Ha nem találod ebből a helyzetből a kiutat, akkor segítek neked, megmutatom azt a három lépéses technikát, amely mentén fel fogod tudni dolgozni ezt a helyzetet, bármilyen keservesnek is érzed most a veszteségedet. Ez a módszer segít megérteni, hogyan éljük túl a gyászt. Miért nehezek a napok ebben az állapotban? Mindenhol őt látod, úgy érzed minden pillanatban veled van, emiatt összezavarodhatsz. Ilyen a gyász, ilyen egy veszteség, hogy, aki elment, az nem is ment el igazán? Itt maradt veled egy másik síkon? Baj ez, hogy itt maradt? Baj ez, hogy így érzem magam? És miért nyomaszt az, hogy úgy érzem mindenhol velem van. Miért van az, hogy az egyik részem örül ennek, hogy mindenhol velem van, a másik részem meg egy problémának látja, ami úgy érzem gátol a haladásban? Ilyenkor merül fel újra és újra a kérdés: hogyan éljük túl a gyászt? Már reggel elkezdődik, hogy látod otthon, úgy érzed veled van, amikor felébredsz. Veled van és te mégis üresnek érzed magad, szinte semminek sincs értelme nélküle. Kiüresedett a világod nélküle. Nem is érted azt, hogy mindenhol őt látod, mégis egy megmagyarázhatatlan hiányérzet kínoz, görcsbe rándul a gyomrod tőle, ha hazaérsz, hasogat a szíved, annyira fáj, hogy már nincs veled. Ha meg megkérdezik miért nem tudsz haladni a veszteségeddel, akkor mégis az a válasz, hogy azért mert mindenhol őt látom, olyan, mintha velem lenne. Az is megfordul a fejedben, hogy el kellene költöznöd otthonról, hátha akkor jobb lesz, vagy minél kevesebb időt kellene otthon töltened. Ilyen kérdések közt őrlődve egyre égetőbb a vágy, hogy megtudd, hogyan éljük túl a gyászt. Ha ismerős ez a helyzet neked, akkor hidd el, nem az elmenekülés lesz a megoldás máshová, vagy az, hogy várjuk szinte tétlenül, hogy ez a helyzet majd megszűnik, és amíg nem szűnik meg addig csak várakozunk. Összekeverjük a gyászfolyamatban ezt az állapotot, azt hisszük, hogy ez egy szakasza a veszteségnek, hogy azt érezzük ő mindig velünk van és mégis hiányzik. Azt hisszük, hogy ez a szakasz majd magától vagy valami csoda folytán elmúlik és akkor tovább tudunk lépni. De nem tudjuk, hogyan éljük túl a gyászt, ha nem dolgozzuk fel az érzéseinket. Nagyon sokan tétlenségben ragadnak emiatt, szinte gúzsba köt, mintha lekötné a kezeidet, lábaidat, lebénítana a gyásznak ez az állapota. Nevezhetjük akár szakasznak is, csak a gond ezzel a szakasszal az, hogy örökre így maradhat. Örökre így érezheted magad, hogy veled van és mégsincs, és a két állapot között lebeg az életed. Ha ez a helyzet megszűnne végre, akkor elindulnál, akkor végre megint 'járóképes' lennél, és alkotni tudnál, akkor megint látnád a jövőt, akkor nem lennének lekötve a 'szárnyaid'. Akkor lennének céljaid és álmaid, lenne egy önálló életképed, amit magad alkotsz magadnak és nem ennek a szituációnak az árnyékában kellene élned. Ezért fontos megérteni, hogyan éljük túl a gyászt. Biztosan próbálkoztál már megérteni a gondolataidat, hogy mi közük lehet ahhoz, hogy mindenhol a férjedet látod? Észrevetted mennyi gondolat van a fejedben a hiányérzetről, hányféleképpen jön elő nap, mint nap, szinte minden percben? Néha-néha észrevesszük őket és azt is, hogy nagyon sok kárt tudnak okozni nekünk, lehúzzuk magunkat a gondolataink által, megőrjítenek, szeretnénk szabadulni tőlük, valahogyan kitenni őket a fejünkből. A legtöbb esetben erőszakkal próbáljuk mindezt. Hogyan éljük túl a gyászt, ha nem tudjuk elengedni ezeket a gondolatokat? Megmutatom a használati útmutatót a gondolataid és az érzéseid kezeléséhez, megválogatásához. Elsőre azt kell megérteni, hogy mi a kapcsolat a gondolataid és az érzéseid között. Az érzéseid nemcsak úgy maguktól jönnek létre benned. Oka van annak, hogy érzed őket, a gondolataid váltják ki az érzéseidet. A gondolataidból teremtődnek meg benned. Valószínűleg nem tudod megkülönböztetni a gondolataidat és az érzéseidet egymástól. Egyformának tűnnek, így ugyanúgy próbálod kezelni őket. Legtöbbször csak annyit tudsz mondani, hogy jól vagy rosszul érzed magad. Szinte nem is tudod megkülönböztetni még az érzéseidet sem egymástól, pedig legalább 200 különféle érzésünk van. Ez nem csoda, mert sajnos már gyerekkorban megtanuljunk elrejteni, nem kimutatni hogyan érezzük magunkat. Ugyanazzal a technikával kezeljük a gondolatainkat, mint az érzéseinket, mert nem tudjuk őket megkülönböztetni egymástól. Így teljesen normális, hogy a gyászban sem tudunk igazán mit kezdeni velük, illetve ugyanazt csináljuk, mint a normál életben, elnyomjuk őket. Nézzük akkor mik is az érzések. Az érzések valójában egyszavas kifejezések, amelyek a testünk rezgéseit írják le. Pl boldogság, szomorúság, düh, ijedtség, szorongás. Minden érzést észlelünk valahol a testünkben. Gondold végig a benned lévő szorongás mennyi testi reakciót tud kiváltani, gyomorgörcsöt, fuldoklás, nehézlégzést stb. Persze, hogy ezeket nem kívánjuk magunknak, félünk tőlük, így inkább elnyomjuk az érzéseinket. Remélve, hogy időre megszabadulunk tőlük. Ha az elnyomás jól működne, akkor rengeteg boldog özvegy lenne. Akkor nem üldözne téged sem az a kép, hogy mindenhol a férjedet látod, mert csak le kellene nyomni ezt a képet magadban. Mégsem ez történik, hiszen napról-napra visszatér ez az érzés. Nézzük meg közelebbről mit is csinálunk, hogyan kezeljük az érzéseinket. Az egyik legtöbbet alkalmazott módszer erre az elnyomás. Ilyenkor elűzünk egy érzelmet úgy, hogy megpróbáljuk meggyőzni magunkat arról, hogy valami mást kellene éreznünk, ahelyett, amit éppen érzünk. Elkezded mondani magadnak, hogy erős vagy, miközben épp összeomlasz, mondogatod, hogy nem szabad dühösnek lenned, miközben majd szétvet a düh, vagy azt, hogy nem szabad őt látnom mindenhol, mikor minden percben őt látod. Mit csinálsz ilyenkor az első érzelmeddel, az összeomlással, a haraggal? Elnyomod, ellenállsz neki. És mivel elnyomjuk őket, megpróbáljuk rávenni magunkat, hogy mást érezzünk, mint amit valójában az adott pillanatban érzünk. Ennek kapcsán nagyon rövid időre jobban leszünk, de belül ott marad elnyomva az az első érzés. Tehát nem csinálsz mást, mint meghamisítod az érzéseidet, megpróbálod jobbá tenni őket az elnyomás technikájával. Ha nem megy elsőre, akkor addig próbálkozol vele, amíg egy kicsit jobban nem leszel. Ez rengeteg energiát igényel tőled. Ki is fáradsz a nap végére, hiszen egy nap kb. 16.000 gondolat van bennünk, amely mind más és más érzést vált ki belőled. De az igazság az, hogy a hamisítással nem leszünk jobban. Átverjük magunkat. Ha ellenállunk a számunkra valós érzelmeknek, és megpróbáljuk erővel eltávolítani őket, egy másik érzésbe áttolni őket, akkor hosszú távon nem teszünk jót magunkkal. Mert aminek ellenállunk, az megmarad. Az érzés, amit nem tanultál meg érezni és kezelni, az üldözni fog, az mindig vissza fog térni hozzád és várni fogja, hogy foglalkozz vele. Ezért kulcsfontosságú, hogy megtanuljuk: hogyan éljük túl a gyászt, ha nem menekülünk az érzéseink elől, hanem megtanulunk együtt lenni velük.