Gyászfeldolgozás pszichológus segítségével

Te is szeretnéd tudni, hogy a gyász egyes szakaszaiban milyen segítségre lehet szükséged?
Mikor tud a pszichológus, mikor a pszichiáter, mikor a gyásztanácsadó, mikor az életvezetési tanácsadó, vagy egy látnok.
Nagyon fontos kérdés, mert minden szakaszban szinte másra van szükségünk.
A trauma felrobbantja az életünket, összetörik, amit éveken át építettünk. Még ha a robbanást túl is éltük és már ismét működőképesek vagyunk, még mindig hosszú út vezet oda, hogy ismét szeretni tudjuk az életünket.
Gondold el, ha eltörik a lábad, akkor azzal elmész az orvoshoz, rosszabb esetben műtétre is szükség van. Megoperálnak, kapsz egy gipszet pár hétre, az életed megváltozik a sérülés, a műtét, a gipsz kapcsán.
Elég-e, ha ennyi történik és miután lekerül a lábadról a gipsz már nem foglalkozol a lábad egészségével, megerősítésével, az erek, a vénák, az izmod újra működőképessé tételével.
Ha ezzel nem foglalkoznál, akkor gyengék lennének a lábaid, inognál és félnél minden kis megbotlástól, nehogy megint eltörjön a lábad, kiforduljon a bokád, mert tudod, hogy a felépülési folyamaton nem mentél végig. Kellett volna még arra sok idő, energia és pénz, hogy a lábad megerősödjön és ismét 100%-ban használni tudjad.
Hasonlít ehhez egy lelki trauma, törés is. A veszteségünk elején nagyon sokszor próbálunk segítséget kérni, megyünk pszichológushoz, pszichiáterhez gyógyszerért, kineziológushoz, látnokhoz, pár hetes gyászcsoportokba stb, hogy a törést ’megoperálják, begipszeljék’.
Majd, amikor a törés már nem látványos, már egy kicsit összeforrt, abbahagyjuk a segítségkérést. Valójában nem tehetsz erről, a probléma az, hogy nem tudod, hogy lenne még ezen a ponton is segítség.
Mint a lábtörésnél az orvos felírja az operáció után a gyógytornát, a fizikoterápiát, a masszázst, a porcerősítő terápiát, a bioptron lámpát, vagy lézeres utókezelést, sokszor ezeknek a kombinációit. Nem véletlen, mert erős lábakon kell állnod, hogy az életed hátralévő részében számítani tudj a lábaid erejére.
Abban a folyamatban látjuk hova lehet menni. A gyászfolyamatban nincs orvos, aki felírja a rehabilitációs folyamatot, amely ugyanolyan fontos, mint egy fizikai sérülés esetén.
Ha ez elmarad, akkor a gyászfennsíkon rekedhetünk, akkor nem lesz erős alapunk, a házunk könnyen meginoghat.
Ha szeretnéd te is tudni mi a lelki sérülések rehabilitációs folyamata, mikor melyik segít, vagy ha nem is tudod, hogy van ennek is egy folyamata és vannak olyan szakértő vállalkozók, akiknek ez a szakmája, hogy ezt a folyamatot segítse, akkor azt fogom neked holnap délben az élő videómban megmutatni neked. Abban fog segíteni neked, hogy áthidald azt az érzést, amikor valamilyen irányban el kellene indulnod, de nem tudod merre menjél, mi lenne a következő lépés, hogy ismét szeretni tudjad az életedet.

Ha szeretnéd tudni, hogyan érd el ezt te is, mi lehet a recept a boldogságra, hogyan lehet felépülni a gyászból, akkor kérlek hallgasd meg az előadásomat.

Nem szeretnél elakadni, beleragadni a gyászba, szeretnéd megtudni hol tartasz és mire van szükséged, akkor tarts velem a hat hónapos programomban. Kattints ide a részletekért : https://www.gyaszozvegyszulokent.hu/index.php?oldal=dolgozz_velem
gyászfeldolgozás pszichológus segítségével
gyászfeldolgozás pszichológus segítségével

Hallgasd meg az egész epizódot:

Teljes Epizód Szövege:


Ma azt fogjuk együtt megnézni, hogy mikor milyen segítségre van szükséged a gyászfolyamatodban. Mindig másra, másra az akut gyászban, másra a gyászfennsíkján. Sokféle lehetőség van, viszont nem mindegy, hogy melyiket mikor veszed igénybe. Terápia, kineziológus, pszichiáter,gyásztanácsadó, életvezetési tanácsadó, látnok, hogy csak egy párat említsek.

Te is szeretnéd tudni, hogy a gyász egyes szakaszaiban milyen segítségre lehet szükséged?
Mikor tud a pszichológus segíteni, mikor a pszichiáter, mikor a gyásztanácsadó, mikor az életvezetési tanácsadó.
Nagyon fontos kérdés, mert minden szakaszban szinte másra van szükségünk.
A trauma felrobbantja az életünket, összetörik, amit éveken át építettünk. Még ha a robbanást túl is éltük és már ismét működőképesek vagyunk, még mindig hosszú út vezet oda, hogy ismét szeretni tudjuk az életünket.
Gondold el, ha eltörik a lábad, akkor azzal elmész az orvoshoz, rosszabb esetben műtétre is szükség van. Megoperálnak, kapsz egy gipszet pár hétre, az életed megváltozik a sérülés, a műtét, a gipsz kapcsán.
Elég-e, ha ennyi történik és miután lekerül a lábadról a gipsz már nem foglalkozol a lábad egészségével, megerősítésével, az erek, a vénák, az izmod újra működőképessé tételével.
Ha ezzel nem foglalkoznál, akkor gyengék lennének a lábaid, inognál és félnél minden kis megbotlástól, nehogy megint eltörjön a lábad, kiforduljon a bokád, mert tudod, hogy a felépülési folyamaton nem mentél végig. Kellett volna még arra sok idő, energia és pénz, hogy a lábad megerősödjön és ismét 100%-ban használni tudjad.
Hasonlít ehhez egy lelki trauma, törés is. A veszteségünk elején nagyon sokszor próbálunk segítséget kérni, megyünk pszichológushoz, pszichiáterhez gyógyszerért, kineziológushoz, látnokhoz, pár hetes gyászcsoportokba stb, hogy a törést ’megoperálják, begipszeljék’.
Majd, amikor a törés már nem látványos, már egy kicsit összeforrt, abbahagyjuk a segítségkérést. Valójában nem tehetsz erről, a probléma az, hogy nem tudod, hogy lenne még ezen a ponton is segítség.
Mint a lábtörésnél az orvos felírja az operáció után a gyógytornát, a fizikoterápiát, a masszázst, a porcerősítő terápiát, a bioptron lámpát, vagy lézeres utókezelést, sokszor ezeknek a kombinációit. Nem véletlen, mert erős lábakon kell állnod, hogy az életed hátralévő részében számítani tudj a lábaid erejére.
Abban a folyamatban látjuk hova lehet menni. A gyászfolyamatban nincs orvos, aki felírja a rehabilitációs folyamatot, amely ugyanolyan fontos, mint egy fizikai sérülés esetén.
Ha ez elmarad, akkor a gyászfennsíkon rekedhetünk, akkor nem lesz erős alapunk, a házunk könnyen meginoghat.
Ha szeretnéd te is tudni mi a lelki sérülések rehabilitációs folyamata, mikor melyik segít, vagy ha nem is tudod, hogy van ennek is egy folyamata és vannak olyan szakértő vállalkozók, akiknek ez a szakmája, hogy ezt a folyamatot segítse, akkor azt fogom neked ma délben az élő videómban megmutatni neked. Abban fogok segíteni neked, hogy áthidald azt az érzést, amikor valamilyen irányban el kellene indulnod, de nem tudod merre menjél, mi lenne a következő lépés, hogy ismét szeretni tudjad az életedet.


Sok olyan probléma, trauma és dolog történik a múltunkban, aminek véleményem szerint terápiára van szüksége ahhoz, hogy meggyógyuljunk, ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni az életünkben. Ellenben sok olyan dolog van, aminek megoldásához nem kell a múltba mennünk, újra átélni a múltat, és szüntelenül beszélni a múltról. Tehát fontosnak tartom megérteni, hogy ezek közül melyek azok a dolgok, amelyekre a terápia a jó és hasznos segítség, és melyek azok, amelyekre nem, amire más segítséget érdemes igénybe venned.

 

Megnézzük melyik miben segít, mi a különbség közöttük.

Három segítési formát fogunk megnézni, terápia aza pszichológus, ÉT és GYT

Nézzük meg akkor részletesen a terápiát, mikor hasznos a gyászfolyamatban. Miről is szól a terápia, mint segítés, mint kezelés.
Pszichológussal végzett terápia a múltra összpontosít, nagyon a gyermekkorra és a múltra összpontosít, a múltat használja az aktuális problémákra és azok magyarázatára.
A terápiában sok időt töltünk a múlt történetének újra és újra megismétlésével és elmesélésével, a múlttal foglalkozik, nem a jövővel, oda nem tekint ki. Ha a gyászfolyamatod elején, az akut gyászban elmész egy pszichológushoz, akkor ott nagyrészt az történik, hogy elmeséled mi történt veletek, hogyan vesztetted el a társadat és ezt mondod nagyjából el minden alkalommal, ennek a fájdalmait, nehézségeit, érzéseit járjátok körbe, esetleg a bűntudatoddal foglalkoztok, azzal, hogy mit tehettél volna, mi maradt el, hol vádolod estleg önmagad a kelleténél jobban. stb. Az idősík, ahol együtt dolgoztok, az 90%-ban a múlt és annak fájdalma a jelenedben, a túlélésre törekvés, Nem programoz át egy másik valóságra, ami az előtted álló élet megtervezése. Nem foglalkoztok a jövővel sem, többnyire eszközöket nem kapsz a kezedbe a jelenhez, pl a döntési helyzetekhez, túlterheltség kezeléséhez, célokat találni, megtudni ki vagy a társad nélkül. Itt arra kell figyelni, hogy ha folyamatosan ismételgeted a múlt összes gondolatát, és meséled a múlt történeteit, akkor tényleg arra edzed az agyad, hogy továbbra is ezeket a gondolatokat gondolja ki neked.

Pszichológia és a pszichiáter az embereket a nem működő állapotból működőképessé teszik. És ez az egyik legnagyobb megkülönböztetés, amit itt
szeretnék elmondani nektek. Tehát ha olyan ügyfél jön hozzám, aki nagyon mélyen van a traumában, vagy a vesztesége elején van még, nagyon mélyen az akut gyászfolyamatban, szinte nem működik, működésképtelen, sír és zokog még egész nap, akkor az ilyen típusú problémák, helyzetek a gyászfolyamatban nagyon alkalmasak a terápiára. Mert itt nem vagyunk még működőképesek, minden lélegzetvétel fáj még, szorongunk. Félünk, felrobban az életünk. 100%-ban a napok túlélése a célunk.
A terápia nagy része általában diagnosztikán alapul, tehát egy megoldandó
problémát diagnosztizálnak, egy nem működő problémát, amelyet meg kell
oldani. Az életvezetési tanácsadás általában azt jelenti, hogy valakit, aki már jól működik, azt a következő szintre emeli. Ez itt a legnagyobb különbség a kettő között. Tehát olyan emberek mennek a terápiára, akik bizonyos szempontból nem működnek, és helyénvaló, hogy eljussanak arra a pontra, ahol normális életkörnyezetben működhetnek. Az akut gyászban szinte működésképtelen vagy, így helyén való, hogy megkeresd a pszichológust, vagy a pszichiátert, hogy segítsen neked megint működőképessé válni.
A terapeuta sokat beszél a klienssel gyermekkori emlékekről, álmokról, szimbólumokról stb. A gyász traumája szinte elzárt az életedtől és tudatodtól, így a terápia hasznos a folyamat elején. Mert olyan, hogy szinte a józan eszünket használni sem tudjuk a folyamat elején, mintha nem lennénk a tudatunknál.
Mi a különbség a pszichiáter és a pszichológus között? A pszichiáterek képzett orvosok, felírhatnak gyógyszereket, és idejük nagy részét a betegek gyógyszeres kezelésével töltik. Sok kliensem volt, akiknek gyógyszerre volt szükségük, akik nem működnek, akiket pszichiáterekhez küldtem, és megváltozott az életük. Visszatértek az életbe. Olyan vagy az akut gyászban, mint egy fonnyadt virág, elmész a pszichiáterhez, és gyógyszer valóban segít neked eljutni arra a pontra, ahol aztán tényleg dolgozhatsz a gondolataidon, tisztábbnak látod a világot. Sok ember életében abszolút megvan a helye a pszichiáternek.
Az egyik dolog, ami szerintem segít eldönteni, hogy szükséged van-e terápiára, az az, hogy elmesélted-e már valakinek a traumád történetét? Ha még nem, akkor a terapeuta egy jó jelölt erre. Remélhetőleg a vele való beszélgetés megszabadít az érzelmeid terhétől, és növeli a tudatosságodat.
Ha azt tapasztalod, hogy van valami a múltadban, úgy érzed, hogy valami a múltadban akadályozna abban, hogy ma működj, a mai világodban, akkor többnyire még terápiára lehet szükséged. Szóval szerintem fontos a gyász elején egy pszichológussal beszélgetni a traumáról, ami ért téged.
A terápia célja, hogy a klienseket a diszfunkcionális helyről egészséges működési szintre hozza. A terápia hozzájárul ahhoz, hogy visszatérj ahhoz, hogy működni tudj a napi életedben. Képes legyél ismét szervezett lenni felkelni reggelente, dolgozni menni, ellátni a gyerekeidet.
Nagyon fontos megérteni azt, hogy nem minden pszichológust ért a gyászfeldolgozáshoz, az én mind a két tanfolyamonom sok pszicho vett részt Tonyés Daviden

Azt hiszem, mindannyiunk számára eljön az idő, amikor talán a terapeuta azt mondja, hé, nem kell többet jönnöd, elértél egy ponthoz, ahol működsz, lezárul a pszichológussal való munka hasznossága, amikor az még adni tud neked valamit. Ezt észre veheted onnan, hogy már nem mész lelkesen, a beszélgetés nem segít, nem juttat előrébb. Sokszor van, hogy ennek ellenére mégis tovább járunk oda, bár pénzkidobásnak érezzük, mert nem tudjuk, hogy meglennénk-e ez a biztos pont nélkül, hogy neki elmondhatom, hogy érzem magam, nem fog ítélkezni fölöttünk. Másrészt itt jön be, hogy ha befejezem a pszichológust, akkor hova menjek tovább, mi van a pszichológus után. Itt van egy nagy hiány, hogy nincs tudomásunk arról milyen más szakmák, szakértők foglalkozhatnak velünk a pszichológuson kívül. Régen nagyon nehezen léptük meg azt, hogy pszichológust segítségét kérjük, most meg azt gondoljuk, hogy mindenre ő a megoldás. És olyan ügyekkel megyünk hozzá, ami nem az ő szakterületük, és emiatt nem tudnak segíteni nekünk. Így lehet benned az, hogy elmentem hozzá, de nem tudott segíteni és elkönyveled, hogy jó, hát akkor itt nincs több segítség a számodra. Sőt olyannal is találkoztam, aki 2 évig nem kért segítéséget, már túl volt az akut gyászon és azon gondolkozott, hogy elmegy egy pszichológushoz, mert nem tudja hogyan tovább.
Szóval ott tartunk, hogy azt mondja neked a pszichológus, hogy már jól vagy és nem kell hozzá jönnöd többet. Te mégis azt érzed, hogy ez így nincs rendjén, kell, hogy legyen valami több még a számodra. És ez az a hely, ahol szerintem eljutunk oda, hogy az aránylag jótól szeretnénk eljutni a nagyszerűig, hogy nagyszerűen érezzük magunkat az életünkben. Eljön az a pont, amikor készen állunk magasabb szintre lépni – talán az életünknek azt új részét elkezdeni, új módját megtalálni, ahogyan magunkat látni akarjuk. Ilyenkor érünk el az ÉT-ig. Az egész ÉT modell jövőközpontú és jelenedre alapoz, arra a helyzetre, amiben napi szinten benne vagy. Az ÉT segíti ezt az átmenetet a jóból a nagyszerűbe, a gyászfennsíkról elindulni a poszttraumatikus fejlődéshez. Tehát az akut gyászban a terápia segít, az juttat el oda, a gyász fennsíkján az ÉT. És itt van akkor a hiánypótlás, hogy amikor a pszichológus már nem segít, akkor tud az ÉT segíteni, és eszközöket adni a kezedbe, mert már működőképes vagy.
Ismerős-e neked ez a szakma? Hallottál-e már róla? Ha nem akkor figyelj, mert ez fog neked is segíteni abban, hogy ne kelljen fájdalomban élned.

Sok esetben tapasztalom, hogy ügyfeleim magukat egy sótlan és üres világban találják, olyan helyzetben, amelyet túlélőnek mondanának, vagy már túlélték a veszteség akut részét. Olyan, mintha üresek lennének, ürességet éreznek a lelkükben és szívükben, csak úgy túlélnek és ez az állapot határozottan távol áll a virágzástól vagy attól, hogy szeressük az életet.


Mivel foglalkozik az életvezetési tanácsadó, mikor hasznos a gyászfolyamatodban:

Az életvezetési tanácsadás jobban megfelel azoknak, akik már működnek, és a következő szintre szeretnék emelni a létüket, az életüket.
Egy életvezetési tanácsadó útmutatást tud nyújtani a veszteséged folyamatában ahhoz, hogy napjaid megszervezéséhez eszközöket adjon a kezedbe, irányítani tudd a gondolataidat kezelni az érzelmeidet, feltárjátok mikben hiszel, célokat találj az életben és azokat el is érd, segítsen a környezetedbe való visszailleszkedésbe, meg tudd ki vagy a társad nélkül, feltérképezzétek az erősségeiteket, segítsen a hiányérzet leküzdésében stb.
Segít tisztázni céljaidat és ehhez cselekvési tervet is összeállítani., leküzdeni az akadályokat, és pozitív változásokat elérni az életedben. A nagyobb célokat kisebb, kezelhető lépésekre bontják, és segítik az ügyfeleket a prioritások meghatározásában és az összpontosításban. Az életvezetési tanácsadók segítenek az ügyfeleknek azonosítani és leküzdeni azokat az akadályokat, amelyek akadályozhatják fejlődésüket. Ez magában foglalhatja a korlátozó hiedelmeket, félelmeket, önbizalomhiányt vagy más akadályokat. Gondold végig, mennyire fontosak ezek a gyász fennsíkján, mennyire pont ezekre lenne szükséged ott. Ha ezeken nem dolgozol, akkor ragadhatsz meg ott talán örökre.
-Az életvezetési tanácsadók az ügyfelekkel együtt dolgoznak ki stratégiákat és gondolkodásmódváltásokat, hogy túllépjenek ezeken a kihívásokon. Különféle technikákat, eszközöket vagy gyakorlatokat alkalmazhatnak az önfelfedezés elősegítésére, az öntudat növelésére és a személyes növekedés elősegítésére.

3. Az életvezetési tanácsadás sokat tud segíteni azoknak az embereknek, akik jártak terápiára, mégsem örülnek az életnek a veszteségük után. Terapeuta után mentek terapeutához. Megpróbáltak túllépni a múltjukon, de még mindig el vannak keseredve. Még mindig neheztelnek. Még mindig áldozatok. Még mindig utálják magukat és az egész életet. Ezek az emberek, akiknek a legrövidebb idő alatt tudok segíteni, mert ők már felnyitották azt a sebet. És most tovább haladhatunk a munkával. Azok az emberek, akiket terápiára küldök, azok, akik soha nem nézték meg igazán még azt a sebet még.
4. Az életvezetési tanácsadás a benned lévő lehetőségeket keresi meg és arra épít, a terápia azon az orvosi modellen alapul, amely szerint az embereknek pszichiátriai betegségei vannak, amelyeket orvosolni kell.
5. Önbizalom építése: Az életvezetési tanácsadók segítenek az ügyfeleknek önbizalom építésében és pozitív gondolkodásmód kialakításában. Segítik az egyéneket erősségeik felismerésében, az elért eredmények megünneplésében, valamint a negatív önbeszéd vagy a korlátozó hiedelmek átfogalmazásában. Az edzők eszközöket és technikákat kínálhatnak az önbecsülés növelésére és egy erősebb gondolkodásmód kialakítására.
5. Az életvezetési tanácsadás az önfeltárásra, az önismeretre, a szakmai fejlődésre, a teljesítmény fokozására és a jobb önmenedzselésre összpontosít. A terápia az érzelmi sebek gyógyítására törekszik. Az életvezetési tanácsadás a klienseket a teljesítmény és az élettel való elégedettség legmagasabb szintjére viszi. Az életvezetési tanácsadás ritkán kérdez rá gyermekkorodra vagy családi életedre. A terápia folyamatosan feltárja a koragyermekkori, családi és kapcsolati kérdések. Az életvezetési tanácsadás az „elakadások” és „akadályok” kifejezéseket használja annak jelölésére, hogy mit kell eltávolítani. A terápia a betegség kifejezést használja a „beteg” problémáinak leírására.
6. “Az életvezetési tanácsadás egyenrangú partnerséget feltételez a tanácsadó és az ügyfél között”, “A terápia azt feltételezi, hogy a terapeuta inkább szakértő és irányítja a beteget.”
7. Az életvezetési tanácsadás azt kérdezi: “Mi lesz ezután?” “A terápia azt kérdezi: “Miért, hogyan történt?” Az életvezetési tanácsadás segít az ügyfeleknek életük kialakításában. Látható, hogy az életvezetési tanácsadás lényegében azt feltételezi, hogy a kliens működőképes, és vannak lehetőségei, míg a terápia azt feltételezi, hogy az ügyfél „beteg” vagy „diszfunkcionális”, és meg kell gyógyítania, hogy „normálisan” működhessen.
8. Az életvezetési tanácsadás olyan embereknek való, akik működnek, de még mindig szenvednek, és továbbra is segítségre van szükségük, és még mindig szükségük van perspektívára.
9. Kapcsolatok javítása: Az életvezetési tanácsadók támogathatják az ügyfeleket kapcsolataik javításában, legyen szó partnerükről, családtagjairól, barátjairól vagy kollégáiról. Segíthetnek az ügyfeleknek a kommunikációs készségek fejlesztésében, határok felállításában, konfliktusok megoldásában és egészségesebb kapcsolatok kialakításában.
10.Időgazdálkodás és termelékenység: Sok életvezetési tanácsadó segít az ügyfeleknek az idejük hatékony kezelésében, a prioritások meghatározásában és az általános hatékonyság javításában. Stratégiákat taníthatnak a jobb szervezés, a célok kitűzése és az ügyfél értékeivel és céljaihoz igazodó kiegyensúlyozott ütemterv kialakítására.
11.Az életvezetési tanácsadók az önfelfedezés útjára terelgetik az ügyfeleket, segítve őket szenvedélyeik, értékeik és életcéljaik felismerésében. Segítenek az egyéneknek abban, hogy új lehetőségeket fedezzenek fel, személyes fejlődést folytathassanak, és nagyobb beteljesülést találjanak életükben.
12. Átmenet és változás: Az életvezetési tanácsadók támogatják az egyéneket az átmeneti időszakokban
13. Az eredmények ünneplése: Az életvezetési tanácsadók ünneplik és elismerik az ügyfelek útja során elért eredményeit. Segítenek az ügyfeleknek felismerni és értékelni előrehaladásukat, megerősítik a pozitív gondolkodásmódot, és fejlesztik a kiteljesedés és a teljesítmény érzését.

 


Ha olyan valaki vagy, aki nem fektet be a mentális egészségébe, ha nem
veszel részt terápiában, ha nincs életvezetési tanácsadód, ha nem töltesz időt az
egészségedbe való befektetéssel, hitrendszerem szerint teljesen lemaradsz a
megbirkózási képességeidet illetően. Mert a mai világ nagyon bonyolult, sok elakadásunk van, amit szinte lehetetlen egyedül megoldanunk, olyanok, amikhez nincs szükség arra, hogy a múltunkba menjünk vissza, hanem a jelent nézzük meg és azt, hogy ott mit lehet tenni és hogyan elmozdulni a jövő felé onnan.

Mikor vagy készen az életvezetési tanácsadásra?

Mindig kapok kérdéseket özvegyektől, akiket érdekel az életvezetési tanácsadás, és úgy gondolják, hogy ezt ki akarják próbálni, de nem biztosak benne, hogy készen állnak-e. Megértem, hogy lehet, hogy nem vagy biztos benne, hogy ez neked működhet-e, nézzük meg, hogyan állapítsd meg, hogy kész vagy-e erre. Azért hoztam létre ezt az előadást, hogy segítsek megválaszolni ezt a kérdést, mert ez az egyik leggyakoribb kérdés, amit kapok..

Még ha évek óta özvegy vagy, az ÉT akkor is megváltoztatja az életedet. Lehet nem is tudsz erről a lehetőségről, mert nem tudod mi az ÉT és azt sem, hogy van ez kifejezetten özvegyek részére is. Nekem nagy szükségem lett volna erre Attila elvesztésekor és még most 12 évvel később sem találtam olyan programot, ami az akut gyászból kijött özvegyekre lett volna szabva. Emiatt hoztam létre a 6 hónapos programomat.
Tehát sokunk egyszerűen nem tudjuk milyen lehetőségünk lehet a fejlődésre az akut gyász után, amikor felértünk a gyász felszínére. Meglehet, hogy a túlélésben teszed az egyik lábadat a másik elé nap, mint nap és haladsz és biztos vagyok benne, hogy ez így van. A kérdés, hogy mennyi idő alatt haladsz, mennyi időd van erre, mennyi időt szeretnél eltölteni az üres gyászfennsíkon. Évekbe telhet, mire eljutsz egy olyan helyre, ahol már szerethetőbb az életed. Ezért kérlek, ne zárd ki magad, mert úgy gondolod, hogy nem vagy friss özvegy, vagy mert már túl régóta vagy a gyászfennsíkon és azt hiszed már nem érdemes változtatni. Hidd el érdemes, ez az ÉT lényege, hogy pár hónap alatt megváltoztathatja a teljes életedet. Valójában sok özvegy ügyfelem járt már, néhányan újraházasodtak, vagy már van új társuk, vagy már elváltak, és eljutnak erre hely, ahol rájönnek, hogy nem igazán szerelmesek az életükbe, nem tudják pontosan, hogy miért van ez így és hogyan lehet javítani rajta, csak azt tudják, hogy igen van valami, ami feldolgozatlan vagy kezeletlen maradt, ami a partnerük elvesztésével kapcsolatos, valami, ami megakadályozza őket abban, hogy szeretni tudják igazán az életüket.

honnan tudhatod, hogy még nem állsz készen az ÉT-ra, és mikor igen.
Tehát nem vagy készen az ÉT-ra,:
ha nem fogadtad el, legalábbis logikusan, hogy a párod meghalt. Ha még minden este hazavárod.
ha az özvegyi a köd olyan erős, hogy elárasztanak a gondolataid, nehézséget okozna, hogy megnézz egy pár perces videót és egy feladatlapot kitölts.

A coaching nagyon kétirányú utca. Adom az eszközöket, de a résztvevőknek részt kell venniük a folyamatban.
Nem állsz készen az edzésre, ha egész nap sírsz, és kínlódsz, nem tudsz kikelni az ágyból. Nem tudod kielégíteni saját alapvető szükségleteidet, nehezen tudsz zuhanyozni.
Ha az ártáson gondolkodol saját magadra nézve, ha arról beszélsz, hogy elveszed az életed.

Mikor vagy készen rá:
Tehát valószínűleg készen állsz az ÉT-ra, ha azon a helyen vagy, ahol már működsz, túlélted az első pár hónapot, de még nem virágzol. Talán robotnak érzed magad, talán úgy érzed egy kicsit zsibbadt vagy. Talán úgy érzed, érzelmi hullámvasúton vagy, és összetartod magad az emberek előtt, de aztán amikor nem néznek, szétesel. Lehet, hogy üresnek érzed magát. Nem nagyon érzed magad elégedetlen és határozottan aggódsz amiatt, hogy a legjobb napjaid mögötted vannak. De nem vagy egész nap az ágyban és nem sírsz. Mások azt mondják, milyen erős vagy, és amikor kimondják, valószínűleg nem szereted hallani. Talán ezt gondolod ilyenkor: „Nos, jó, hogy ezt mondják, de őszintén, mit válasszak, mi mást tehetek?” Valószínűleg erre gondolsz. Vagy azt gondolod: „Igen, de ha tudnák. Csak a külsőt látják, nem látják, hogy én mit érzek ott legbelül. Az ő szemszögükből látják, hogy működsz, így a fejükben egy szupersztár vagy. De te nem így érzed.
Valószínűleg készen állsz az ÉT-ra ha ott vagy, hogy szeretnél egy optimista a jövőt, valószínűleg elhiszed, hogy ez lehetséges, csak nem tudod hogyan kezd hozzá. Nem akarsz már csak várakozni, hogy majd történik valami varázslat és az életed hirtelen megváltozik. nagyon szeretnél eszközöket ehhez és útmutatást.
Vagy amikor már nagyon szorít ez a helyzet, szűk a tér és szeretnél kitörni, de nem tudod merre kezdd

Ne tedd fel magadnak a kérdést, hogy szükséged van-e erre Az ÉT-re senkinek nincs szüksége. Az ÉT-t akarni kell. Akarni kell az ismét szerethető életet. Ez nem szükséglet

A kérdés itt az, hogy mennyi idő alatt akarod létrehozni ezt az új életet magadnak. Az ÉT gyorsabban elvezet a kívánt helyre amikor készen állsz rá. Az étel és a víz, ideális esetben a tető a fejünk felett szükségletek. Ezek igények. Az Ét más, ha már megvan benned az igény, hogy egy boldogabb életet akarj, akkor lesz időszerű. Úgy képzeld el, mint egy utat. Jelenleg az A pontban tartózkodsz, és el szeretnél jutni a Z pontba. A Z pont az, ahol újra teljesen szerelmes vagy az életedbe. Meglehet, hogy egyedül is eljutsz hozzá, ami egy nagyon hosszú, akár évekig tartó folyamat lesz, rengeteg kétségbeeséssel, és egyet előre kettőt hátra lépéssel, de haladni fogsz. Kérdés hogyan és mennyi idő alatt jutsz el oda, egy tevén, vagy hangyán ülve, vagy biciklivel rollerrel autóval, versenyautóval, repülővel stb. Az ÉT segít eljutni oda gyorsabban.

Mert mehetsz gyorsabban. Sokkal gyorsabban. Ezért olyan erős a csoportos ÉT. Mert mindenkinek hasonló gondjaik vannak, hasonló az életük tapasztalata, hogy elvesztették házastársukat.
Nem tudom, hogy te, hogy vagy vele, de az biztos, hogy amikor Attila meghalt, én nem láttam más korom béli özvegyet. Nem volt más özvegy a közvetlen közelemben, baráti körben és úgy éreztem magam, mint egy szigeten egyedül. Most a csoportos programomban nagyon jó látni, hogy mindenki támogatást kap, és barátságok alakulnak ki egymással és csak számít, hogy egy magasabb szintre jussunk az életünkben


Néha nem akarunk magunkba fektetni, mert úgy gondoljuk, hogy az önző, de megígérem, hogy a mentális jólétedbe fektetni soha nem a rossz dolog. Mindig – remélem, ez mindig prioritás lesz számodra.

A Life Coaching és a terápia közötti különbség megértése A személyes növekedés és a mentális jólét terén az elmúlt években két megközelítés került előtérbe: az életvezetési tanácsadás és a terápia. Bár mindkettő célja, hogy segítse az egyéneket életük javításában és a kihívások leküzdésében, határozott különbségek vannak módszereikben, céljaikban és a célpopulációjukban.
Fontos megérteni ezeket a különbségeket, hogy a személyes növekedés és fejlődés megfelelő útját válasszuk.


gyásztanácsadó:
A gyásztanácsadó, más néven gyászterapeuta, olyan szakember, aki arra specializálódott, hogy segítsen az egyéneknek megbirkózni a gyászhoz és veszteséghez kapcsolódó érzelmi és pszichológiai kihívásokkal.
A gyásztanácsadás egy speciális támogatási forma, amely kifejezetten a gyászhoz és a gyászhoz kapcsolódó problémák megoldására összpontosít. A gyásztanácsadók képzett szakemberek, akik szakértelemmel rendelkeznek abban, hogy segítsenek az egyéneknek eligazodni a veszteséggel kapcsolatos érzelmi, pszichológiai és gyakorlati kihívásokban. A gyásztanácsadás elsődleges célja, hogy megkönnyítse a gyászoló személy alkalmazkodását az új valósághoz, és olyan megküzdési mechanizmusokat biztosítson számára, amelyek segítségével eligazodhat a gyászfolyamatban.

A gyásztanácsadás gyakran egy biztonságos és támogató környezet kialakítását foglalja magában, ahol az egyének nyíltan kifejezhetik érzelmeiket, megoszthatják emlékeiket az elhunytról, és feltárhatják a veszteség életük különböző területeire gyakorolt hatását. A gyásztanácsadók általában aktív meghallgatást, empátiát és érvényesítési technikákat alkalmaznak, hogy segítsenek az egyéneknek érzéseik feldolgozásában és hatékony megküzdési stratégiák kidolgozásában.

A gyásztanácsadás középpontjában a gyászhoz kapcsolódó kérdések állnak, mint például az intenzív érzelmek kezelése, a gyász szakaszainak megértése, az öngondoskodási gyakorlatok feltárása és a veszteség értelmének megtalálása. A gyásztanácsadók oktatást is nyújthatnak a gyakori gyászreakciókról, normalizálhatják a gyászfolyamatot, és segíthetnek az egyéneknek a támogató rendszerek kialakításában vagy a megfelelő erőforrásokhoz való kapcsolódásban.

Sok ilyen 8-10 hetes program elérhető itthon is, amelyek sokat segítenek a gyász kezdeti szakaszában. És ahogy mondani szoktam nem a kezdeti szakasszal van gond, mert akkor mész és keresed a segítséget, inkább a gyász felszínével, amikor már nem próbálkozol, mert nincs program úgy érzed, nem tudod hova nyúlj

– A gyásztanácsadókat arra képezték ki, hogy segítséget nyújtsanak válság és akut gyász idején. Felkérhetik őket, hogy segítsenek olyan egyéneknek, akik hirtelen és traumatikus veszteséget éltek át, például balesetet, öngyilkosságot vagy katasztrófát. Azonnali segítséget kínálnak, és segítenek az egyéneknek eligazodni a sokk és a gyász kezdeti szakaszában.
Lehetővé teszik az egyéneknek, hogy megalapozott döntéseket hozzanak gyászútjukkal kapcsolatban, segítve őket döntéseik és preferenciáik érvényesítésében a kihívásokkal teli időszakban.
.
Összességében a gyásztanácsadók döntő szerepet játszanak abban, hogy segítsenek az egyéneknek eligazodni a gyász összetett és érzelmi útján, támogatást, megerősítést és útmutatást nyújtanak a veszteségen való átdolgozás során, és megtalálják a gyógyulás és a rugalmasság felé vezető utat.

én ezt a kettőt ötvötöm


Az életvezetési coachingtól eltérően a terápiának általában nincs konkrét végcélja, vagy az élet egy adott területén elért eredményekre összpontosít. Az ÉT mindig egy adott ideig tart, nem kel végtelen ideig járni, ott megvan határozva menniy idő alatt érsz el változást, én 6 hünapot mondok erre

Választás az életvezetés és a terápia között Amikor dönteni akarsz az életvezetési tanácsadás és a terápia között, elengedhetetlen, hogy mérlegeld személyes szükségleteit és céljait. Ha elsősorban útmutatást, motivációt és stratégiákat keres konkrét célok eléréséhez, az életvezetési tanácsadás megfelelő választás lehet. Az életvezetési tanácsadók segíthetnek a tisztánlátásban, növelni az önbizalmat, és elszámoltathatóságot nyújtanak annak érdekében, hogy a kívánt eredmények felé tartsa magát. Ha azonban mélyen gyökerező érzelmi problémákkal, últad kapcsán küzdesz helyzetekkel a terápia megfelelőbb lehet.

Tisztázd, mit szeretnél elérni a folyamat során. Ha világos céljaid vannak, és útmutatást szeretnél elérni ezek eléréséhez, az életvezetési tanácsadás megfelelő lehetőség lehet.
Határozd meg, hogy a jelenre és a jövőre összpontosító előretekintő megközelítést részesíted előnyben (életvezetési tanácsadás), vagy nyitott a múlt tapasztalatainak, érzelmeinek és viselkedési mintáinak feltárására, hogy betekintést nyerjen és elősegítse a gyógyulást ( terápia).

Bármely segítséget fontolgatod is, fontos, hogy jó szakembert keres magadnak, én a gyásztanácsadát ötvözök az életvezetési tanácsadássa.

Eddig
——————————————-
Összefoglalva, az életvezetési tanácsadás és a terápia különálló megközelítések, eltérő fókuszokkal és módszerekkel. Az életvezetési coaching a célok kitűzésére, a cselekvés-orientált stratégiákra és a személyes fejlődésre helyezi a hangsúlyt, míg a terápia az érzelmi feltárást, a múltbeli tapasztalatokat és a pszichológiai gyógyulást helyezi előtérbe. Céljait, preferenciáit és kihívásai természetét mérlegelve megalapozott döntést hozhat arról, hogy melyik utat választja, ami végső soron javítja általános jólétét és életminőségét.

 

Sőt, fontos hangsúlyozni, hogy a támogatás keresése az erő és az öngondoskodás jele. A gyász elsöprő tud lenni, és ha egy profi végigvezeti Önt a folyamaton, az óriási megkönnyebbülést és kényelmet nyújthat. Akár gyásztanácsadást, akár terápiát, akár a kettő kombinációját választja, a kulcs az, hogy olyan támogató és megértő környezetet találjon, ahol nyíltan kifejezheti érzelmeit, és megkaphatja a szükséges útmutatást.


Ha gyásztanácsadást vagy terápiát fontolgat, szánjon időt a kutatásra, és találjon olyan szakembereket, akik a gyászra specializálódtak, és rendelkeznek a szükséges képesítéssel és tapasztalattal.

Végül fontos észben tartani, hogy a támogatás keresése nem a gyengeség vagy a megküzdési képtelenség beismerése. A gyász természetes válasz a veszteségre, és a szakmai támogatás segíthet eligazodni a gyászfolyamat összetettségei között, és végül megtalálni a remény és az élet értelmének megújulását.


gyógyító gondolat -a segít-valaki segítsen túlélni, megodani stb
Te is szeretnéd tudni, hogy a gyász egyes szakaszaiban milyen segítségre lehet szükséged?

Mikor tud a pszichológus segíteni, mikor a pszichiáter, mikor a gyásztanácsadó, mikor az életvezetési tanácsadó, vagy egy látnok.

Nagyon fontos kérdés, mert minden szakaszban szinte másra van szükségünk.

A trauma felrobbantja az életünket, összetörik, amit éveken át építettünk. Még ha a robbanást túl is éltük és már ismét működőképesek vagyunk, még mindig hosszú út vezet oda, hogy ismét szeretni tudjuk az életünket.

Gondold el, ha eltörik a lábad, akkor azzal elmész az orvoshoz, rosszabb esetben műtétre is szükség van. Megoperálnak, kapsz egy gipszet pár hétre, az életed megváltozik a sérülés, a műtét, a gipsz kapcsán.
Elég-e, ha ennyi történik és miután lekerül a lábadról a gipsz már nem foglalkozol a lábad egészségével, megerősítésével, az erek, a vénák, az izmod újra működőképessé tételével.
Ha ezzel nem foglalkoznál, akkor gyengék lennének a lábaid, inognál és félnél minden kis megbotlástól, nehogy megint eltörjön a lábad, kiforduljon a bokád, mert tudod, hogy a felépülési folyamaton nem mentél végig. Kellett volna még arra sok idő, energia és pénz, hogy a lábad megerősödjön és ismét 100%-ban használni tudjad.

Hasonlít ehhez egy lelki trauma, törés is. A veszteségünk elején nagyon sokszor próbálunk segítséget kérni, megyünk pszichológushoz, pszichiáterhez gyógyszerért, kineziológushoz, látnokhoz, pár hetes gyászcsoportokba stb, hogy a törést ’megoperálják, begipszeljék’.

Majd, amikor a törés már nem látványos, már egy kicsit összeforrt, abbahagyjuk a segítségkérést. Valójában nem tehetsz erről, a probléma az, hogy nem tudod, hogy lenne még ezen a ponton is segítség.

Mint a lábtörésnél az orvos felírja az operáció után a gyógytornát, a fizikoterápiát, a masszázst, a porcerősítő terápiát, a bioptron lámpát, vagy lézeres utókezelést, sokszor ezeknek a kombinációit. Nem véletlen, mert erős lábakon kell állnod, hogy az életed hátralévő részében számítani tudj a lábaid erejére.

Abban a folyamatban látjuk hova lehet menni. A gyászfolyamatban nincs orvos, aki felírja a rehabilitációs folyamatot, amely ugyanolyan fontos, mint egy fizikai sérülés esetén.

Ha ez elmarad, akkor a gyászfennsíkon rekedhetünk, akkor nem lesz erős alapunk, a házunk könnyen meginoghat.

Ha szeretnéd te is tudni mi a lelki sérülések rehabilitációs folyamata, mikor melyik segít, vagy ha nem is tudod, hogy van ennek is egy folyamata és vannak olyan szakértő vállalkozók, akiknek ez a szakmája, hogy ezt a folyamatot segítse, akkor azt fogom neked holnap délben az élő videómban megmutatni neked. Abban fog segíteni neked, hogy áthidald azt az érzést, amikor valamilyen irányban el kellene indulnod, de nem tudod merre menjél, mi lenne a következő lépés, hogy ismét szeretni tudjad az életedet.

Kérlek jelezd is a poszton, ha velem tartasz, ha nem akkor nézd majd vissza kérlek felvételről.

Várlak nagyon!