát, büszkének lenni önmagadra. 
Emiatt nagyon könnyen összekötjük ezt azzal, hogy az előbb említett pontok akkor teljesültek a korábbi életemben, amikor kapcsolatban éltem, tehát akkor az egyenlet úgy nézhet csak ki jól, csak akkor kaphatok megfelelő eredményt, ha abból áll az egyenlet, hogy én+társ=boldogság. 

A gyászfolyamatban ehhez egy társra van szükségem. Abszolút érthető, sokan jutunk erre az egyenletre, mert különben úgy nézne ki, hogy én +fájdalom=magány, hiány. 

Én is ugyanezt tettem pontosan, úgy éreztem, hogy képtelen vagyok egyedül csinálni és elkezdtem társat keresni. Javaslom, hogy nézd vissza azt az előadásomat, amit arról a 17 érzelmi nyomógombról, vágyról készítettem, ami megsérült bennünk a társunk elvesztése kapcsán. 

Egyértelmű, ha visszanézek a múltamra, akkor az eddigi az életemet egy teljes kapcsolat mentén vezettem, miért a vezetném most másképp, miért tudnám másképp vezetni, miért tudnám azt feltételezni önmagamról, hogy bármi más formában is vezetni tudnám ezt az életet, bármi más formában is képes lennék arra, hogy jövőképet találjak önmagamnak. Megküzdjek a rám háruló rengeteg feladattal.  

Ha ezzel a gondolattal indítom el a reggeleimet, akkor az agyad folyamatosan mutatni fogja neked, hogy nem te erre nem vagy képes. Sokszor mondtam, hogy az agyunk úgy működik, mint egy gépezet, betáplálsz egy mondatot reggel, hogy nem bírom egyedül, és az agyad egész nap azt fogja neked megmutatni, hogy mennyire nem vagy képes ezt az életet egyedül vezetni. 
Mutatja neked, hogy bizony ez nem megy egy társ nélkül. 

Ez az egyik ok, ami miatt a társkeresésben látjuk a gyászfolyamat megoldását. 

2. A másik ok az, hogy iszonyatos a fájdalom bennünk, amivel úgy érezzük nem tudunk megbirkózni, a környezetünk se igen támogat minket, így ahelyett, hogy azt válasszuk, hogy szembenézek egyedül a veszteségemmel és a velejáró fájdalommal, ehelyett inkább ebből a szálból kilépünk és magára hagyjuk a veszteségünket. 

Nem is csoda, ha kilépünk ebből, mert olyan fájdalmat kell átélned testileg és lelkileg, amit valószínűleg még sohasem éltél át.  Olyan intenzitású, olyan ereje van, ami egyszerűen lerombolja a teljes világképedet, a jövőképet, a bizalmadat az életben és a környezetedben. Mivel mindent lerombol, ennek kapcsán igen nehéz erről azt elképzelni a fejemben, hogy ez majd másmilyen lesz, ha elkezdek dolgozni rajta. Ebben majd bárki képes lesz arra, hogy segítsen nekem ezt az új életet felépíteni. Sokkal könnyebb megoldásnak tűnik az, ha találok ehhez egy társat, akivel majd ezt megoldom. 

Sok esetben úgy nézhetnek ki a napjaink, mintha folyamatosan egy boxring-ben lennék, és azon igyekszem egész nap, hogy kiüssem a fájdalmamat ringből.  Én benne vagyok ebben a nagyon szűk ketrecben, amire lezsugorodott az életem, mert látjátok ti is, hogy a hetek és a hónapok folyamán ez az élet, a keretek, a komfortzónád egy inkább zsugorodik.

Amint a boxom körüli arénában feltűnik a fájdalom, abban a pillanatban mivel nincsen megfelelő eszköztáram, felkapom a boksz kesztyűmet és igyekszem kiütni őt a ringből, hogy ne kelljen ebben a fájdalomban töltenem a napjaimat.  Egy idő után pedig ez a helyzet olyan sokszor jön vissza, a fájdalom olyan sokszor visszaköszönt, annyira belefáradok ebbe a bokszolásban, ebben a boksz ringben való életbe, hogy tényleg azt szeretném, hogy mentsen engem ki innen valaki, hogy háárahagyhassam a gyászfolyamatomat. 

Mivel nem bírom már ebben az iszonyatos fájdalomban élni a napjaimat, ez egy teljesen természetes reakció arra, hogy mentsen valaki engem ki innen. Ami itt a probléma és azt te is látod, hogy elmenekültél attól, hogy szembenézz a veszteségeddel, el elmenekültél attól, hogy az érzelmeidet és a gondolataidat a veszteséged kapcsán feldolgozd, úgymond letetted a bokszkesztyűt.  Valójában pontosan lehet, hogy a bokszkesztyű lett volna az, amire szükséged van, hogy néha beengedd a fájdalmat, néha átöleled a fájdalmat, az érzéseidet ezzel a boxkesztyűs kezeiddel, máskor meg amikor haladni akarsz, akkor éppen ki üssed, mert éppen nem az a feladatod, hogy a fájdalommal foglalkozzál.  De nem tetted meg, hanem inkább elmenekültél te is a boksz ringből és úgy mondanám, hogy a fájdalmadat és a veszteségedet ott hagytad magára a ringben egyedül. 

Egy idő után tényleg azt látod, hogy mintha senki más nem tudna kimenteni téged ebből a helyzetből, nem tud kimenteni úgymond az edződ, akár a pszichológusod vagy a terapeutád, kineziológusod, nem tudnak kimenteni a barátok, nem tudnak kimenteni a szülők, nem tud kimenteni a munka, nem tudnak kimenteni a gyereked, nem tud kimenteni sport.  Tehát tényleg senkit sem találsz, aki ki tudna ebből téged menteni, így találjuk magunkat egy idő után a társkereső oldalakon.  Mennyire érdekes, hogy nagyon sok esetben ragaszkodunk a fájdalomhoz, nem akarjuk feldolgozni ezt a fájdalmat, a veszteséget azért, mert azt gondoljuk, hogy az azt jelentené, hogy akkor hátrahagytam a társamat.  És mi van akkor, ha a társkeresésben gondolkozom, akkor nem merül fel benned ez, hogy hátrahagyod a társadat, ha túl korán keresel mondjuk társat, anélkül, hogy feldolgoztad volna a veszteségedet, végig mentél volna a gyászfolyamaton? 

Sok esetben ettől a fájdalommal való szembesüléstől a félelem kapcsán szinte azt kívánod, hogy bárcsak valaki előrébb tenne téged pár hónappal, pár évvel, csak ne kelljen ezen az időszakon keresztül menni. Ilyenkor jön be a definíció, hogy mit jelent az, hogy gyógyulás a gyászból, hogy ez azt jelenti, hogy a veszteségemmel kapcsolatos gondolataim és érzelmeim már nem határozzák meg a napjaimat.  Ha átugrom ezt az időszakot, ha elterelem, elnyomom, valami mással helyettesítem, hogyan lehetséges akkor felgyógyulni a gyászból. 

És amikor ez megtörténik, hogy valakivel találkozol akkor tényleg valójában az lesz az érzésed, hogy elkezd tompulni a veszteséged  fájdalma, már nem érzed annyira fájdalmasnak és olyan, mint hogyha egy csodaszert kaptál volna, egy gyógyszert, egy pirulát, ami hirtelen mindent meggyógyított volna.  Hirtelen ez a csodaszarvas keresztül vágtatott a mezőn és felkapta az őzikét, aki ott legeltetett.  Lehet, hogy az őzikének még sok dolga lett volna a legelőn, még körbe kellett volna járnia minden sarkát és szegletét a legelőnek, de jött ez a csodaszarvas és az őzike elszaladt vele. 

Ezen találkozás kapcsán elkezdesz kötődni ehhez a csodaszarvashoz vagy herceghez. Nézzük meg mi a jó ebben, az egyik az, hogy nem kell szembenézned a fájdalommal, nem kell többet foglalkoznod a veszteségeddel, úgy elúszik ez a semmiben, eltűnik, minimalizálódik, sok esetben olyan mint, hogyha az előző életünk nem is létezett volna.  Elfeledjük, befedjük egy új kapcsolattal, ami biztos, hogy így mindenképpen feldolgozatlanul marad.   Kutatásokból bizonyították, hogy egy feldolgozatlan veszteség egy idő után vissza fog tekinteni, visszafog nézni és be fog kopogtatni az ajtón az egyik legváratlanabb pillanatban.  Nem akarlak rémisztgetni, én is ezt éltem át, voltak olyan területei a veszteségemnek, amit nem dolgoztam föl, amire előbb kerestem egy társat, mert egyszerűen nem bírtam szembenézni vele. 

Emiatt nem lebeszélni szeretnélek az új társról, ha úgy érzed, hogy jelenleg nincs más megoldás, inkább arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ne azt jelentse az új társhoz való kapcsolódás, hogy akkor nem kell foglalkozni a veszteséggel, hogy akkor ezzel nem kell szembenézni, hanem jelentse azt az új társhoz való kapcsolódást, hogy elkezdtem dolgozni az új életemen, elkezdtem kötődni valakihez, mert vannak szükségleteim, szeretnék valakivel minőségi időt tölteni és ezzel párhuzamosan dolgozom a veszteségem.  Azért, hogy ez a kapcsolat hosszú távon működőképes legyen, ne az legyen, hogy majd egy egyszeri veszekedésnél, félreértésnél vagy egy váratlan pillanatban nem a megfelelő helyről és megfelelő érzelemből fogom kezelni egy szituációt, hanem hirtelen feltör bennem a veszteségem és abból fogom kezelni. 

Mert itt jön be az, hogy sokszor hallom vissza az ügyfelemtől, hogy most már rendben van az életem, Ági azt gondolom, hogy sínen vagyok, rám talált a szerelem, mellém szegődött valaki és mikor közben megkérdezem, hogy milyen szinten sikerül közben dolgoznod a veszteségeden, ugye továbbra is foglalkozol a gyászfolyamatoddal, akkor agyon sokszor a válasz az, amit eddig mondtam, hogy igazából nem, de most már úgy érzem, hogy nem is kell, nem kell ezzel foglalkoznom.  Elkezdesz kötődni inkább ehhez az új társhoz, minthogy folytasd vele párhuzamosan a gyászmunkádat.  Olyan, mintha nem vennéd észre, hogy ezt a kettőt lehet párhuzamosan vinni, a kettő nem zárja ki egymást. 

Ha viszont nem csinálod párhuzamosan a gyászfolyamattal, akkor tényleg az lesz a helyzet, hogy hátra hagyjuk, magára hagyjuk a veszteségüket. Azt amit el szerettél volna kerülni az elején, mert sok esetben egy szerelem, egy kapcsolat váratlanul történik, lehet, hogy te nem is állsz készen rá, de találkozol valakivel, akinek megtetszel, aki szeretne veled időt tölteni és pont ez a folyamat, az a szál, amin lehet, hogy sokáig dolgoztál, dolgoztál a veszteségeden folyamatosan vagy még bármelyik állapotában annak,  sokszor az akut állapotban is megtalál minket egy új szerelem és lehet, hogy még abban az időszakban építetted azt a gondolatot, hogy még dolgoznom kell ezen,  nem vagyok készen rá, nem akarom őt hátrahagyni, de a betoppanó új szerelem hirtelen ezt elsöpri,  mindent szinte úgy söpör el, mint amikor a társad elvesztetted. Elnézést, hogy ezt mondom, ahogyan lesöpörte a régi életedet, egy új társ is elsöpör hirtelen mindent, magával sodor téged. Rengeteg ilyen magával elsöprő, elsodródó élményünk van és ennek kapcsán tényleg bekövetkezhet az, amit nem akartál, hogy hátrahagyod a társadat.  Ezért mondom, hogy semmi baj, ha elfogadod azt, amit az élet felajánl, mert sokszor az élet egy nagyon okos tanító és jól tudja, hogy mire van szükséged. Egyszerűen csak bölcsnek kell lenni, ezért szoktam mondani, hogy kell egyfajta bölcsesség a veszteségünk feldolgozásához, hogy a társamat ebben a helyzetben sem hagyom hátra, hanem folytatom a veszteségfeldolgozást.  Ugyanúgy lehet tovább járni pszichológushoz, pszichiáterhez, ugyanúgy lehet tovább járni az én 6 hónapos programomra vagy közben elkezdeni a programot és folyamatosan dolgozni a veszteségeden, a gyászfolyamatodon annak érdekében, hogy ez a feldolgozhatatlan veszteség ne üssön vissza, mert tényleg a legváratlanabb helyzetekben teszi ezt meg,  a saját magam példáján is tudom

Amikor rátalálunk egy ilyen társra, akkor hirtelen nagyon csábító lesz ez a csodaszarvas, mert hirtelen olyan, mintha megint lenne jövőképem, mintha megint lennének céljaim, megint lenne motivációm, megint van, aki megölel, megint van, aki támogatja bennem a bizalmat, megint olyan mint, hogyha lenne egy biztonság érzetem, megint jön az érzés mintha vezetném ezt az életet. 

3. A harmadik, nehéz ok lehet a pénzügyi helyzet, hiszen a társad kiesett a keresők közül, nehéz egy pénzügyi helyzetet egyedül megoldani és bizony ilyen szituáció is előfordulhat, hogy emiatt fordulunk a társ kereséshez, mert nem tudjuk egyedül megoldani az életünket. Ha ezt történik veled, vidd tovább mind a két szálat és ezeken kívül még rengeteg okot tudok hozni, ezért mondtam, hogy majd foglalkozunk ezzel a témával, hogy miért fordulunk a társ kereséshez.  Fogjuk még ezt boncolgatni, hogy minél jobban lássátok a lehetőségeiket, mivel nem szeretném háromórásra gyűjteni az előadást, ezért megelégszünk most ezzel a hárommal. 

Nézzük meg egy kicsit hogyan is alakulnak a randevúk, amikor kilépünk, úgy szoktam mondani a randevúzás színterére, a randevúzás porondjára, azután, hogy gyakorlatilag egy burokban éltünk a társunkkal hosszú-hosszú éveken át.  Mit is fogunk ott találni, abban a világban amikor az előbb felsorolt szükségleteink mentén kezdünk el randevúzni, és nem annak mentén, hogy már felépítettem a 2. pont nullás verziómat, már tudom ki vagyok, saját magam számára létre tudom hozni a boldogságomat, magabiztos vagyok, önbizalmam van, saját céljaim, saját belső motivációm van. Ha nem ebből az érzelmi állapotból, készenlétből lépek ki oda, akkor mit is fogok találni valójában a társkereső oldalakon, a társkeresés színpadán. 

Amikor nem lépted meg és nem hoztad létre önmagad 2 pont nullás verzióját a gyászfolyamatod során, akkor ezzel a feldolgozatlan veszteséggel fogsz ott állni, hozod magaddal a múltadat, hozod magaddal a fájdalmadat, a keserűséget, a szomorúságot, egy mély ürességet, egy tátongó lyukat, egy tátongó sebet önmagaddal és ez a verziód próbáld összekapcsolódni majd valakivel. 

Ezen szükséglettel kapcsán mentén kezdted majd el méregetni azt, akivel levelezel, azt, akivel találkozol, hogy hogyan fogja ő tudni támogatni a magabiztosságod, hogyan fogja feltölteni az ürességet, hogyan lesz erre képes, hogyan fogja tudni a hiányérzeted csökkenteni, hogyan fog téged majd boldoggá tenni, megnevettetni, jó kedvre deríteni. 

Ennek kapcsán, amit látok és láttam saját magamon és az ügyfeleimen is látom sok esetben nem az történik, nem az a megálmodott világ vár téged, ahol mindenki olyan normális férfi, mint a társad volt, hanem egy nagyon másik világba csöppensz, olyanba, amit korábban elképzelni sem tudtál.  Mivel nem vagy kész rá, mivel nem látod teljesnek magadat, rengeteg sérülést és rengeteg sebet szedsz itt össze. Emiatt van az, hogy felregisztrálsz, gondold végig, ha már megtetted, körülnézel, iszonyatosan megijedsz és majd leveszed a profilodat vagy lefagyasztott a profilodat.  Visszabújsz a kis barlangodba, erőt gyűjtesz, megint felregisztrálsz, megint megpróbálod és megint vissza bújsz és jön ez a fajta jó-jó effektus,  ami azért jön, mert egy feldolgozatlan veszteséggel, még nagyon sérülékenyen, felsebzetten próbálsz odaállni és szükségből akarsz randevuzni és nem azért, mert igazán tudod már, hogy mit szeretnél  az életben, igazából megvan ez az új verziód és ez az új verziót  szeretne társat találni. 

Emiatt, hogy nem vagyok kész és nem látom magam teljesnek nagyon sok esetben olyan szituációkba és helyzetek is belemegyünk, olyan helyzeteket fogadok el és adom egyre lejjebb és lejjebb a szükségleteimet, szűkítem a határaimat és nem igazából meghúzom a határaimat, fogadok el nagyon-nagyon megalázó szituációkat, mert szükségből szeretném azt, hogy valaki hozzám csatlakozzon, hogy valaki kimentsen ebből a helyzetből, hogy ne kelljen szembenéznem a fájdalommal és a veszteséggel. 
Nem veszem észre, amikor a piros lámpa világít, a vészharangot fellendítik, hogy ne menj bele ebbe a szituációba, belemegyek, mert nem tudom a határaimat megvédeni és azért nem tudom a határaimat megvédeni, mert a veszteségemet nem dolgoztam fel. 

Ha meg belegondolsz a másik oldalba, a férfiak oldalába, akik esetleg szintén kijöttek egy házasságból vagy szintén megéltek egy veszteséget vagy sohasem volt még egy igazán jó kapcsolatuk sem, mennyire az lehet a céljuk nekik, hogy egy ürességet töltsenek fel, hogy egy olyan helyzethez kapcsolódjanak, ami nincsen feldolgozva, olyan nőhöz kapcsolódjanak, aki nem gyógyult fel a gyászból, amikor ott lebeg még valakinek az emléke nagyon-nagyon élesen és feldolgozatlanul.  Teljesen más az, amikor már egy feldolgozott veszteséggel, egy beintegrálni veszteséggel találkozik valaki, egy kész verzióval, egy megdolgozott gyászfolyamattal és ahhoz tud kapcsolódni. 

Másrészt a veszteséged feldolgozása kapcsán te is másképp fogsz tekinteni erre, hogy lehet majd egy új társad, tehát mindaz, amit most nem tartasz elképzelhetőnek, amit nem tartasz még megléphetőnek azt meg fogod fejlődni és nem kántálni fogod csak azt magadban tovább, hogy senki sem lehet olyan, mint ő és nem akarsz mást, mert ő volt az egyetlen, őt senki sem pótolhatja, csak ő és akkor az életedet már szomorúságban töltöd el.  Ezzel a verzióval tényleg nagyon nehéz randevúzni, egy   2. pont nullás verzió az tudja már, hogy nem azt keresi, aki a társad volt, az tudja, hogy az egyszer volt és azt az emléket őrzöd és te már megfejlődted azt a helyzetet, mássá váltál egy másik embert keresel, nem azt keresed, aki a társad volt.  Ez egy óriási nagy különbség, de ezt meg kell fejlődni, ehhez fel kell gyógyulni a gyászból. Ehhez bölcsebbé kell válnod agyászfolyamatodban a veszteséged feldolgozása által. 

Nagyon könnyű elbújni a mögé, hogy nem akarsz mást, őt senki sem pótolhatja és így ennek kapcsán inkább az elakadást választod és megspórolod magadnak a gyászfeldolgozást és azt, hogy lehetőséget adj magadnak egy ismét szerethető élet felépítésére. 

A fájó pont itt az, tényleg ki kell mondania számodra valakinek, hogy mindaddig amíg ezt mondogatod magadnak, hogy senki nem lesz olyan, mint ő egy volt, őt nem lehetett helyettesíteni, pótolni, akkor ez egy feldolgozatlan veszteség. Azért, mert nem veszed észre, hogy nem kell őt helyettesíteni, nem kell senkinek sem olyannak lennie, mint ő volt, nem kell, hogy bárki is az ő helyére lépjen, nem ez a cél. A cél az, hogy te megfejlőd ezt a gondolkodást a veszteségedben, bölcsebbé válj és ehhez a bölcs új verziódhoz keressél magadnak egy társat, aki más lesz, mert te is más lettél a folyamatban és amikor ezt eléred, akkor fel sem jönnek ezek a mondatok, hogy csak ő volt, csak ő volt az egyetlen és a többi, és a többi, mert beintegráltad a veszteségedet és ez az új verziód, nem egy korábbi állapothoz szeretne egy társat találni.  Tehát értelmetlenné fog válni ez a mondat egy idő után.  Amikor ez a mondat értelmetlenné vált, akkor fogod látni, hogy oké dolgoztam a veszteségen, bölcsebbé váltam, felneveltem magam a gyászfolyamatban, felgyógyultam a gyászból.

Figyelj oda, ha még az akut gyászban mondod ezt, akkor az  teljesen normális és természetes állapot a fájdalom súlya alatt, az összeomlott élet súlya alatt, nincsen semmi gond, de amikor valaki évek múlva is ugyanezt mondogatja, akkor azt gondolom, hogy nem fejlődte meg ezt a 2. pont nullás verzióját, nem érte el ezt, nem lehet bölcsebb, nem nevelte fel magát a gyászból, nem gyógyult ki a gyászból, nem kapott megfelelő eszközöket arra, hogy kezelje a veszteségét és így beleragadt ebbe az állapotba, hogy csak ő és senki más.  Ezt akár nagybetűkkel, óriás nagy betűkkel minden posztra le is írja, tényleg azt gondolom, ha elkezdesz dolgozni azon, hogy legyen egy ismert szerethető életed, ha ehhez megfelelő eszközöket kapsz, akkor beintegrálódik a társad a megfelelő helyre és az ismét szerethető élet építése kapcsán bölcsebbé válsz és meglátod azt, hogy bizony beleférhet egy új társ ebbe az életbe.  Nem azért, mert ennek kapcsán leszel boldog, hanem mert az ismét szerethető életed kapcsán létre tudod hozni saját magadnak a belső boldogságodat, de ez a létrehozott belső boldogság képes lesz szeretetet adni valaki más számára és szeretetet elfogadni valaki más részéről.  Ezt meg kell fejlődni, ez az amit mondok, hogy nem megy egyedül, ehhez eszközöket, technikákat kell kapnod, hogy így tudjál tekinteni magadra, hogy már képes vagyok szeretni és képes vagyok szeretetet adni valaki más számára.  

Saját magam példájából is tudom, hogy a veszteségem utáni 3. évben találkoztam egy társsal, akit tényleg szükségből kerestem, 4 év után fordultam ki a kapcsolatból és jöttem rá, hogy nem rá van szükségem, és vállaltam fel azt a helyzetet 50 évesen, hogy bármi csak nem ez, mert az a verzióm, aki szükségből keresett egy társat már nem volt meg, abból felnőttem, kinőttem azt a kapcsolatot. Nem emiatt tettem bele ennyi munkát és energiát a veszteségem feldolgozásába, hogy elfogadjak egy olyan kapcsolatot, amely nincs egyensúlyban velem, nincs harmóniában velem, ami már ezt az új verziómat nem támogatja, nem fogok megalkudni többet egy ilyen kapcsolatban. 
Ehhez bizony bele kellett esnem a csodaszarvas legendájába és el kellett mennem vele, őzikeként be kellett vele szaladnom az erdőbe és hátrahagytam a veszteségemet és a veszteségemnek egy nagyon-nagyon fájó pontban vissza kellett ütnie.  Egy olyan fájó pontban kellett visszaütni, amikor a gyerekem egészségéről és a gyerekem épségéről volt szó és vettem észre, hogy a társ, akit szükségletből kerestem azt 1.0-ás verziómhoz, aki már évek óta mellettem volt nem alkalmas arra, hogy együtt kezeljük ezt helyzetet.  Ezért mondom neked azt, hogy a legváratlanabb szituációkban fog visszaütni a feldolgozatlan veszteség, amikor ott ülsz, nagyon nagy gond és baj van a gyerekeddel, ha olvastad a 10 éves történetemet, akkor valószínűleg tudod miről beszélek és a társad, akit találtál magadnak szükségből, elmenekülésből nem tudja megfejlődni veled ezt a helyzetet és hullik az csodaszarvas legenda darabokra egyik pillanatról a másikra. 

És kerítesz magadnak egy újabb veszteséget, amit fel kell dolgoznod, egy újabb gyászfolyamatot, ennek a társnak a veszteségét és ezzel párhuzamosan előtör a régi veszteség, a hátrahagyott társad vesztesége, bekopog az ajtón, óriási erővel, azt is mondhatnám a csodaszarvasként, aki helyet kíván, hogy na most akkor itt vagyok én és velem foglalkozzál.  Iszonyatosan fájdalmas helyzet, saját tapasztalatból tudom, újrakezdeni akkor onnan ezt az egészet, onnan, hogy őt hátrahagytad, hátra hagytad a kis szarvaskádat, akivel együtt éltél éveken keresztül.

Innen kellett képesnek lennem arra, hogy felépítsem önmagam Simon Ágnes 2 pont nullás verzióját, aki képes új szálakon, új emberként kötődni, aki tudja, hogy mit hoz létre az életben, aki tudja hogyan kell büszkének lenni magára, aki képes a gyerekeit támogatni, aki nem egy üres pontként néz önmagára, akiben a vesztesége már nem csak foltozgatva van, hanem teljesen beintegrálva, és úgy indul neki a társkeresésnek.  Azt tudom nektek mondani a társkeresés kapcsán, ezt kell végig gondolni, hogy az a seb, ez a feldolgozatlan seb, ez a feldolgozatlan veszteség sajnos visszajön, sajnos előjön, a legváratlanabb pillanatokban kényszerít térdre.

Ha szeretnéd az űrt betölteni, akkor légy szíves keress meg, nézzük meg, hogy tudok neked segíteni a gyászfolyamatodban és hiszem azt ,hogy a férfiak az adott korban vagy miután már őnekik is volt egy házasságuk vagy átmentek nehézségeken, akkor ők is egy teljes egész nőt szeretnének kapni, ahhoz szeretnének kapcsolódni.  

Persze vannak ilyen megmentő típusok, akikkel találkozhatsz, de abból nagyon-nagyon kevés van, például azt gondolom, ha belegondolsz önmagad helyzetébe, te sem szeretnél senkit sem megmenteni vagy én sem szerettem volna az új verziómmal senkit sem megmenteni. Ehhez az új verziómhoz szerettem volna egy teljes egész férfit kapni, akivel utána szárnyalunk és repülünk az úton és ezt megkaptam 3 évvel ezelőtt. Hálás vagyok az életnek érte, de tudom az út nem volt kihagyható, hogy a 2.0ás verzióm ezt megfejlődje, bölcsebbé váljon, feldolgozza a veszteségét teljes egészében. 

Mikor állok akkor készen a randevúzásra, tehet fel magadnak a kérdést most így az előadás végén a gyászfolyamatomban: A válaszom erre az, hogy akkor, ha már nem hiszed el, hogy a randevúzás vagy egy új kapcsolat a megoldás a problémádra. 

Itt a nemre helyezném a hangsúlyt, mert a legtöbb esetben abba a hibába esünk bele, hogy azt hisszük, hogy a randevúzás és egy új kapcsolat lesz a megoldás a problémánkra.  Nagyon furcsa párhuzam, hogy egy szükségből kezdünk el randevúzni, egy hiányt szeretnénk betölteni az új kapcsolat által, és nem egy vágyból kezdünk el randevúzni, nem abból a vágyból, hogy már felépítettem önmagam és teljesnek látom önmagam és ez a teljes ember képes arra, hogy szeretetet adjon valakinek és szeretetet fogadjon el valakitől.  Ebben nagyon nagy a különbség. Kérlek ezen a szemponton gondolkozzál el nagyon, ha a társkeresésen gondolkozol. 

Ha szeretnél kapcsolódni, dolgozni a 2.0-ás verziódon, akkor kérlek keress meg.

Óriási terület ez a téma, ígérem, h visszatérünk rá, most az egyik aspektusát néztük meg, ezért egy rengeteg szálon futó folyamat a társtalálás folyamata, és az egész veszteségfeldolgozás, mert az élet összes területét át kell gyúrni.